Mostanában – igen örvendetes módon – a Netflixen megjelennek a voltaképp eléggé behatárolt célközönségnek szóló low budget kortárs magyar alkotások is, az úgynevezett független filmek. A kategória non plusz ultrája a Mentés Másképp (így, angolosan) című, számos tekintetben igen különleges mozi, amely magyarnak magyar, kortársnak kortárs, függetlennek aztán meg végképp független, és a maga ötmillió forintos gyártási költségével nem hiszem, hogy überelhető. Már a gyártásra fordított összeggel kiírja magát a mozifilmnek nevezhető kategóriából, ám annál inkább bizonyít: a Mentés Másképp nem az a film, amit megszakítunk nézés közben, vagy a kései órára, netán fáradtságra hivatkozva a második felét másnap nézzük meg. Ami leginkább az alapsztorinak és a színészeknek köszönhető. És nyilvánvalóan az ötletgazda Rózsa Gábor producer-rendezőnek.

Megmenthetünk-e valakit úgy, hogy nem is ismerjük? Vagy csakis úgy menthetjük meg? Milyen eszközeink vannak erre? Hogyan tudjuk manipulálni őt, és ez mennyire tisztességes? És jót tettünk-e akkor, ha az eredmény ugyan nem az lesz, mint amit szeretnénk, vagy amit kitűztünk végeredmények, de boldoggá tevési munkánknak mégis kézzelfogható pozitív kimenete lesz?

A Rózsa-produkció (Rózsa Gábor rendezője, forgatókönyvírója, producere és vágója is a Mentés Másképpnek) szinte teljesen ismeretlen szereplőkkel forgatott filmje hamar túllép ezen a „hendikepen”, egyrészt mert jók a színészek, másrészt mert az érdekes, újszerű és jól megkomponált sztori, mint robotikus vezérlés a négyes metró szerelvényeit, viszi előre az egészet.

Dézsi Darinka, aki hivatalosan „csak” színész kettő, jelenleg pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja, színészeket megszégyenítő frissességgel, hitelességgel, eszközeiben széles palettán játssza a depressziótól szenvedő fiatal lányt, Dórát, akinek mindene megvan, nagy ház, bejárónő, aggódó szülők, jómódú, szerető vőlegény, mégis iszonyatosan boldogtalan.

Aki nem teremt, legyen az bármi, fizikai bütykölés, szellemi produktum vagy lelki élmény, aki nem hoz létre valamit, csak úgy létezik a vakvilágban, lehet bármilyen jómódú, üres lesz az élete. Ezt persze mindannyian tudjuk, talán, úgy látszik, csak Dóra apja (Trokán Péter) nem, aki aztán meg is van ijedve kellően, amikor a lánya depressziós lesz. Illetve nem lesz, hanem már jó ideje az, és apaként képtelen belátni, ez vajon mitől lehet. S hiába a pszichológushoz járás, nem segít semmi. Dórának van ugyan egy, a szülei pénzén előteremtett művészeti galériája, de ott sosem látjuk, nem foglalkozik vele, időt, energiát nem szán rá, az csak úgy létezik.

Ennek a fiatal nőnek a megmentése a tét, az ő kirángatása a depresszióból, a folyamatos szorongásból. Az apa megbízást ad, s elkezdődik a mentés másképp. Másképp azért, mert az alkalmazott terápia egyéni, alternatív, a főszereplő Márk (Sándor Péter) által kidolgozott módszer, másrészt mert a benne részt vevő, megfigyelt és megmentendő alany nem is tud az egészről. Nem tudja, hogy meg akarják menteni, s noha a cél az ő életének megváltoztatása, egyelőre csak öntudatlan eszköze a rá irányuló folyamatnak.

A megmentőkommandó, Sándor Péter és Virsinszki Zoltán színészpárosa azért is jó, mert nem színészből, hanem lelkes amatőrből közelítenek a szerephez. Csabika (Virsinszki Zoltán) a vagány taxis, aki mindenre kapható, minden helyzetet megold, vág az esze, mint a borotva, és egyáltalán az a fazon, aki teljesen normális. Érdekli a pénz, a szex, sőt, csak ez érdekli tulajdonképpen. 

Sándor Péter pedig − akit jelenleg leginkább a Fővárosi Operettszínházban lehet látni – Márk szerepében az az okostojás, aki ugyan nem hivatalosan foglalkozik pszichológiával, és nincs is ebből végzettsége, de kidolgozott és folyamatosan fejleszt egy saját módszert alternatív terápia néven, beletéve persze egy kis ezt, egy kis azt, egy kis tudományt, egy kis szakirodalmat, s ugyan miért pont erre a képességre ne lenne manapság piaci igény, amikor minden második ember meg akar minket menteni?

Márk afféle értelmiségi vállalkozó, life coach, mondhatnánk divatos szakkifejezéssel, „tudománya” is meggyőzőnek és szimpatikusnak is tűnik. Nem is az a baj, hogy bár az alapmeglátásai jók, és még a tudományos megalapozottságot sem nélkülözik, módszere végül nem jelent megoldást az adott helyzetre – hisz az adott helyzet mindig több a szándéknál és a tudományos módszernél –, hanem hogy ha ilyen talpraesett és képzett, miért alkalmazottként dolgozik egy kietlen könyvelőirodában, és tölti egész napját számlák gépbe vitelével? De hát ettől is emberi a Mentés Másképp, meg hát ugye ismerjük a cipész cipőjét és a fodrász frizuráját, miért lenne más a lélek?

A Mentés Másképpben az is jó, hogy végre egy film, amely nem Budapesten játszódik, hanem Debrecenben, láthatjuk a kertvárost, az egyetemet, a filmben szereplő könyvelőiroda berendezésén is látszik, hogy vidéken vagyunk egy nem igazán trendi, inkább afféle porosan takaros miliőben, de mindez újabb bizonyíték arra, hogy nem csak Budapesten van élet.

Rózsa Gábor rendezőnek ez az első játékfilmje, amit kizárólag saját pénzből, filmes végzettség nélkül, pusztán ötletből és erős elhatározásból vitt véghez. Azt mondják, aki nem tudja, tanítja, aki meg még tanítani se tudja, az a kritikus. Rózsa Gábor filmkritikusból lett filmrendezővé, illetve producerré. S ha a mozi lényege az, hogy az ember kíváncsi a sztori végére, hogy a nézőt érdekli a vásznon látható emberek sorsa, illetve az ügy vége, úgy, hogy még közben élvezi is, akkor Rózsa Gábor a legfontosabbat teljesítette.

A Mentés Másképpben ugyan nincs focus puller, vagyis segédoperatőr, és a forgatókönyv sem esett át első, második és harmadik körös fejlesztésen, viszont ékes bizonyítéka annak, hogy rendszeren kívül is lehet filmet csinálni, és hogy aminek meg kell születnie, az megszületik.

Éljen!