Azt hiszem, hogy értem, miért akarta eljátszani Arnold Schwarzenegger az Utóhatás főszerepét. Amióta 2010-ben visszatért a politikából a filmezéshez többnyire korábbi sikerei folytatásait játszatják vele, nem csoda, hogy nincs kedve A feláldozhatók negyedik részéhez. De Terminátorból lesz még egy, és jön egy újabb Conan-film is. Szóval teljesen érthető, hogy szeretett volna csinálni valami mást is. Valamit, amit még kaliforniai kormányzósága előtt, hollywoodi karrierje első szakaszában sem nagyon csinált. Eljátszani egy olyan szerepet, ami színészi kvalitásokat kíván. 

Az Utóhatás megtörtént eseményeken alapul, bár annyit változtattak rajta, hogy végül a film elejére csak “a megtörtént események által insprirálva” felirat került. 2002-ben Németországban, a Boden-tó felett összeütközött két repülő, egy utasszállító és egy Boeing 757-es teherszállító. Az ütközést senki nem élte túl, az utasok között 52 orosz gyerek is volt, akik nyaralni indultak Spanyolországba. Később kiderült, hogy a baleset a légi irányítás hibájából következett be. És ezzel még nem volt vége a drámai fordulatoknak, de erről itt nem írnék többet, mert elszpojlerezném a filmet.

Schwarzenegger egy ukrán származású Amerikában élő építőmunkást, Romant alakítja, aki már nagyon várja haza a feleségét és várandós lányát. (Hogy milyen az ukrán akcentusa, az nem derült ki, mert én a szinkronizált változatot láttam Gáti Oszkár hangjával, de a filmet eredeti nyelven is vetítik.) Csakhogy a családja a balesetet szenvedett gépen utazott, felesége, lánya, még meg sem született unokája halottak. Az Utóhatás egyik szála az ő története, arról szól, hogyan birkózik vagy éppen nem birkózik meg a gyásszal. A másik szál pedig a légi irányító, Jake (Scoot McNairy a Fargo sorozatból) története, aki részben hibás azért, ami történt. A film nagy részében az ő szenvedésüket látjuk, és arra várunk, hogy végre találkozzanak.

Mert találkozni fognak, ebben még azok a nézők is biztosak, akik nem ismerik, vagy már elfelejtették a bodeni katasztrófa utóéletét. Biztosak vagyunk benne, mert látjuk, hogy Roman nem halad a gyászmunkával, nem tud és nem is akar felejteni, a temetőbe jár ki aludni a családja síremlékéhez. Jake sem érzi magát jobban, gyötri a lelkiismerete, depresszióval küzd, felesége és fia elköltözik tőle, a környezete egy része gyilkosnak tartja. Van tehát két gyötrődő, aránylag összetett karakterünk, és egy meglepően jó alakításunk Arnold Schwarzeneggertől. Erősen korlátozott eszköztárral ugyan, de képes megjeleníteni Roman szenvedéseit, már csak azért is, mert Roman maga is szűkszavú, magába forduló, nem látványosan kínlódó alak. 

Ez sokkal inkább a forgatókönyvíró és a rendező sara. Az író, Javier Gullón képes volt arra a bravúrra, hogy ebből az alapvetően tök érdekes és drámai sztoriból egy határozottan unalmas történetet faragjon. És nem az unalom a legnagyobb baj, hanem az, hogy a film tele van olyan képtelenségekkel, amik kizökkentik a nézőt, megakadályozzák, hogy érzelmileg bevonódjon. Ilyen például, hogy Roman, aki csak néhány órája tudta meg, hogy a szerettei halottak, önkéntesnek jelentkezik a gép roncsai után kutatók közé. Közülük elvileg csak azokat próbálják kiszűrni, akik az áldozatok hozzátartozói lehetnek, de Roman úgy csúszik át az ellenőrzésen, mint kés a vajon. És persze, hogy ő találja meg a lánya holttestét, ugyan ki más.

A légitársaság emberei mind nagyon nagyon gonoszak, képtelenek az együttérzésre, egyikük meg egyenesen olyan, mint Patrick Bateman az Amerikai pszichóból. Nemcsak a mentalitása, hanem a teljes megjelenése, így neki köszönhetően ezen a ponton a film szinte átmegy bohózatba.

A rendező, Elliott Lester amúgy sem dicsekedhet. Színészt vezetni tud, legalábbis Schwarzeneggerből kihozta ezt a több mint korrekt alakítást, de ízlése elég kevéske van. Legalábbis imád random giccses képeket, például lassan elcseppenő jégcsapokat pakolni a filmjébe. Az Utóhatás egyik producere egyébként Darren Aronofsky, a Rekviem egy álomért, A pankrátor és a Fekete hattyú rendezője, nem tudom, hogy ő merre járt, amikor még menteni lehetett volna a menthetőt.

Pedig az, ahogyan Arnold Schwarzenegger a testét használja, ahogy jelen van ebben a filmben, egészen érdekes. Nem üt meg senkit, nem zúz be ajtókat, nem ordít. De mégis állandó fenyegetést hordoz. Ez az öreg, de még mindig monumentális test (a film elején még egy meztelen zuhanyozást is bevállalt), ez a hatalmas fizikai erő, ami egész életében szolgálta (a karaktert is, a színészt is), és amivel most nem megy semmire.