A Holt költők társasága és a Breakfast Club keresztezése? Nagyjából így lehetne körülírni a The Holdovers című új filmet, amely egy bentlakásos amerikai fiúiskolába kalauzol, a 70-es évekbe. Itt oktat történelmet a szigoráról ismert Paul Hunham (Paul Giamatti), akit az igazgató egy nézeteltérésük után azzal büntet, hogy töltse a karácsonyi szünetet az intézmény falai között. Nem egyedül ám, hanem azokra a diákokra vigyázva, akik ilyen-olyan okokból nem tudnak hazamenni, a szeretteikkel eltölteni azt a két hetet.

Az iskola falai között rekedő diákok nincsenek sokan, de annál kezelhetetlenebbek: ott van köztük a jó tanuló, de nagyon balhés Angus Tully (Dominic Sessa) és nemezise, a még balhésabb Teddy Kountze (Brady Hepner), a focicsapat szelíd hátvédje, Jason Smith (Michael Provost), valamint két alsóéves srác, a mormon Alex Ollerman (Ian Dolley) és a Koreából érkezett Ye-Joon Park (Jim Kaplan). Ők kezdenek állóháborúba a könyörtelen töritanárral, aki kötelezi a csapatot, hogy a szünidőben is tanuljanak, annak a lehetősége pedig, hogy bárki jól szórakozzon ez idő alatt, ki van zárva.

A tanulók szenvedése nagy szerencséjükre csak addig tart, amíg a már említett kőgazdag Jason apja fel nem ajánlja, hogy elviszi magához karácsonyozni a számkivetett nebulókat. És ezen a ponton válik úgy igazán érdekessé a The Holdovers, mert a már említett Angus anyja nem veszi fel a telefont az iskolának, és a srác egyedül marad Paullal és a konyhásnéni Maryvel (Da'Vine Joy Randolph), akik így hármasban igyekeznek túlélni az év papíron legszebb szakaszát.

Paul Giamatti, talán ennyiből is nyilvánvaló, hogy nem azt az elemi erővel inspiráló tanárt alakítja, mint akinek a szerepében Robin Williams széttépette a nebulóival a könyveket, és arra kérte őket, hogy használják a saját agyukat és kreativitásukat ahelyett, hogy elavult nézeteket magolnának be. Mégis kialakul közte és Angus között egy olyan mentor-diák kapcsolat, ami mindkettejüket jobb emberré teszi. Még úgy is, hogy a rendező, Alexander Payne megtartja filmjét a realitás talaján, nem engedi, hogy szirupba vagy bármiféle szappanoperába fulladjon a The Holdovers.

Nem csak a központi szereplő tanár az, aki rettenetesen megtört ember, és képtelen úgy igazán megélni az ünnepeket. Angusnak is megvan a maga lelki terhe, ami folyamatosan nyomja a vállát, a kezelhetetlensége ellenére jó reményű tanulót Dominic Sessa úgy játssza el, hogy rögtön a szívünkhöz nő. Nem beszélve a már említett Maryről, akinek a szerepében Da'Vine Joy Randolph brillírozik, és mi is könnyen azon kapjuk magunkat, hogy a könnyeinket törölgetjük az arcunkról, ahogy azt nézzük, hogy a vietnámi háborúban a fiát elvesztett édesanya hogy szenved, miközben a háttérben a gramofonból szólnak a karácsonyi nóták.

Az elmúlt években hozzászoktunk, hogy december végén kétfajta emberbe a legkönnyebb belebotlani: azokba, akik ezredszerre is képesek újranézni a Reszkessetek, betörők!-filmeket, és azokba, akik a Netflix bugyuta ünnepi vígjátékaiban találják meg ilyenkor a szórakozásukat. Pedig lehet értelmesen, finom viccekkel és mély drámával művelni a zsánert, ezt bizonyítja be a The Holdovers direktora, aki igaz, hogy nagyjából tízévente képes maradandót alkotni (legutóbb az Utódok volt ilyen a részéről, George Clooney-val), de érdemes Payne felé türelemmel fordulni, mert most megint összejött neki a bravúr.

A szereplők, a fafejűnek és szerethetetlennek tűnő tanár, a lázadó diák, az összetört szívű konyhásnő mind olyan jól megírt, komplex és izgalmas karakterek, akik szinte valódinak tűnnek. Ehhez adjuk hozzá a bentlakásos iskola hangulatát, amit a Holt költők társasága óta tényleg kevés film tudott megidézni, és hiába kívánjuk a hátunk közepére a vizsgákat, a kötelező olvasmányokat és a feleléseket, mégis az embert valami erős nosztalgia tölti el a képsorokat nézve.

A történet csúcspontja, amikor a történelemtanár elviszi az egyetlen az iskolában maradt diákot Bostonba kirándulni. Ez a szekvencia felteszi az i-re a pontot, nem csak életbölcsességeket kapunk bőséggel, hanem ekkor teljesedik ki végképp a tanár-diák viszony, ami a végére már-már barátságba, vagy valami ahhoz hasonlóba csap át. Ez utóbbi talán a film egyetlen gyengesége, hogy a finálé és a végső búcsú egy kissé ügyetlen, és nem annyira katartikus, mint amilyennek szánták, de a nagy csattanó felvezetése így is bőven megéri a belefektetett időnket.

A The Holdovers remek emlékeztető arra, hogy karácsonykor sem kell magunkra erőltetnünk a boldogságot, a kényszeredett vigyorgást, előfordul, hogy pont ilyenkor hozza azt az élet, hogy magunk alatt vagyunk. És ha nincs is egy Paul vagy Mary az életünkben, akik felé fordulhatnánk, legalább az ilyen filmek pár percig megmelengetik a szívünket. A The Holdoversre egyszer még biztosan karácsonyi klasszikusként fognak hivatkozni, kicsit sem csoda, hogy a szőrös szívű külföldi kritikusok és a mezei nézők is egyaránt teljesen elájultak tőle.

9/10

A The Holdovers többek között az Amazon Prime prémium filmkatalógusában nézhető meg.