Itt egy vicces adat: több idő telt el a Moszkva tér bemutatója óta, mint amennyi a Moszkva tér bemutatója és a rendszerváltás között. És ezzel meg is nyertem a versenyt, hogy hány szót kell leírni egy új Török Ferenc-film kapcsán, amíg eljut az ember a Moszkva térhez, a rendező karrierjének eddigi legnagyobb közönségsikeréhez.

Viszont az sokkal érdekesebb, hogy mi történt Törökkel 2001 óta. Rendezett még egy filmet a naiv nosztalgiáról (Szezon), még egyet brókerekről (Overnight), egy, a családjától megszökő ötvenes nőről (Isztambul), aztán állítólag a kétezres évek budapesti fiataljairól (Senki szigete), bár ez az utóbbi inkább az ő szándéka volt, nem a végeredmény. Nehéz megmondani, hogy mi Török Ferenc stílusa vagy védjegye, hogyan választja a témáit, mik azok, amik őt érdeklik, miért pont arról készít filmet, amiről éppen. Főleg azért, mert itt van a második világháború után játszódó, Szántó T. Gábor novellájából készült 1945, ami végképp nem hasonlít semmire az eddigi életművéből.

Azért sem, mert biztosan ki tudom jelenteni, hogy ez a legjobb film, amit eddig csinált. Nem felhőtlen szórakozás, és nem a legidézhetőbb (ezekre örökre ott lesz a Moszkva tér), de a legjobb film. Az 1945 egy westernből táplálkozó vidéki ballada, profi forgatókönyvvel, biztos kezű rendezéssel, emlékezetes képekkel (Ragályi Elemér volt az operatőr), és bivalyerős színészekkel, élükön Rudolf Péterrel. Rudolf Péter hatalmasat alakít, a mai vidéki polgármesterek urambátyám stílusával, a hatalmas Döbrögi-pocakjával, és az izzadó, kopasz fejével, de róla majd kicsit később. Hiányzott ez a Rudolf Péter a magyar filmekből.

A Szántó T. Gábor elbeszéléséből készült 1945 a következőről szól: a második világháború végén egy vidéki faluban lagzira készülnek, a helyi kiskirály, a jegyző (Rudolf Péter) fia házasodik. Minden rendben menne, de a reggeli vonattal megérkezik két zsidó férfi, egy idősebb (Angelus Iván) és egy fiatalabb (Nagy Marcell). Sok szót nem szólnak, csak pár ládával érkeztek, amikben parfümöket és kozmetikumokat hoztak. De az állomásfőnök berezel, és nekiindul biciklivel a városnak, hogy szétkürtölje a hírt: megérkeztek a zsidók.

Az, ahogy az egész falu reagál a hírre, adja az 1945 lényegét. Szépen, apránként adagolva megtudjuk, hogy miért is tojhat be az egész közösség attól, hogy két fekete ruhás férfi katonás rendben, egy szekér mögött besétál a faluba. Török ezeket a jeleneteket úgy írta meg (Szántóval együtt), és úgy rendezte meg, mint a westernekben, egészen konkrétan például a Délidőben. Tudjuk, hogy mennyi idő begyalogolni az állomásról a falu közepére. Tudjuk, hogy mindenki retteg tőlük. Az óra ketyeg, a feszültség nő.

Főleg azért is, mert ez az augusztusi nap 1945-ben nagy pillanat a falu életében: házasodik a jegyző fia, bár a menyasszony (Sztarenki Dóra) még a nagy napon is inkább a falu bikájával (Szabó Kimmel Tamás) jár össze. A helyi csendőr (Terhes Sándor) nagyon figyel a rendre, de leginkább arra, hogy úgy tűnjön, tényleg rendben van minden. És mindennek a közepén ott van a jegyző, Szentes István (Rudolf Péter), az egész film lüktető, pöffeszkedő zsírgombóca.

Rudolf Péter több, mint tíz kilót hízott a szerepért, a haját lekapták, a bajszát meghagyták, és kicsit úgy néz ki, mint egy kefebajszos Rákosi Mátyás. De nem is a kinézete, hanem a viselkedése az, amitől igazán emlékezetes lesz majd messze a jövőben is az 1945: olyan, mint az összes nagy hatalommal felruházott tohonya kisember, akit már ezer hírből ismerhetünk Magyarországon.

Az undorító, minden hájjal megkent, de pár pillanat alatt ellenségesbe forduló, az utolsó fűszálba kapaszkodva is cinikus gonosz fráter, akiről az ember nem tudja levenni a szemét. Ritka az ilyen filmes színjátszás Magyarországon, egy, magát a szerepnek teljesen alávető színésztől. Ez tényleg egy kicsit olyan, mint a Dühöngő bikát néznénk a magyar pusztában. Török rendezése annyira persze nem extravagáns, mint az a film, de a sztorija végig lendületes, nincsen benne egy felesleges jelenet sem, Ragályi kameramozgásaitól és régi fotókat idéző képeitől pedig egy alapvetően kamaradráma is olyan lesz, mint egy mindent eldöntő ballada a magyar pusztában.

De az 1945 nem csak Rudolf Péterből áll, hanem a cselekményéből is, aminek a csattanóját nem fogom, és nem is akarom elmondani. És mielőtt jönnének a huhogók, akik megint Saul fiát kiáltanak, meg zsidóuralmat kiáltanak, azokat el kell keserítenem: az 1945 a magyarokról szól. De nem biztos, hogy örülünk neki.

Az 1945-nek magyar premierje az idei Titanic Filmfesztiválon lesz, majd a Katapult Film forgalmazásában mozikba is kerül április 20-án. Az európai premierje a Berlinale Panorama elnevezésű szekciójában volt.