Paródiának majdnem jó, de hát, ugye, a majdnem azért fontos szó. Jean-Claude Van Damme újabb filmmel jelentkezett, melynek eredeti címe: Az utolsó zsoldos, de elsőre nézve lehetne a címe Az utolsó filmem is.

• Az alkotás vígjáték, s tán több is, paródia, ami lehetne jó, de nem az.
• Ennek ellenére szórakoztató.
• Együléses, mint az roncsderbik összes járgánya.
• Újszerűségében megkopott, és lehetne értékes, ha 1987-ben forgatták volna.
• Minden rövidlátó szentjánosbogárként halványuló poénja ellenére ámulatba ejtő.

A Netflix mégis műsorra tűzte, és ha már látható, muszáj megnézni, hová is tart a nem csupán fénykorában széles terpeszéről ismert belga színészsportoló, sportolószínész. 

Mindez különösen annak tükrében lehet érdekes, hogy Van Damme tényleg önmaga karikatúrája. Amióta szétcsúszott az élete, és ez azért nem mostanában volt, és valójában nem is az élete csúszott szét, hanem önmagát tolta túlterpeszbe, kifejezetten érett színészi játékra képes. Már amennyire egy ennyire szétcuccolt arccal bármilyen érzelmet ki lehet fejezni. Ebből a szempontból a belga sztár 2008-as, JCVD című önéletrajzi filmje már megmutatta, hogy az emberek olykor képesek szembenézni démonaikkal, és lássuk be, ez jó.

Jean-Claude Van Damme ezúttal sem vágyik arra, hogy alakítására Oscar-díjat kapjon – nem mintha ez a film eljutna bármelyik komolyabb filmfesztiválra is –, de még a kretént sem nyomja fullba': egyszerűen csak hozza a kiégett, a gyerekéről távollétében is gondoskodó, félelmetes erejű és agyvelejű zsoldost. És ezen nekünk nevetnünk kellene.

Van Damme talán ezért is néz ki úgy olykor, mint egy férfiimitátor vagy egy túlsminkelt és lenyalt hajú, az édesanyja gesztusait használó szuperhős, de ezt a kérdéskört ezúttal nem nyitjuk meg, mert akkor ezt a cikket erősen 18-asozni kellene, és a Netflix magyarázhatná, hogy miért csak 13-as karikát tett az alkotásra.

A film pedig, ha elővennénk a készítésének receptjét, alighanem így szólna:

• Végy egy csipet átlagos francia filmet!
• Eszedbe se jusson komolyra venni!
• Lopd el A profi című film forgatókönyvét, de csak a vázát tartsd meg, és az sem baj, ha csak az elejét sem.
• Az ebből készült történetet keverd össze Jason Statham bármelyik zsoldosos, bunyósverős operettjével!
• Kérdezd meg Adam Sandlert, hogyan forgatta a Ne szórakozz Zohannal! című filmjét, de azonnal felejtsd is el!
• Majd kérj meg egy filmstúdiót, hogy a mozifilm külső helyszíneinek helyet adó raktár véletlenül se legyen életszerű, pedig ezzel legalább erősíthető az érzés, hogy ez a film talán mégis paródia.
• Az sem baj, ha a filmednek olyan címet adsz, amilyen néven 1972-ben már kijöttek az amerikaiak (rendező: Dieter Müller), de utolsó zsoldosból nem kevés élhet a bolygón, s mint tudjuk, az utolsók után mindig a további utolsók következnek. Arról nem is szólva, hogy a magyarok majd úgyis azt a címet adják, hogy Az utolsó titkos ügynök.
• De a lényeg: olyan trailert készíts hozzá (lásd fentebb!), ami azt sugallja, hogy itt egy tesztoszterontól túltengő akciófilm vendégei leszünk – így a forgalmazó ne csodálkozzon azon, ha a kipattogtatott popcorn íze és a hozzá öntött kóla nagyobb élményt ad majd.

S ha ez nem volna elegendő, csak elő kell venni a francia komédiák infantilis karaktereit, ahogyan Az utolsó titkos ügynök című filmben ez meg is történik (ilyen a bűnöző, ilyen a miniszter, ilyen a főhős fia, ilyen az imposztor, a sofőr), csak nagy kár, hogy azok valódi humor és komikum nélkül nem többek képernyőkön átsuhanó, feledhető árnyékoknál.

És mégis: ez a film egy ülést megér. Csak azzal kell tisztában lennünk, hogy bár szeretnénk, ha egy versenyautó erejével száguldanánk, az élmény csupán szekérdöcögős.