Index Vakbarát Hírportál

Az egekbe szökött a pulzusunk a Sárkányok háza új évadának előzetesétől

2023.12.03. 13:07

Befutott az HBO 2022-es sikersorozata, a Sárkányok háza második évadának első kedvcsinálója, ami után nem is várhatnánk jobban a 2024-es nyarat.

Néhány évnyi szünet után 2022-ben tért vissza a tévéképernyőkre a Trónok harca világa, ezúttal a Targaryen-ház múltjára fókuszálva. A Sárkányok háza erősen indult, még erősebben folytatódott, az utolsó részek pedig minderre rákontrázva tettek ígéretet arra, hogy a következő évadokban folytatódik a tendencia.

Az első évadról készült kritikában – amit ide kattinva tud elolvasni – azt írtuk, hogy röviden és tömören zseniális lett az első évad, így tűkön ülve vártuk, hogy mikor és hogyan folytatja az HBO a történetet.

Mint az nemrégiben kiderült, már nem kell sokat várni, szombat este ugyanis megérkezett az első kedvcsináló a második évadhoz, amiből az is kiderült, hogy

2024 nyarán folytatódik a sorozat.

Pontos dátumot az HBO nem tudott (vagy egyelőre még nem akart) közölni, ugyanakkor kiindulva abból, hogy az első évad augusztusban premierezett, egy ehhez hasonló rajtra számíthatunk ezúttal is.

Az előzetesben a sorozat főszereplőit láthatjuk, amint háborúra készülnek, az ugyanis elkerülhetetlenné vált az első évad cselekményei után. A második évadban visszatér Matt Smith, Olivia Cooke, Emma D’Arcy, Eve Best, Steve Toussaint, Fabien Frankel, Ewan Mitchell, Tom Glynn-Carney, Sonoya Mizuno és természetesen Rhys Ifans is.