Hollywood moguljait felesleges volna azért kárhoztatni, mert rendre elővesznek olyan filmeket, amelyeket máshol már leforgattak, Európában vagy Ázsiában, azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy ha valami nagyon sikeres a világ más országaiban, a Csendes-óceán partján miért gondolják azt, hogy az amerikaiaknak (és így a bolygó többi lakójának) majd az a verzió tetszik jobban, amelyiket hollywoodi stúdiók forgattak.

Ilyen film a The Guilty is, vagyis A bűnös a Netflixen, amelyet a dánok már vászonra vittek 2018-ban. A film olyannyira emlékezetes, hogy a dánok jelölték is a 91. Oscar-díjra, sajnálatukra nem jutott a legjobb öt jelölt közé. Nyert viszont eddig 38 egyéb filmes díjat, az IMDb-n pedig 7,5-ös értékélésen áll.

Az amerikaiak ezt a sztorit vették elő és forgatták újra Jake Gyllenhaal főszereplésével, és azt remélik, hogy a közönség imádni fogja. Az IMDb-n a nézők máris 6,3-ra értékelik.

A bűnös valójában monodráma. Könnyen színpadra lehetne állítani, ott is nagy sikere volna, hiszen olyan történet bontakozik ki a szemünk előtt, amelyet csupán egy rendőrségi segélyhívó diszpécserének szemszögéből ismerünk.

Valaki telefonál, segítséget kér, a dráma pedig telefonos párbeszédekből születik.

A sztori kitalált, a dán verzió is az volt, ám már azt is valós segélyhívás ihlette. Ha Orson Welles élne, simán rádiójátékot rendezne belőle, ahogyan 1938-ban a Világok harcával tette. A bűnös című film hatásmechanizmusa ugyanis éppen arra épít, hogyan hat ránk mások hangja, mások rémült hangja, s hogy a hallottak alapján milyen érzelmek születnek bennünk. Ám a legfontosabb: mindez hogyan egyeztethető össze az előírt protokollal, s hogy elvezet-e bennünket a jó megoldáshoz.

A bűnös története abból a szempontból nem egyszerű, hogy a főszereplőnek is ítészek elé kell állnia, mert rendőrként megölt egy fiatalembert. Az esetről nem sokat tudni, de annyit igen, hogy a vallomások mintha nem egyeznének a valósággal. Nem a valóság egyfajta értelmezésével, hanem azzal a ténnyel, ahogyan és amiért egy fiatalember meghalt. E kettősségben rejlik a Jake Gyllenhaal által megformált karakter emberi drámája: a rendőr, aki minden tudását és erejét arra használja, hogy megmentse egy soha nem látott ember életét, megölt valakit – és erről valamit, valahogyan mondania kell a bíróság előtt.

A film pörgős, egyetlen percre sem hagy nyugalmat. Lüktet, rohan, amit Antoine Fuqua rendező (Orvlövész, Támadás a Fehér Ház ellen, A Védelmező) egyrészt színekkel, hangokkal, másrészt közeli kameraképekkel fokoz, és éppen ezért ezt csak olyan színész játszhatja el hitelesen, akinek mimikája kifejező, képes arra, hogy árnyalatokat, érzelmeket jelenítsen meg.

Fuqua amúgy jó filmes adaptációkban, remake-ekben, 2016-ban ő rendezte A hét mesterlövész című filmet, amely egy 1960-ban (rendező: John Sturges) azonos címen forgatott film remake-je, ami pedig Kuroszava Akira 1954-es A hét szamuráj című filmjének amerikanizált feldolgozása. Csupán érdekesség: Kuroszava Akira éppen azért forgatta le A hét szamurájt, mert felkeltette a figyelmét a nyugati filmvilág westernzsánere. Hiába, egyszer minden kör bezárul…

S bár A bűnös című filmben az amerikaiak most messze kitettek magukért, az eredmény hangulatában mégsem tudja visszaadni azt az európai melankóliát, lelki és képi finomságot, amelyet a dán verzióban Gustav Möller rendező megteremtett. Amiért rajongásig lehet szeretni Tom Hardy 2013-as filmes monodrámáját is – Nincs visszaút. 

Ezúttal azonban azt kell mondanunk, hogy Hollywood kicsit közelebb került Európához, és nem baj, másolják csak  az amerikaiak  az öreg kontinens mestereit, hátha a nyugati világ is visszatalál a gyökereihez.