Na, ezért nem feltétlenül érdemes csőbe bújni, legfeljebb csak úgy, ha azon gyorsan, de nagyon gyorsan át lehet jutni. Ahogyan például egy gyorsvonat teszi. Vagy nem.

Az már akkor tudható volt, amikor Anglia és Franciaország között, a La Manche csatorna alatt megépült az alagút, alias Csatorna-alagút, vagyis csalagút (1994-ben adták át), hogy itt – nyilván nem a csőben, hanem annak filmbéli kulisszájában – előbb vagy utóbb katasztrófafilmet, horrort, sci-fit, netán terorrtámadásos mozit forgatnak, de ezt nem nagyon lehet az ötletgyárosok szemére vetni. 

Azt már inkább, hogy nem biztos, hogy ebből jó filmet lehetett volna forgatni, de ha már elkészült a SAS: Vonatrablás a Csatorna-alagútban című mozi forgatókönyve, talán kellett volna.

Ebben a filmben már a cím is puha. Nem is vonatot rabolnak el, a vonat csak szállítóeszköz. Vagyis legfeljebb a vonaton ülő embereket lehetne elrabolni, de őket sem rabolják el, mert a vonat másfelé nem tud menni, csak a csőben előre, így az utasokat túszként tartják fogva.

A történet Andy McNab SAS: Red Notice könyvének adaptációja. Az író lényegében az angol Tom Clancy, egykori katona, és olyan sztorikat ír, amelyek a valóságban soha nem történhetnek meg, de csak azért, mert – valamilyen formában – már megtörténtek, vagy a leírtak várhatóan bekövetkezendő események előhírnökei, vagyis a fene se tudja, hogy mennyi belőlük az igazság. Gyaníthatóan sok. Ahogyan jóslatból sincs benne kevés arról, milyen jövő vár ránk. 

Az alagutas sztoriról azonban már többen is úgy tartják, hogy könyvben is filmszerű, s bár szeretném azt mondani, hogy a film meg könyvszerű, de ebben a moziban azért sokan részt vettek, és mint film, mint látvány az eredmény kifejezetten professzionális. Csak mintha a történet nem élne a vásznon.

A filmben vannak pillanatok, amikor egy félrenézést követően fel sem tűnne, hogy az egyik pillanatban Bruce Willis, a következőben már Matt Damon a főszereplő. Miközben éppen ezek azok a pillanatok, amikor kiderül, hogy bár azt hisszük, a panelekre épülő moziban szinte bárki helyettesíthető, valójában nagyon nem mindegy, kinek az arcán csorog a vér, kinek a trikója traktoros, és az is számít, hogy a hősök mellé kell-e fodrászt rendelni.

Tom Hopper (Declan Smith) mondjuk simán lehetne a kezét a hasán egymáson pihentető faarcú nagymester, Az Esernyő Akadémia holdlakójaként sokkal kedvelhetőbb karaktert formált, de kommandósként sem hozott sokkal több színészi játékot. Bezzeg Andy Serkins (George Celements), akire bár nem könnyű nem folyton Gollamként gondolni, mégis mindig megörvendeztet páratlan színészi képességeivel. 

Owain Yeoman (Oliver Lewis) pedig alighanem menekülne már A mentalista ügynöki karakteréből, de ez nem az a film, amelyikben megteszi.

Mert ha már karakter: Ruby Rose (Grace Lewis) alighanem egymaga elvinné ezt a filmet, csak azzal, ahogyan jelen van. A casting Grace szerepére alkalmasabbat ezúttal nem is találhatott volna, kár, hogy az ilyen jelenlétek olyan alkotásokban oldódnak fel, mint ez a SAS-film.

A történetre kár sok szót vesztegetni, mert tucatnyi ilyet láttunk már. Mégis, akinek éppen akadna magányos két órája, amikor megnézne egy technikailag profin összerakott filmet, ahol nagy meglepetésre, csavaros történetre nem kell számítani, vagyis pontosabban a csavar nagyon is könnyen kiszámítható, akkor a SAS: Vonatrablás a Csatorna-alagútban megér egy kattintást.

S ha a nézése közben olykor az jutna az eszünkbe, hogy az angol tájak kísértetiesen hasonlítanak a magyar tájakhoz, az nem a véletlen műve. Bizonyos jeleneteit Pilisszentkeresztnél, a Zsivány-szikláknál forgatták.