Krimi, sportfilm, akciófilm, filmdráma. Nagyjából felsoroltam, milyen műfaji besorolást adnak a Bartkowiak című lengyel filmnek, amit ha valaki nagyon, de nagyon és valamiért nagyon meg akar nézni, a Netflixen megteheti.

Ez a film ugyanis lehetne remek is, csak éppen attól nem lesz az, amitől hitelesnek szánták: olyan színészeket láthatunk benne, akiket simán megnéznénk bármelyik sportcsatornán, ahol éppen az aktuális MMA-küzdelmeket közvetítik. Kezdetben a belga Jean-Claude Van Damme-mal is ez volt a gond: ügyesebben rúgott a plafonra, semmint a színészi játéka ragadta volna meg figyelmünket.

A film úgy kezdődik, mint bármelyik kommersz bunyós film. Ring, ütésváltás, térdrúgás, majd dráma. Főhősünk, Tomasz (Józef Pawlowski) elveszíti a meccset. Alaphelyzet: bukás, visszavonulás a ringtől, azzal vádolják, hogy tiltott szert szedett, de még ezzel sem tudott győzni.

Kissé sematikus nyitány, de az MMA-rajongók legalább bunyót látnak. Már amennyire egy film ezt igényli, de le a kalappal, élvezhető imitálás.  

Hősünk kidobó egy bárban, ám miután testvére autóbalesetben meghal, elindul a nagyvárosba, hogy eladja bátyja klubját. Aztán nem adja el, mert rájön, hogy Wiktor talán nem is baleset áldozata lett, hanem megölték. És miért? Éppen a klubjáért.

No, innentől kezdve tipikus bosszúállós, megyünk előre, átverekedjük magunkat az életen film ez. Halovány színészi teljesítményekkel, nem is annyira valós, mint inkább műteremnek látszó helyszínekkel, ami, valljuk be, elvesz egy film élvezeti élményéből. 

Tomasz barátnője, Dominika (Zofia Domalik) is olyan, aki simán lerendezi a huligánokat az utcán, vagyis őt is inkább sportolónak gondolnánk, pedig színész, két éve végzett a Varsói Színházi Akadémián, és a Mindent anyámért (Anyámnak bármit) című 2019-es filmben az év lengyel felfedezettje lett. De sebaj, a sportos színészekben az a jó, hogy nem kell utcai harcosokat filmmesterségre tanítani.

A Dominika apját játszó Szymon Bobrowski (szerepe: Pawel Sozoniuk) pedig úgy néz ki a filmben az IMDb-re feltett fényképéhez képest, mintha önmaga nagyapja volna, de ez a szerep jól áll neki: pontosan azt a karaktert hozza, amire a forgatókönyvírók szánták: kimért, bölcs, verhetetlen. Ez, mondjuk, nem viszi el a filmet a mennyországba, de jelenléte a vásznon olyan, mintha tényleg színész játszana – eltekintve a piálós-bánatos-búsulós jelentben, mert a szomorúságot éppen úgy hozza, ahogyan nem hisszük el róla, hogy férfilelke darabokban van.  

A rendező, Daniel Markowicz törekedett arra, hogy izgalmas bunyós akciófilmet forgasson, de éppen az említett sutaságok és esetlenségek, valamint a műteremhangulat miatt nem áll össze rendes mozivá. Ám a film legnagyobb bűne az, hogy hagyták, hogy ebben a gonoszok úgy nézzenek ki, mint ahogyan sematikusan gondolkozunk a gonoszokról: rossz arcúak, arcukon az izom folyton feszül, folyton csak kegyetlenek. Vagyis fullba′ nyomják a kegyetlent, ezért olyanok, mint Jámbor Jack a Trópusi viharban: nem vehetők komolyan.

Azonban – és amiért – a Bartkowiak megér egy ülést: a lengyelek ismét bebizonyították, hogy remek operatőreik vannak. Tomasz Madejski szeme és látásmódja szép hangulatot kölcsönöz a filmnek, és a történet bármennyire is suta, ezt a filmet legalább nézni lehet.