Index Vakbarát Hírportál

Csütörtöktől 46 moziban nézhetjük a Saul fiát

2015.06.08. 13:11

Csütörtöktől már a mozikban is vetítik Nemes Jeles László filmjét, a cannes-i filmfesztiválon négy díjjal kitüntetett Saul fiát, ami nem tipikus holokausztfilmet: teljesen új megvilágításba helyezi a koncentrációs táborok borzalmait. 

A film elnyerte Cannes-ban

  • a zsűri Nagydíját,
  • a külföldi kritikusok Fipresci-díját,
  • a filmek technikai megvalósításáért járó Vulcan-díjat (Zányi Tamás hangmérnöki munkáját külön kiemelték),
  • és a Francois Chalais francia újságíróról elnevezett díjat, amit olyan filmeknek szokás adni, amelyek valamilyen társadalmilag fontos témával foglalkoznak. 

A Saul fiát kifejezetten dicsérte a nemzetközi sajtó, de az Index munkatársai is megnézték Cannes-ban: szerintük nem volt ugyan tökéletes, de rengeteg szempontból kiemelkedő és lenyűgöző alkotás (véleményüket ebben a cikkben fejtették ki részletesebben, egy klasszikus filmkritika pedig itt olvasható).

A filmet országosan az alábbi 46 hazai mozi tűzi műsorára a premierhéten:

A rendező szándéka szerint néhány moziban 35mm-es kópiáról látható majd a film, illetve több angol feliratos vetítés is lesz.