Ezt az a Sarah Polley nyilatkozta a torontói filmfesztiválon, akit a nézők leginkább a Go!, avagy Nyomás! című fekete komédia főszereplőjeként ismerhetnek, pedig játszott még sok más filmben és sorozatban, igaz, leginkább független produkciókban. Emellett rendez és ír is, legutóbb például Margaret Atwood (A szolgálólány meséje) Alias Grace című regényét írta tévére. Ennek bemutatója előtt mondta azt, hogy

elegem van, hogy olyan, elegáns filmekben szerepelek, amik szőrmentén beszélnek fontos dolgokról. Történnek Hollywoodban olyan dolgok, amiktől megfagy az ereidben a vér, de a nők számára sajnos mindennaposak.

Atwood regénye egy Grace Marks nevű ír bevándorló szolgálólány igaz történetét dolgozza fel, akit 1843-ban börtönöztek be Kanadában, mert megölte a munkáltatóját. Polley nagyon régóta igyekezett megfilmesíteni a történetet, de csak A szolgálólány meséjének eladása (azt a Hulu vette meg és mutatta be) után foglalkoztak vele érdemben. 

A filmforgatásokat belengi a tesztoszteron. Kifejezetten macsó szakmáról van szó, és a nők is ehhez a kultúrához kénytelenek igazodni, mert nem akarnak magukra címkéket aggatni, a panaszkodós vagy hisztis nőét. Ezzel viszont olyan dolgok is járnak a mindennapokban, amiket ezen a környezeten túl, tehát mondjuk az üzleti világban simán csak zaklatásként emlegetünk. És az a legszörnyűbb, hogy évek telnek el, mire az ember eljut odáig, hogy magában megfogalmazza azt, hogy ami történt, az zaklatás volt, hogy saját maga is tisztában legyen azzal, hogy nem akarta, ami történt, de nem tudott tenni ellene. 

Polley kilencéves volt, amikor egy forgatáson gyerekszínészként dolgozott, és egy stábtag beszólt neki valami mocskosat, mire azzal vágott vissza, hogy az ilyenek miatt rühelli a férfiakat. „A fickó erre azt mondta, hogy majd amikor negyvenéves leszek, és pókhálós lesz a pinám, akkor másként gondolom. Kilencéves voltam, könyörögöm.”