Lucifer visszatért közénk. Persze, el sem ment. Csak visszavonult kis időre poklába, és most is csak azért bukkan föl újra, hogy szórakoztasson bennünket.

Mert Lucifer szórakoztató. A Netflix népszerű sorozatában eleve egy kis nyaralásra érkezett közénk. Megunta az uralkodást, odalent a pokolban. Vágyott egy kis könnyedségre, illatra, érintésre. Csupa olyan dologra, amit a pokolban is megkaphatna, de az ördög, ugye, nem arról híres, hogy megértené az emberek gyarlóságait. Habár...

Nos, Lucifer gondolt egyet, és kivette évezredes vagy évmilliós, na jó, örökkévalós rendes szabadságát, és próbált úgy tenni, mintha ember volna. Ebből aztán adódott egy kis probléma: hiszen az ördög, pontosabban egy bukott angyal hogyan is lehetne szabad akarattal rendelkező érző lény. Ám a válasz egyszerű:

Az Indexen már többször foglalkoztunk a Lucifer című sorozattal, valamint azzal, hogy hogyan lehet ennyire infantilis és esendő a teremtés egyik legfélelmetesebb alakja. Persze, az, aki még sosem volt ember, az nyilván kifejlett angyalpéldányként is gyerek lesz elsőre, ha úgy akar élni, mint bárki közülünk ezen a bolygón.

Kicsit nagyon szórakoztató az, ahogyan az alvilág ura megpróbál érezni, szeretni, nevetni és szomorúnak lenni, hiszen miközben próbál megfelelni környezete elvárásainak, rájön arra, hogy az ember legalább annyira a pokolban él, mint bármelyik elkárhozott lélek az alvilágban.

Ha valamitől szórakoztató Lucifer című sorozatot, akkor éppen ettől a ráébredéstől és felismeréstől az:

Talán nem véletlen, hogy nem is vágyik vissza, apja mellé a trónra, ám már a pokolba sem vágyik vissza, az apjától kapott kényszerű világba.

Az eddigi évadokból már kiderült, hogy Lucifer számos bibliai szereplővel osztja meg földi világát: utána jön Amenadiel, jóságos angyal testvére, érkezik az az anyja, megjelenik Éva, és még Káin is, aki bűne miatt, mert megölte testvérét, arra kárhoztatott, hogy képtelen legyen meghalni, bármennyire szeretne is és vágyik arra.

Az eddigi sorozatrészekből az is kiderült, hogy Lucifer leginkább playboyként képes és szeret élni, s ha már szórakozásra vágyik, a bűn az, ami a legjobban érdekli. Egy nyomozónő segédjévé szegődik, és persze beleszeret a nőbe. Ha tudná, ha ez a szépség szintén isteni teremtmény, alighanem akkor is szeretné. Mintha a nő csak azért született volna, hogy rámutasson Lucifer leggyengébb pontjára: az egoista ösztönlényre, aki lám, nem csupán lázadni tud, de szeretni is képes.

A pandémia ezt a sorozatot is kettétörte, pontosabban nem engedte befejezni. De most végre folytatódik. Aligha számíthatunk másra, mint könnyű limonádéra sikeredett filmfolyamra. Eddig sem volt más. Igazán nagy szellemi kihívás, bibliaismeret eddig sem kellett hozzá, és bármennyire bugyutának tűnik is Lucifer története, az alkotók eddig minden esetben képesek voltak arra, hogy sorozatot olyan mederben tartsák, amitől még nem válik önmaga paródiájává. Párbeszédei nem túl kidolgozottak, dramaturgia megoldásai nem túl bonyolultak. Nem történik benne semmi olyan váratlan, amitől szét kellene izgulunk magunkat, és mégis működik.

A történet ott ért véget, hogy megjelenik Isten is, ám ebben nem volt semmi éteri, sem félelmetes, és még csak nem is sejthetjük, hogy mit keres Isten az emberek között. Erre nyilván választ kapunk majd. Vagy nem. Majd megírjuk.