Elkezdődött a tizedik Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF). Ahogy tavaly, úgy idén is beszámolunk több filmről is az esemény kínálatából, amelyeket a következő pár napban országszerte megtekinthetnek az érdeklődők. A fesztivál keretében nyílt lehetőségünk megnézni az Ellopott országom című alkotást is.

A film megmutatja, hogy sokak szemében az élet feláldozható. Mindig lesz ok és indok, amiért ezt elhiszik és vallják egyesek. Ecuadort eluralta a korrupció és a belső viszály, napról napra vált egyre inkább Kína gyarmatává a 2010-es években, akik pedig ezt meg akarták mutatni az embereknek, közellenséggé váltak.

Lehet ez a személy egyszerű vidéki lakos, akinek az erőszakos bányászati kitermelés tönkreteszi az otthonát, megmérgezi az ivóvizét, de egy újságíró is, akinek olyan információk kerülnek a birtokába, amiért csönddel, síri csönddel kell fizetnie.

A mű dokumentumfilm, de nem úgy, ahogy azt az ember megszokta. Voltaképp négy stílus keveredik benne. Egyszerre

• akciófilm,
• dráma,
• természetfilm
• és dokumentarista alkotás.

Ezeket is jó arányérzékkel, minőségi tálalással vegyítik. Látjuk a valóságot, de az egész kicsit álomszerű. Látjuk a halált, a szenvedést, de mégsem nyomják az arcunkba. A képek gyönyörűek, akár egy vadrezervátumban készült felvételsor, de nem telítenek el szimplán esztétikus látvánnyal. Megértjük, átéljük, érezzük a történésekhátterét, de úgy, ahogy ezt egy európai ember tenné: távolságtartással.

Az élet értéke

Nem von be erőszakosan a film, inkább csak megmutatja, hogy a világnak van egy része, ahol még mindig létezik gyarmatosítás. Ahol egy nép élete alsóbbrendű egy világrendszer nyomása miatt. A közember azonban nem mindig csöndes fajta. Amikor saját nyaka kerül a tilóba, szerszám helyett puskát ragad, hogy megvédje azt, amiről úgy véli, természetes joga van hozzá. Ebben az esetben három dologról beszélünk: ivóvíz, szabadság, otthon.

Az Ellopott országom két szálon halad, amelyek egy eseményből fakadnak. Amikor Ecuador gazdaságilag megszorult, Kína segítségére támaszkodott, de a végeredmény sokakban félelemet és dühöt szült.

Az események egyik folyama az információs háború, ahol egy újságíró történetét követhetjük, aki szenzitív iratok birtokába jutott, ezért az élete pokollá vált. A másik szálon egy falu küzdelmét láthatjuk, ahol az erőszakos bányászat tönkreteszi az ivóvizet, és az olaj-, arany- és uránkitermelés miatt az emberek élete kerül veszélybe.

Látjuk, ahogy a békés tüntetés fegyveres konfliktussá, a konfliktuskerülés bujdosássá, majd gyilkolássá fajul. Egy forrongó katlanból kapunk életképeket, ahol még a filmes stáb sincs biztonságban. Noha a film szolgál némi feloldással, ad morális elégedettséget, azt is remekül szemlélteti, hogy vannak hibák, amelyeket még emberéletek árán is csak hosszú folyamatok révén oldhat meg egy nemzet.

amelyet a cselekménnyel teli történet tesz igazán tartalmassá. Noha csak másfél óra a játékidő, az Ellopott országom maradéktalanul kitölti ezt. A nézőnek nincs ideje unatkozni vagy lamentálni. Azoknál a pontoknál, ahol picit szellősebbé válik a film, ott is inkább csak felenged két súlyos pillanat között.

Az első és utolsó jelenetsor tökéletesen keretbe foglalja a történetet. Dokumentumfilm-jellegének maradéktalanul eleget tesz. Informál, feltérképez, egyszerre magánemberi és közéleti szálon is megmutatja, mik a következményei annak, ha valaki eléri azt a pontot, ahol döntenie kell, hogy menekül vagy harcol. Az Ellopott országom című film igazán különleges, látványos és erőteljes alkotás az idei BIDF kínálatában, amelyet az érdeklődők még a következő napokban is megtekinthetnek.