A napokban indult el a Netflixen a Lupin filmsorozat második évadja. A streamingszolgáltató – melynek előnye, hogy nem szabdalják a filmeket idióta potencianövelőszer- és pizzareklámok, hátránya pedig, hogy fizetős – történetének második legnagyobb kasszasikere, amely eddig 76 millió előfizetőt vonzott, igazi one-man-show. A pörgős, ellenállhatatlanul szellemes és lebilincselően izgalmas sztorit Omar Sy, a legnépszerűbb francia viszi a hátán. Aki a bevándorlók lakta párizsi külvárosból, Trappes-ból indulva egészen Hollywoodig szárnyalt.

Omar Sy lerakta a gyerekeit a sulinál, megvárta, amíg bemennek a kapun, majd megfordult a kocsijával, és elindult hazafelé a Sunset Boulevardon. És ekkor meglátta Jézust.

Lobogott utána a hosszú haja, mezítláb volt, és az áttetsző tógáján átsütött a reggeli nap. Lelassítottam, és bámultam, mint egy tüneményt. Csakis Jézus lehetett... Meg is kérdeztem magamtól, vajon hallucinálok-e, vagy ébren vagyok. Érdekes módon azonban senkinek sem tűnt fel, egy lány elsietett mellette kezében egy Starbucks kávéval, amott egy srác a reggeli futóedzését végezte, egy másik meg a kocsiját mosta. És egyiket sem érdekelte Krisztus, csak engem. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy megérkeztem Los Angelesbe. Ez az, amit szeretek Amerikában: úgy öltözködsz, ahogy akarsz, azt csinálsz, amit akarsz, és senki sem bámul meg.

Napjaink legnépszerűbb francia színésze, sőt bizonyos felmérések szerint legnépszerűbb franciája pár hónappal azelőtt érkezett meg Hollywoodba; 2011-et írtunk. Omar alig volt túl a – hazájában – frenetikus sikerű, Életrevalók című filmen, amellyel berobbant nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi figyelem középpontjába is.

Ennek már idestova tíz éve, Omar megszokta Kaliforniát, jógaleckéket vesz, a Grand Canyon sziklameredélyeit mássza, és olyannyira megtanult angolul, hogy amikor a The New Yorkernek interjút adott a minap, már ilyen amerikanizmusokat kevert a mondataiba, mint „perfect fit” vagy „make a statement”.

Már megannyi hollywoodi szuperprodukció van a háta mögött, amelyekben ha nem is főszerepet játszott, de jelentős volt az olykor talmi sikerhez általa hozzáadott érték. Bishopot alakította az X-Men-franchise Az eljövendő múlt napjai című darabjában, egy robotból átalakuló sportkocsi volt a Transformers című szupergagyi Az utolsó lovag című epizódjában. 

A Netflix által gyártott, Az ételművész (Burnt) című filmben mellékszerepet kapott Bradley Cooper oldalán 2015-ben, és bekerült az Infernóba (2016) is, ebbe a Dan Brown-regényből készített thrillerbe, ahol Tom Hanksszel játszott együtt egy „járványügyi szakértőt” alakítva. De 2015-ben szerepet kapott a Jurassic Worldben is Chris Pratt partnereként. Maga a főszereplő sztár mondta Syról:

Fontos volt, hogy egy igazi hús-vér figura is legyen a filmben a sok CGI-raptor mellett. És Omar ideális választás volt: hatalmas termetével erőteljes a jelenléte a filmvásznon, ellenállhatatlan mosolyából pedig akkora jóság árad, hogy az bőven ellensúlyozza egy T-rex minden gonoszságát.

Hírnév, kicsit máshogyan

Szóval közepesen fontos szerepeket kapott közepesen jó hollywoodi filmekben, és a szerepek gázsijából megengedhette magának és családjának azt a luxust – öt gyereke (Tidiane, Alhadji, Selly, Sabah és Amani-Nour) van első és egyetlen feleségétől, Hélène-től, akivel 2007-ben házasodott össze, de előtte már tíz évig együtt jártak, szóval gyerekkori szerelem az övék –, hogy Teslával közlekedjenek, és felváltva három szuper motorkerékpárral, egy Harley-Davidson Street Glide-dal, egy Honda Gold Winggel és egy felújított vintage Triumph Bonneville-lel száguldozzon a vadnyugaton.

Mígnem idén januárban, a pandémia kellős közepén a Netflix kirukkolt a Lupinnel. És a világ beleszeretett Omar Syba. Maurice Leblanc 1905-ben alkotta meg Arsène Lupin, az úri betörő figuráját, és a sorozatot a Je Sais Tout (Mindent tudok) című tudományos folyóiratban publikálta. Ez persze kissé bizarr volt, mintha nálunk az Élet és Tudományban közölte volna folytatásokban, de ennek ellenére a sorozat bombasiker lett.

Lupin utóélete messze túlnőtt az eredeti novellafolyam népszerűségén. Az elmúlt évszázadban megszámlálhatatlan képeskönyv, ponyva, film és televíziós sorozat folytatta a Lupin-sagát, amelyek közül a leghíresebb a hetvenes években nálunk is sugárzott Arsène Lupin volt, Georges Descrières főszereplésével.

És mégis bombasiker lett a Lupin, mert nem az eredeti történetet forgatták újra ráncfelvarrással, hanem beletettek egy duplaccsavart: Omar Sy nem Lupin, hanem olyasvalaki, akit Lupin alakja és sztorija inspirál. De nem ám csak Franciaországban arat a sorozat – az egész világon. Olyan, egymástól mindenben eltérő piacokon, mint Németország, Brazília vagy a Fülöp-szigetek. Csak az első hónapban 76 millió előfizetőt hozott a Netflixnek, ami figyelembe véve, hogy ilyenkor az egész család nézi, több száz millió nézőt takar. Ez felülmúlja a Vezércsel vagy a Bridgerton nézettségét is!

A Lupin már most a valaha volt legnépszerűbb francia nyelvű film! (A Netflixen angol captionnel, szövegaláírással megy.) Az a franchise, amelynek a művészeti producere, a főszereplője és a szíve-lelke (bár ilyen munkakör hivatalosan még nem létezik a stáblistákon) Omar Sy.

Omar a tökéletes csomag. Minden megvan benne ahhoz, hogy férfiak, nők, gyerekek egyformán lelkesedjenek érte – állítja a francia színészről George Kay, a sorozat forgatókönyvírója.

A Journal du Dimanche hatvan éve minden évben megszavaztatja olvasóit, hogy ki a legnépszerűbb francia, és most már évek óta Yannick Noah, a teniszezőből lett énekes viszi el a pálmát, de egyre jobban lefaragja hátrányát a második helyezett Omar Sy. Könnyen lehet, hogy 2021 végén már váltás lesz az élen, főleg hogy a napokban kijött a Lupin-franchise második ötös adagja.

Várta Amerika, a szamárlétra

De vissza Syhoz, aki a 2011-es Életrevalókkal annyira népszerű lett, hogy már képtelenség volt tovább Franciaországban maradniuk. Omar Sy szerint ezért:

A gyerekeink az iskolában egyszerűen elvesztették a keresztnevüket, mindenki csak Synak hívta őket az apjuk után. Ez már tarthatatlan volt, ki kellett költöznünk Los Angelesbe, ahol csak egy vagyok a sok színész közül.

Miközben a Sy família Hollywoodba költözött, az Életrevalók átszáguldott a világon. Négyszázmillió dollárt hozott a mozipénztáraknál, remake-ek készültek angol, spanyol, arab, hindi, telugu és tamil nyelven, Sy pedig elnyerte Driss megformálásáért a Césart, a francia Oscart. (Megjegyzendő, hogy François Cluzet is nagyot alakított a társfőhős arisztokrata szerepében.)

Szóval Sy népszerűsége odahaza az egekbe tört, ám Hollywoodban végig kellett járnia a szamárlétrát. Jóformán senki nem ismerte, egyik castingról a másikra járt. Ezt így idézi fel visszaemlékezéseiben.

Otthon az ügynökök nap mint nap felhívtak újabb és újabb szerepajánlatokkal, itt meg kilincselnem kellett, hogy észrevegyenek. De nem baj, ennek örültem is egy kicsit, mert legalább visszakerültem a fellegekből a földre, újra alázatot tanultam.

De ez csak egyik fele volt a történetnek. A másik sokkal verejtékesebb volt: meg kellett tanulnia angolul, mivel egy szót sem beszélt Churchill nyelvén. Napi négy órát töltött nyelvtanárnál, miközben otthon a Keeping Up With The Kardashians című valóságshow-t nézte, amely mellett gagyiságban Győzike kertévés megjelenései Shakespeare-drámáknak tűnnek. Nem is csoda, hogy ezek a magasröptű szókapcsolatok, mint az „Oh, my God!” vagy a „seriously” Sy angol szókincsének szerves részévé rögzültek.

A börtönben volt néhány haver

A filmbeli Assane Diop alakját tényleg Omarra találták ki, és nem is véletlenül, a sorozat hemzseg az önéletrajzi elemektől. Kezdve ott, hogy Claire, Assane elvált felesége ugyanúgy hófehér bőrű, virtigli francia nő, mint Omar valódi neje, Hélène.  Amikor a második epizódot forgatták egy Bois d’Arcy-i börtönben – pár kilométerre Trappes-tól, attól a párizsi külvárostól, ahol Sy született és felnőtt –, Omar a rabok között nem is egy gyerekkori haverjával találkozott, aki nem éppen azt a karriert futotta be, mint a filmsztár... De az egész sorozatra jellemző, hogy a fikció és a valóság kéz a kézben jár, sokszor lehetetlen eldönteni, hogy dokumentum- vagy játékfilmet látunk.

Omar Sy szülei Szenegálból vándoroltak be Franciaországba, apja, Demba 1962-ben, majd miután összegyűjtött egy kis pénzt, maga után hozta feleségét, Diaratout is 1974-ben. Ugyanabban a faluban laktak, de két országban; a Bakel nevű települést a Senegal folyó vágja ketté, nyugati fele Szenegálhoz, a keleti Mauritániához tartozik, Omar anyja idevalósi.

Omarnak hét testvére van, és mivel az apa viszonylag jól keresett egy autógyárban, megengedhették maguknak azt a luxust, hogy kétévente hazamenjenek látogatóba Bakelbe. Otthon, a családban a helyi nyelvet, a hal pulaart beszélték, de természetesen valamennyien megtanultak franciául.

Trappes, Párizs nyugati elővárosa a hetvenes években rendezett, normális település volt. Mára azonban megháromszorozódott a Fekete-Afrikából és a Maghreb országaiból betelepült migránsok száma, a fehérek szép lassan elszivárogtak onnan.

Az elmúlt években legalább hatvanan csatlakoztak Trappes-ból az Iszlám Államhoz, mondja szomorúan Omar.

(Érdekességként említjük meg, hogy ugyancsak trappes-i lakos Nikolas Anelka, a futballsztár is, Omar gyerekkori barátja.)

Ha híres vagy, a világ rád figyel

A színészt sokáig nem érdekelte a politika. Amikor az Életrevalók elsöprő sikere nyomán Nicolas Sárközy, a jobboldali köztársasági elnök meghívta Omart és családját az Élysée-palotába, a sztár arra való hivatkozással, hogy egyéb elfoglaltsága van, nem ment el. De amikor a baloldali elnök, François Hollande invitálta, ugyanúgy nemet mondott. 2014-ben ezt nyilatkozta a L’Obs című lapban: 

Nem vagyok vezető. A színészeknek a színház, a film való, a politika meg a politikusoknak.

Csakhogy közben eltelt hét év, és a világ nagyot fordult. 2016-ban elszakadt a cérna Omarnál.

Mindig is az volt az elvem, hogy zárva tartom a számat. Amíg ez már lehetetlenné nem válik. Hát most lehetetlenné vált.

Ekkor történt, hogy egy Adama Traoré nevű, Maliból származó francia állampolgár a 24. születésnapján meghalt egy csendőrőrsön Párizsi északi elővárosában, Persanban, máig tisztázatlan körülmények között. Ma úgy mondanánk, hogy ez volt a francia George Floyd-ügy. Omar nem habozott, a következő Twitter-üzenetet tette közzé:

Minden imádságom Adama Traoréért szól, minden gondolatom a családjáé. Igazságot kell tenni az emlékére. Nyugodjék békében.

Majd minden anyagi és erkölcsi segítséget megadott Assának, Adama nővérének az igazság kiderítésére, de végül is sikertelenül. Az ügy máig tisztázatlan maradt.

A 2017-es választásokon hevesen kampányolt a szélsőjobboldali politikusnő, Marine le Pen ellen.

Ez nem politika – mondta. – Ez egyszerű humanizmus.

Tavaly Omar is ott volt Los Angelesben a tüntetők első sorában, amikor a George Floyd-gyilkosság miatt vonultak az utcára, kezében egy „I can’t breathe” (Nem kapok levegőt) táblával. Majd tavaly júniusban nyílt levelet tett közzé a L’Obsban az amerikai és a franciaországi rendőri brutalitás ellen.

A Lupin tele van rasszizmust felvillantó epizódokkal. Amikor Assane IT-szakembernek adja ki magát, hogy beférkőzzön a gazember Pellegrini környezetébe, az egyik testőr az igazolványát kéri, mintegy burkoltan azt feltételezve, hogy egy fekete bevándorlóból nem lehet számítógépes profi. „Ez most komoly? – kérdez vissza Assane a filmben. – Ez már a rasszizmus határesete.”

Erre persze az őr meghátrál, és elnézést kér.

Vagy amikor a kezdő részben, a 24 millió eurót érő nyakék árverésén licitálni kezd, és rögtön a személyazonosságát kezdik firtatni, mivel nem hiszik el, hogy egy feketének ennyi pénze lehet. (Mondjuk nincs is, de ez már egy másik történet...)

Omar felesége, Hélène, a tehetséges befektetési szakember is osztja férje nézeteit. Rendszeresen támogat szenegáli gyerekeket, és létrehozta CékeDuBonheur nevű alapítványát, amely világszerte a beteg gyerekek sorsán próbál javítani. És persze férjével vállvetve küzd a rasszizmus minden megnyilvánulási formája ellen. Ez a Twitter-üzenetük több mint felemelő:

 Hát, ennyit arról, meddig maradhat apolitikus az ember...