Index Vakbarát Hírportál

Két év múlva jön a Sherlock Holmes harmadik része

2018.05.08. 09:56

A Sherlock Holmes-filmsorozat 3. része 2020 karácsonyán debütál a mozikban – jelentette be a Warner Bros. és maga a főszereplő, Robert Downey Jr. 

Most már tehát biztos, hogy lesz újabb Sherlock Holmes-film, Robert Downey Jr. ismét a híres nyomozót játssza az Arthur Conan Doyle regényei nyomán forgatott filmben. Watson szerepében pedig Jude Law tér vissza a filmvászonra. A Sherlock Holmes Guy Ritchie rendezésében 2009-ben aratott nagy sikert. Folytatása, a Sherlock Holmes – Árnyjáték, amit ugyancsak Ritchie forgatott, 2011-ben került a mozikba, ám hét éve nem készült újabb film, és egészen eddig bizonytalan volt a folytatás, pedig a két film együtt több mint egymilliárd dolláros bevételt hozott.

A harmadik rész forgatókönyvét Chris Brancato írta, a producerek Susan Downey, Joel Silver és Lionel Wigram, de a rendező nevét még nem tudni. A Sherlock Holmes 3. bemutatóját az észak-amerikai mozikban 2020. december 25-én kezdik, egy héttel James Cameron Avatar 2. című filmjének bemutatkozása után, ami nem biztos, hogy jó időzítés, de addig még bármi lehet. 

Ne maradjon le semmiről!