Ősi erő az anyaság. Mindenben és mindenkiben benne lakozik. Talán azért, mert valahonnan minden és mindenki érkezik, születik. Nem csoda, hogy a művészet egyik fontos téméja, legyen az festészet, szobrászat, és nincsen ezzel másként a filmművészet sem.

A filmekben az anya sokféle, szerető és mostoha, nagyvilági és zárkózott, prostituált és úriasszony, karrierista, családcentrikus, buzgó hívő vagy istent kereső – ahogyan az életben.

Vagyis az anyát lehet idealizáltan is ábrázolni, lehet realistán, az ehhez kapcsolódó társadalmi elvárások pedig többnyire az alapján változnak, ahogyan egy társadalmat is szabályzó jogi és morális irányelvek. A teljesség igénye nélkül nézzük, mit tud az anyákról a filmművészet. 

Anya: a kőkemény

Szilágyi Zsófia: Egy nap (2018)

Valójában másfél nap. De az húzós. Magyaros, velünk élő. Egy háromgyerekes anya belső monológja ez kivetítve a hétköznapokra. Elsőre nézve olyan, mint bármelyik anya élete, kelés, fürdetés, öltöztetés, reggeli, rohanás, vinni a gyereket, nem is egyet, különóra is van, de órából csak 24, és a pillanatok tele vannak kétséggel, jól csinálom-e, kellek-e, s akarom-e mindazt, amit úgy hívnak, kapcsolat, házasság, miközben másmilyenre vágyom.

Niki Caro: Kőkemény MInnesota (2005)

Ilyen az, amikor egyedülálló anyaként egy bányában kell férfiak között helytállni. Igazi me too-sztori kerekedik ki ebből. Tanulság? Az igazság mindig csak értelmezés kérdése, és egy olyan világban, ahol a tesztoszteronnak írják a törvényeket, küzdelmes a nők élete.

Anya: a komor és rideg valóságos

Jacques Feyder: Hotel Mimóza (1935)

Ebben a filmben egy mostoha saját anyjaként kezdi szeretni fogadott fiát, s még több érzelem is társul ehhez túl az anya-fiú szereteten. A vége persze dráma, mert áldozat nélkül nincsen érték, bár ezt a filmet sokan éppen azért támadták, mert benne messze túl az anyai érzelmeken bontakozik ki a szeretet.

Pier Paolo Pasolini: Mamma Rómában (1962)

A történet nem vidám és a női szerepek ábrázolása szempontjából sem éppen kedvező, hiszen ebben a filmben egy prostituált dönt úgy, hogy gyümölcsárusként folytatja életét, rendes életet biztosítva ezzel fiának, de a jóra való törekvés önmagában kevés, ha sem a környezet, sem a lélek nem eléggé erős ahhoz, hogy elfogadja a változást. A dráma borítékolható, az anyaság ereje a múltbéli tettek foglya marad, szétmállik.

Anya: a szórakoztató

Phyllida Lloyd: Mamma Mia (2008)

No, itt egy igazán nyitott gondolkozású anyával van dolgunk. A lány férjhez megy, és az anyja meghívja az esküvőre három régi szerelmét. Egyikőjük a lány apja. A film elvileg zenés komédia, Görögország, sziget, Abba-muzsika, valójában egy kor billegő érzelmi alapokra épülő társadalmi lenyomata. Egy apa nélkül felnövő generáció üzenete: apa nélkül is fel lehet nőni. Hiszen milyen anya az, aki hagyja, hogy a lánya úgy nőjön fel, hogy nem tudja, kit is kellene apának hívnia?

Garry Marshall: Anyák napja (2016)

Ez a film azoknak szól, akik hisznek abban, hogy az alkotás, ahol sok a sztárszereplő, az jó is. Ők biztosan nem fognak csalódni ebben a komédiában, amiben a sztori több szálon fut, és valahol mindig minden összeér, ha máshol nem is, a végtelenben biztosan.

Marie-Castille Mention-Schaar: Anyák napja (2018)

Ebben a kategóriában a franciák is kihoztak egy alkotást, amiben azt akarták megmutatni, milyen nehéz is, mennyire fárasztó az anyák élete, ugyanakkor azért ha valami, akkor az anyaság az egyik legfontosabb, de lám, sztárok sem kellenek ahhoz, hogy a film fogadtatása közepes legyen.

Anya: a karrierista

Alice Winocour: Ígérem, hogy visszatérek (2019)

Ok, van egy nő, aki történetesen anya. Lehetőséget kap arra, hogy feljusson az űrbe. Ez élete vágya. De közben anya. Ez legalább dilemma. Minek vagy kinek kell megfelelni? Társadalmi normáknak? A gyereknek? A vágyainknak? Megítélnek-e akkor, ha a választásunk áldozatokkal jár?Ahogyan ível az anya karrierje, úgy magányosodik el a gyermek. Elgondolkoztató film a valahová tartozásról.

Anya: a futurisztikus és fantasztikus

Ridley Scott: Alien – Nyolcadik utas: a Halál (1979)

Ebben a filmben konkrétan nincs anya, bár a felébresztett szörnyeket is szülte valaki vagy valami. A történetben a Nostromo űrhajó mesterséges intelligenciáját hívják Anyának. Nyilván azért, mert a mindenségben hibernált állapotban lévő utasok élete a gépek működésétől függ. Az Anya itt a bizalom szimbóluma, a gondoskodó szülőé, akire az életünket rábíznánk. A film sztorijának érdekessége, hogy a végzetük felé száguldó embereket éppen Anya ébreszti fel mély álmukból – ahogyan amúgy a születéssel minden ember a világra jön.

Grant Sputore: Én vagyok Anya (2019)

Egy gép Anya és az embriókból megszülető Lány kapcsolata egy disztópikus világban. A filmművészet egyik kedvenc témája a poszthumán életábrázolás, ami azt mutatja, hogy az emberi fantázia még egy olyan atavisztikus ösztönvilágba is képes belenyúlni, ahol nem egyszerű elfogadni azt, hogy jöhetnek olyan korok, amikor az élet, a születés és a nevelés szentsége eltávolodik minden hitvilágtól. Igaz, ad helyette egy ugyan élhető másikat, de az messze nem olyan, mint amilyet az emberiség megszokott.