Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÚj pályázatot írnak ki a Tabán mozira
December 30-án váratlanul bejelentette a Tabán mozi üzemeltetője, a Grantfilm Kft., hogy a mozi aznap este bezár. Mint Szabó István ügyvezető igazgató akkor az Indexnek elmondta, a bezárás oka az volt, hogy lejárt a bérleti szerződésük, a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat pedig nem írt ki új pályázatot a mozira.
A Fővárosi Önkormányzat az ügyben a Budapest Film Zrt.-hez irányította az Indexet, kérdésünkre Körösvölgyi Zoltán cégvezető elmondta, hogy a mozit a múlt héten vették birtokba a korábbi bérlőtől. "A mozi aktuális állapotának felmérése, naprakész értékbecslésének elkészíttetése után hamarosan új pályázatot írunk ki". Buda egyetlen artmozija azonban nem feltétlenül moziként fog üzemelni a jövőben, Körösvölgyi szerint ugyanis az ingatlant "kulturális célú hasznosításra" pályáztatják meg.
A korábbi bérlő, a Grantfilm Kft. korábban már jelezte, hogy nem indulnak a pályázaton, mivel jelentős díjtartozást halmoztak fel. Mint Szabó István elmondta, öt éve kötöttek szerződést a fővárosi tulajdonban lévő Budapest Film Zrt.-vel, amiből az utolsó két és fél évben már nem tudták rendszeresen fizetni a bérleti díjat, mivel a szintén bezárt Kino mozihoz hasonlóan ekkortól már nem kaptak állami támogatást. A Budapest Film Zrt. tájékoztatása szerint a Grantfilmnek jelenleg 7,2 millió forintos tartozása van.
Körösvölgyi információi szerint a Tabánon kívül nincs más artmozi bezárás előtt, de mint mondta, "évek óta minden egyes magyarországi artmozi üzemeltetése - beleértve a Budapest Film Zrt. által üzemeltetett artmozikét is - veszélyben van kiszámítható, tervezhető támogatási rendszer híján".