A Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválon debütáló Hat hét eredetileg dokumentumfilmnek indult, s tulajdonképpen kézenfekvő is, hogy egy ilyen súlyos, több oldalról körbejárható, körbejárandó témát, melynek állami, törvényi szabályozás része is van, sőt, abból indul ki az egész, ilyen módon mutasson be az alkotó.

Csakhogy egy ilyen érzékeny történetnél annyira felsűrűsödik a lelki, emberi oldal, annyira összetetté válik az egész történet pszichés vonatkozása és társadalmi kontextusa, illetve annyira közelről kell a vívódást, a fájdalmakat, a veszteségeket és a feldolgozhatatlan traumát bemutatni, hogy ehhez pedig automatikusan adja magát a játékfilmes műfaj.

Ez történt az alkotókkal, az elsőfilmes rendező Szakonyi Noémi Veronikával és alkotótársával, a forgatókönyvet jegyző Vincze Máté Arturral is, akik attól tartottak, egy ilyen helyzetben a kamera közelsége, az, hogy a folyamatot végigélő személyek vívódásából, egyéni sorstragédiájából film, műalkotás lesz, esetleg a résztvevők döntését befolyásolja, és ezt mindenképp el szerették volna kerülni. Fikciós térben viszont közelebb tudtak menni, etikusan, jó szívvel.

Végül nagyon jót tett a történetnek, hogy így alakult, sokkal közelebb jön a dráma, sokkal mélyebben átérezzük a traumát, mint „pusztán” egy elmeséléssorozatból, mely képekkel van illusztrálva.

Még meggondolhatja magát

Örökbefogadás témában még nem született játékfilm Magyarországon, a nyílt örökbefogadás feszült várakozással teli első hat hetéről pedig pláne. Ilyen formán tehát tematikusan is, társadalmilag is nagy volt a várakozás a filmmel kapcsolatban, bár még nem került forgalmazásba.

Arról a szülés utáni hat hétről van szó, mely alatt az életet adó anya még meggondolhatja magát, s bár gyermeke már az örökbefogadó anyával és családjával van, az ő otthonukban kezdte meg életét, még visszavonhatja döntését.

A visszás és mindkét fél számára felkavaró, feszült helyzetet nem az örökbefogadó szülők oldaláról látjuk elsősorban, hanem a 17 éves profi sportoló, Zsófi (Román Katalin) útját követhetjük onnantól kezdve, hogy megtudja, nincs más lehetősége, mint a gyermek megszülése, megtartani viszont semmiképp sem akarja.

Ebben az elhatározásában sziklaszilárd, de ezt leszámítva egy kamaszról van szó, akinek nem könnyű az élete, nemcsak a kőkemény és folyamatos pingpongedzések, a versenyekre való készülés, de a nehéz körülményei miatt is, ami alatt nemcsak az anyagiakat és az effektív fizikai körülményeket értjük, de a családot is.

Anyja (Járó Zsuzsa) iszik, kedélye, lélekállapota meglehetősen hullámzó, fodrászként dolgozik, de megbízhatatlansága miatt munkáját is elvesztette, apja százezer éve eltűnt a képből, az anyának efemer, a helyzetet cseppet sem segítő kapcsolatai adódnak, melyek szintén az eleve nehéz családi szituációt terhelik, ráadásul Zsófinak van egy kisebb húga, aki számára gyakorlatilag ő jelenti a szülőt, úgy kell hát idő előtt felnőnie, hogy még nem futotta ki magát gyerekként. Talán

Román Katalin Zsófit meglehetős felnőttséggel és empátiával, ugyanakkor kamaszos természetességgel és erővel játssza élete első szerepében, a labilis, olykor totál kikészülő, olykor gyerekként, olykor szerető anyaként viselkedni próbáló anya szerepére kiváló választás Járó Zsuzsa, aki mindezeket a színeket és szándékokat érzékeltetni tudja, az örökbefogadó anyát pedig Balsai Móni játssza végtelen empátiával, cizelláltsággal, finomsággal és belső drámával. Egy-egy arcrezdülése, szemmozgása e drámai helyzetben felbukkanó teljes érzelmi skálát bejárja.

Megértés és empátia

S noha a Hat hét az adott probléma, a konkrét drámai helyzet megoldására fókuszál, közben jellem- és helyzetrajzok bontakoznak ki, láthatunk egy, az állam részéről legalábbis megkérdőjelezhetőnek tetsző procedúrát, hiszen mindent megtesznek, hogy a szülő anyja ne adja örökbe gyermekét, de mikor meggondolná magát, újabb procedúrának vetik alá, ami az egész hat hét jogszabály létjogosultságát megingatja, ahogy film kiválóan bemutatja azt is, hogy az anyaságra lelkileg, nem biológiailag kell megérni, s ha ez nem történt meg, akarhat bármit a természet.

A film végig egyfajta (várt) végkifejlet felé halad, mely végkifejletről van egy sejtésünk, egy prekoncepciónk, ami aztán megdől, de ezt a megdőlést a rendező szép és finom eszközökkel érzékelteti, nem csökkentve a drámát, a fájdalmat és a helyzet sérülékenységét.

A Hat hét legszebb, legfelemelőbb, katartikus jelenete, amikor együtt van néhány pillanatig szülő- és örökbefogadó anya a gyermekkel, mindannyian veszteséget élnek át, a gyerek bömböl, s aztán az élet, melynek az emberi érzések és energiák legfőbb mozgatórugói, szépen magától kitermeli a megoldást.

Szakonyi Noémi Veronika, aki koproducerként az egy leszbikus párról szóló Anyáim története című dokumentumfilmet is jegyzi, ezúttal férjével és alkotótársával, Vinze Máté Arturral érzékeny, izgalmas és szép alkotást tett le az asztalra, melynek minden kockája kiválóan felépített, feszültséggel terhes vagy lírai, és a vége is, fájdalmassága ellenére szép és dramaturgiailag, lelkileg is tökéletesen hihető megoldás.

A Hat hét eléri célját, hogy közelebb hozzon egy olyan témát, mely a kamasztársadalmat, a gyermekre váró középkorú szülőket, és a körülöttük, velük élő egész társadalom figyelmét felhívja egy olyan problémára, melynek megoldása összetettsége miatt nem is lehetséges, épp ezért minden szereplőnek a legnagyobb odafigyelés, megértés és empátia jár.

Első film egy nagyon fontos társadalmi kérdésről, melyről az új, Európában példátlan abortuszszabályozás és szívhangrendelet kapcsán is egyre többet fogunk beszélni.