Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMWill Smith és Almodóvar összeveszett a Netflixen
Will Smith, akit legnagyobb meglepetésre idén beválogattak a cannes-i filmfesztivál zsűrijébe, megígérte, hogy lesz egy jó kis zsűribotrány, és nagyon szeretne az asztalra csapni, és azt kiabálni a többieknek, hogy „Nem értek egyet!”. Erre még nem került sor, de az már látszik, hogy messze nem mindenben értenek egyet a zsűri elnökével, Pedro Almodóvar filmrendezővel.
A zsűri sajtótájékoztatóján szóba került ugyanis a Netflix videómegosztó portál két filmje, a Dustin Hoffman főszereplésével és Noah Baumbach rendezésében készült The Meyerowitz Stories és a dél-koreai Bong Dzsun Ho kalandfilmje, az Okdzsa Tilda Swinton és Jake Gyllenhaal szereplésével. Almodóvar elmondta, hogy nem tudja elfogadni, hogy az Arany Pálmát elnyerő vagy más díjazott filmet ne lehessen megnézni a mozikban. Szerinte a filmeket először mozivásznon kellene látni, és nem egy olyan kijelzőn, ami kisebb, mint a szék, amin ülünk. Hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy ő ne lenne nyitott a technológiai újdonságokra.
Csakhogy az említett két filmet csak a Netflix 100 millió előfizetője láthatja majd, mert a fesztivál előtt nem sikerült más megoldást találni a videómegosztóval. (A fesztivál már bejelentette, hogy a jövő évi szabályozásában változtatnak, és kötelezővé fogják tenni, hogy a versenybe meghívott filmeket mutassák be franciaországi mozikban is.)
Will Smith, aki maga is dolgozik a Netflixszel, viszont a védelmére kelt, saját három gyerekét hozva fel példának. Ők ugyanis egyszerre lelkes mozibajárók, de amellett, hogy heti kétszer mennek moziba, nézik a Netflixet is. Szerinte a Netflix egy hatalmas előny az otthonában, mert így a gyerekei olyan filmeket is megnézhetnek, amiket nem vetítenek elérhető távolságban lévő mozikban, de nagyszerű művészek alkotásai.
Azóta kiderült, hogy a két cannes-i filmmel kapcsolatban körvonalazódik a megoldás, a Netflix ugyanis bejelentette, azzal egy időben, hogy elérhetővé válnak náluk ezek a filmek, Nagy-Britanniában és Amerikában a mozikban is meg lehet majd nézni őket.