Index Vakbarát Hírportál

A járvány miatt 120 ezren maradtak munka nélkül a showbizniszben

2020.03.19. 10:27

A koronavírus nem kíméli a szórakoztatóipart sem: becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül körülbelül a 80 százalékuk, vagyis mintegy 120 ezer ember válik munkanélkülivé a járvány miatt, írja a Variety. Ezért döntött úgy a szövetség, hogy 2,5 millió dollárral, ami nagyjából 800 millió forintnak felel meg, próbálják támogatni a munka nélkül maradt színészeket, sminkeseket, díszletmunkásokat és így tovább.

Az IATSE hírlevelében azt írta, hogy néhány tagjuknak a különböző show-k forgatásának leállása után még két hétig fizettek, de nyilvánvaló, hogy a járvány okozta krízis sokkal tovább tart, ezért kell az adomány. A pénzt  három szervezet, a Színész Alap, a Film- és Televíziós Alap és a kanadai Színész Alap tagsága között osztják szét, de felveszik a kapcsolatot az amerikai kormánnyal is, hogy valamilyen módon az állam is segítse a munka nélkül maradókat. Többek között azt kérik, hogy tegyék lehetővé, hogy a tagok rendkívüli fizetett szabadságra menjenek.

A film- és sorozatgyártás szinte teljesen leállt a vírus terjedése miatt, olyan nagy filmek forgatása is szünetel, mint például a Mission: Impossible 7.