Index Vakbarát Hírportál

A Disney vezérigazgatója elmondta, miért bukott meg a legutóbbi Marvel-film

2023.12.02. 14:09
Bob Iger, a Disney vezérigazgatója magyarázatot adott arra, miért bukott meg a 2023 novemberében megjelent Marvelek című film. Arról is beszélt, hogy mi a tervük a jövőre nézve.

Variety beszámolója szerint Bob Iger, a Disney vezérigazgatója nemrég azt mondta a Marvelek című film bukását illetően, hogy a koronavírus-járvány, valamint a Disney+ streamingszolgáltató elindítása miatt „nem volt elég felügyelet a forgatáson, tehát hiányoztak a vezetők, akik megnézik, mit csinálnak napi szinten”.

Arról is beszélt, hogy szerinte a Disney-nek elsősorban a szórakoztatás a feladata, nem pedig az üzenetek közvetítése.

A Marvelek a novemberi mozibemutató óta mindössze 77 millió dollárt hozott az Egyesült Államok jegypénztáraiban, és 187 millió dollárt világszerte. Ez a Marvel-moziverzum eddigi legnagyobb bukása, és az első olyan Marvel-filmnek ígérkezik, amely nem lépi át a 100 millió dolláros bevételi határt Amerikában. 

Hibás döntések sorozata

Bob Iger nagy feladatának tekinti a Marvel talpra állítását, amely szerinte hibás döntések sorozata miatt került bajba. Azt mondta: „a minőség nagy odafigyelést igényel, nem történik meg véletlenül. És a mennyiség a mi esetünkben aláássa a minőséget, a Marvel pedig megszenvedi ezt”. Szerinte a stúdió túl sok folytatást csinál, és ezeket sem a kritikusok, sem a közönség nem fogadja jól. Ugyanakkor azt is elmondta:

Nem vagyok benne biztos, hogy egy másik stúdió valaha is el fog érni olyan számokat, mint amiket mi elértünk. Úgy értem, eljutottunk arra a pontra, hogy amikor egy film nem hoz egymilliárd dolláros globális bevételt, csalódottak vagyunk. Ez egy hihetetlenül magas mérce, és azt hiszem, reálisabban kéne néznünk. 

A filmek készítését folytatni fogják, de Bob Iger kiemelte: „csak akkor adunk zöld utat egy folytatásnak, ha úgy gondoljuk, hogy a történet, amit az alkotók el akarnak mesélni, érdemes arra, hogy elmeséljük”.