Eltelt kis idő azóta, hogy kiváló kollégánk kritikát írt Az elveszett város című filmről. Most, nyári hűsölésnek szánt időben erőt vettem magamon, és megnéztem a filmet – és nyilván csakis annak köszönhetően, hogy magyarországi bemutatója óta eltelt néhány hónap, és a filmek is olyanok, mint a bor (a jó nemesebb lesz, a gyöngébb átbillen lőrébe), arra voltam kíváncsi, mit tud ez a 6,1-es IMDb-film.

Semmi, de semmi nem menti ezt a filmet. Legkevésbé a szereplők. A kék sarokban Sandra Bullock, a pirosban Daniel Radcliffe. A másik kettőben meg Channing Tatum és Brad Pitt. Ígéretes vígjáték, de csak a nevek alapján, ám legkevésbé röhögni lehet rajta – hacsak nem kínunkban.

Vígjátéknak gyönge, paródiának halovány

De akkor mi is ez?

Alighanem annak bizonyítéka, hogy ma már szinte mindent le akarnak, és le is dugnak a nézők torkán. Nesztek, itt van, nézzétek, áldozzatok Filmisten oltárán. Mert Filmisten értetek van, nektek akar jót. Filmisten szeret benneteket, és ti dollárcsörgésben, forintcsengésben róhatjátok le a kegyeletet. Mert megérdemlitek, hogy azt érezzék, megérdemlik az imádatot.

De ti, kedves nézők, csak azt érdemlitek meg, hogy megdicsérjenek benneteket, mert ezért még fizettek is.

Loretta Sage (Sandra Bullock) ponyvaregényíró. Korunk Romana-regényeit írja, és mi sem bizonyítja jobban, hogy kalandtörténetei a klisés szexuális töltésen túl nem sokat érnek, hogy rajongótábora jobban imádja a könyvek címlapmodelljét, Alant (Channing Tatum), mint Sage bármelyik történetét.

Oké, ez eddig lehetne a könnyű csuklóval betűket vető írónők kritikája is, akár karikatúrája, ám a film képtelen belemerülni a paródia zsánerébe.

• Talán nem is akar.
• Talán nem is tud.

Ez a film romantikus, szórakoztató vígjáték akar lenni

De csak akar.

Sage csupa olyan kalandba keveredik (elrabolják, egy gonosz kincsvadász ősi írást akar vele megfejtetni, Sage flitteres ruhában grasszál az esőerdőben), amilyen történeteket ír. Vagyis hullagyönge, sematikus, semmitmondó, klisés helyzetekbe keveredik. Nyugi, a kincset egy éppen kitörni készülő vulkán fenyegeti megsemmisüléssel, lehet tippelni, hogy a vulkán kitör-e. A Sage segítségére siető barátnő, Beth Hatten – Da'Vine Joy Randolph – olyannyira haloványan közhelyesen erőltetett karakter, hogy alighanem észre sem vennék, ha a filmbe bele sem írták volna.

Ebben a filmben Tatum infantilis karakter, önmagában a kigyúrt, agyatlan pasik szép paródiája, egyetlen érdemük a látvány. Bár a hegyekben kiderül, benne is érző szív dobog (naná, de ezt Presser Gábor mennyivel zseniálisabban megírta 3,38 percben, A csúnya fiúknak is van szíve című dalban, Aron Nee és Adam Nee rendezőpárosnak Az elveszett városban ez 112 percben sem sikerült), de a mafla macsóból nem lesz Tarzan, marad kölyök, aki halálosan szerelmes egy amúgy művelt, de közhelygyűjteményből dolgozó ponyvarománc-írónőbe.

A film érdekessége Brad Pitt jelenléte. Röpke és néhány perces felbukkanása szórakoztató, szerepe a megmentő exkommandós hőskarakter paródiája. Pitt legalább nem vesz semmit komolyan, de azt komolyan teszi, és utólag már alighanem ő is úgy emlékszik majd arra a jelenetre, amikor Sage kisasszonyt talicskán tolják, menekítik a röpködő golyók elől, hogy a Sandra Bullockhoz fűződő barátsága miatt lám, még ezt is bevállalta. Na, ez legalább szép üzenet:

Daniel Radcliffe pedig… Neki aztán igazán nincsen könnyű dolga. Hiába tesznek rá szakállat, ha színészileg ugyanannyit hoz, mint bármelyik Harry Potter-alkotásban, vagyis ne számítson arra, hogy elhisszük róla, hogy ő most a velejéig romlott antihős. Ha a rendezők a dzsungelben elrejtettek volna valahol egy kikandikáló Csikócsőrt, alighanem ezt a filmet is megmentették volna. Mert akkor elhinnénk, hogy ez paródia…

Tanulság? Nincs. Az vessen magára, akinek ez a film kész röhej és tévedés. Az meg örüljön, aki mégis azt mondja, hogy kedves és selymes, nyári szórakoztató. Nyilván, kit milyen állapotában talál meg egy mozi, olyan tempóban tömi magába a pattogatott kukoricát vagy mered a vászonra. A romantikus lelkek úgyis kiolvassák a fő üzenetet:

Egyvalamit azonban nehezen lehet feldolgozni. Ez pedig a bádogarcúra plasztikázott Sandra Bullock. Egy színésznek, elvileg, ugye, az arcjátéka az egyik legfőbb eszköze. Nos, aki ezt keresi nála, annak nagyon kell rajongania Sandra Bullockért, mert akinek ilyen merev lemezbőr feszül ábrázatán, mint neki, az éppen arra nem képes, ami amúgy a hivatása.

2/10