Csupán kicsit rontott pozícióján a nyitórészek alapján izgalmasnak és pörgősnek ígérkező Shawn Ryan-sorozat, az Éjjeli ügynök. Szakírónktól 8 pontot kapott a 10-ből. A Fehér Ház belső árulástól szenvedő ügynökei (titkosszolgálat és FBI) azonban mégsem hoznak lázba annyira – mint amennyire izgulhatnánk azért, hogy kiderüljön, vajon ki az áruló. Ennek pedig két oka van:

• Ilyen film, sorozat már készült néhány (például a Támadás a Fehér Ház ellen összes része, Az elnök végveszélyben, Az elnök különgépe, Célkeresztben, A testőr, 24), így sok gondolkodás nem kell ahhoz, hogy kiderüljön, ki is a tégla. Vagyis kik is a téglák.
• Másrészt a színészi teljesítmények hagynak némi kívánnivalót maguk után.

Az utóbbi időben több, a Netflixen futó sorozatnál is bebizonyosodott, hogy amíg a történet nem is lenne olyan rossz, sőt, kifejezetten érdekes, a casting mintha nem végezné el a munkáját. Elfeledkezik arról, hogy egy filmnél, egy sorozatnál az izgalmat nem csupán a jól felépített dramaturgia adja, hanem az a színészi játék is, amitől az egész feszültté válik.

És hol vannak az Éjjeli ügynökből a színészek?

Ilyen az amúgy szintén a Netflixen futó El Dragón (A sárkány: Egy harcos visszatérése) mexikói kartell-maffiás sorozat is, amelynek az alkotói mintha csak arra ügyeltek volna, hogy véletlenül se alkalmazzanak olyat, aki birtokában van a színészképességeknek, ellenben lehetőleg úgy nézzen ki, mint egy modell.

Az Éjjeli ügynök ebből a szempontból szerencsésebb helyzetben van, ám ha megidézzük a Diane Farr szerepébe bújó Hong Chaut, akkor mindjárt az eszünkbe jut az, hogy egy szerep megformálásánál muszáj arra törekedni, hogy egy színész ne csak jelen legyen a jelenetben, hanem érdemes volna el is játszania – esetében – a kabinetfőnök szerepét.

Az alelnök szerepébe bújó Christopher Shyer meg lehetett volna másféle is, mondjuk rafinált és hihetően dörzsölt alelnök, nem pedig Billy Bob Thornton-imitátor. De sebaj, mert a nagyon-nagyon rossz fiút alakító Phoenix Raei (Dale) olyannyira gyönge színészi alakítást mutat, hogy ennyi erővel tényleg bárkit behívhattak volna a szerepére, csak legyen szakállas, és mutasson félelmetesen a fekete ruhában.

Van azért meglepetés is, bárcsak az lenne amúgy... Mert amikor feltűnik a színen D. B. Woodside, éppen ugyanazt a karaktert hozza a hős Erik Monks ügynök szerepében, mint amit a Suitsban (Brilliáns elmék) mutatott Jeff Malone ügyvédként vagy éppen a Lucifer az Újvilágban angyalaként (Amenadiel), bár ez utóbbiban éppen olyan volt, amilyen egy angyal lehet, ha rájön, hogy emberként élni nem is olyan rossz.

A két főszereplőről viszont – Luciane Buchanan (Rose Larkin) és Gabriel Basso (Peter Sutherland ügynök) – simán hihető, hogy éppen így viselkedik egy magánember és egy profi ügynök, amikor mindent megpróbálnak rájuk kenni, és még az életük is folyton veszélyben van. De annyira azért mégsem... Ám ez szinte mindegy is, mert az ő színészvezetésükre legalább szemmel láthatóan jutott némi idő.

Pörgős sorozat, nézeti magát az első évad

Ami azonban tény: a forgatókönyv minden kliséje ellenére kifejezetten pörgős sorozatot eredményez. Ráadásul mindezt úgy tagolva, hogy az epizódok vége könnyen beszippantja a következő részt, és ez azért megadja a „na, ezt akkor most ledarálom” érzést. Csak egyetlen szabad vasárnap kell hozzá, reggelitől vacsoráig ki is futtatható.

Mondjuk a történet előnyére szolgál, hogy a sztorit nyolcan írták, és ez a cselekményfűzésen egyáltalán nem érződik. A történet viszont tényleg ismerős is lehet, miszerint a Fehér Házban, a titkosszolgálatnál olyanok is dolgoznak, akik nem jó emberek, és itt terrorista és politikus együtt gonosz, külön-külön meg minek jónak lenni, de az ártatlanok végül elnyerik jutalmukat – vagy belehalnak abba, hogy rosszkor vannak rossz helyen, vagy egyszerűen csak túlságosan tisztességesek.

Nagy csavarok a történetben nincsenek, de aki még nem látott ilyen zsánerű alkotást (ügynökös, FBI-os, terroristás), az mindenképpen rácsodálkozhat arra, hogy a világ valójában rossz hely, és tele van olyanokkal, akik meg akarják ölni a másikat. Vagy mindenkit.

A romantikusoknak nem árulunk el titkot azzal, hogy a sorozatban van szerelem is – igaz, ha a történetben valami gyönge, akkor ez biztosan az. Vagyis nélküle az Éjjeli ügynök sokkal erősebb lenne. 

S most, hogy az első évad kifutott, minden negatívum ellenére helye lehetne egy teljes második évadnak is. A történetben benne van a folytatás lehetősége. Bár az alkotóknak alighanem át kellene gondolniuk azt, hogy ki is bújjon kinek a bőrébe. Jack Ryant is eljátszották már páran, James Bond szerepére is találtak jobbat-rosszabbat. 

Peter Sutherland ügynökben benne van még néhány történet. Sztori van hozzá, forgatókönyvíró is akad, már csak a szereplőválogatást kellene megtámogatni némi fantáziával, és születhetne egy új hős, akiért lehetne izgulni. Aki akkor is megmenti a világot, ha a világ ezt amúgy nem igényli.

7/10