Index Vakbarát Hírportál

Tízezernél is kevesebben mentek moziba a hétvégén

2020.07.02. 08:50

A járvány elképesztő károkat okozott a szórakoztatóiparban, a bezáró klubok, kocsmák és elmaradó fesztiválok mellett a filmipar is leállt hónapokra, a moziknak pedig be kellett zárniuk. Egészen június végéig kellett várni, hogy elkezdjenek kinyitni a magyar mozik, de egyelőre a moziba járási kedv egészen minimális, legalábbis ez derül ki a legutóbbi hétvége nézőszámaiból.

A Filmforgalmazók Egyesülete által közzétett adatok szerint a június 25. és 28. közötti hétvégén összesen

8283 ember ment moziba Magyarországon.

Hogy ez mennyire megdöbbentően alacsony szám, megmutatjuk, mennyien ültek be a mozikba március első hétvégéjén, mielőtt a kormány bejelentette volna a veszélyhelyzetet:

141 739 ember

ment moziba még márciusban. Az első hét legnézettebb filmre egyenként többen voltak kíváncsiak akkor, mint amennyien múlt hétvégén összesen jegyet vásároltak.

A járvány miatti óvatosság mellett az is közrejátszhat ebben a rendkívül alacsony számban, hogy a forgalmazók hónapok óta tologatják a bemutatóikat, és rengeteg filmet digitálisan tettek elérhetővé, ráadásul – más mozikkal ellentétben – az egyik legnagyobb láncnak számító Cinema City még ki sem nyitott. A választék is elég halovány, 2020 első negyedévének filmjeit vetítik a mozik, de a Filmforgalmazók listáján szerepel egy 2018-as (!) film, a Bohém rapszódia is, amire összesen 33-an voltak kíváncsiak.

A legnépszerűbb film a hétvégén a Gentlemen volt Rian Johnson rendezésében, ezt összesen 970-en nézték meg, ami azt jelenti, hogy

egyetlenegy olyan film sem volt a hétvégén, amire legalább ezren elmentek volna.

(via)