Jár a tapsvihar az Argylle: A szuperkém marketingcsapatának, egy olyan ütős trailert sikerült összerakniuk Matthew Vaughn újdonságához, ami totálisan elhitette velünk, hogy ebből a filmből még akár valami jó is kisülhet. Átvertek minket. Tegyük hozzá gyorsan, hogy a direktornak igazából 2014 óta nem volt épkézláb alkotása, az első Kingsman-film még a maga bugyuta módján elszórakoztatott, de a folytatásai kínosan elvéreztek a nagyvásznon. A hazai mozikban február 1-je óta látható Argylle-lal is valami hasonló történt, a két és fél órás játékidő végére úgy éreztük magunkat, mintha kínzókamrában ültünk volna, aminek a kulcsát valaki nagyon messzire elhajította.

Pedig a film nem is indul rosszul, az elején a James Bond-utánzatnak is beillő, Henry Cavill által játszott szuperügynököt, Argylle-t látjuk akciózni, a Dua Lipa által játszott nagyon dögös, ám egyben irtó veszélyes szöszivel táncikálni és a Halálos irambant megszégyenítő autós üldözést lezavarni. A kreténséget Vaughn odáig tolja már az első tíz percben, hogy John Cena karaktere puszta kézzel rántja le Dua Lipát a száguldó motorról, és a nő testhezálló – valószínűleg kevlárból – készített estélyije meg sem ráncolódik közben. Oké, viccelünk. Senki ne vegye komolyan a kevláros részt, ahogy azt se, hogy ennek a filmnek Henry Cavill és Dua Lipa a főszereplői. Pedig jobban jártunk volna, ha egy ilyen 007-es paródiát kapunk. Matthew Vaughn azonban sajnos másképp gondolta.

A történet igazi főszereplője egy introvertált írónő, Elly Conway (Bryce Dallas Howard), akinek a fejéből kipattant az Argylle-regénysorozat. Ezt, vagyis  Argylle ügynök egyik írott kalandját látjuk megelevenedni a nyitányban, és kapunk egy kis ízelítőt a szerző kémkönyveiből. Azokból a kémkönyvekből, amelyek Ellyt végső soron célponttá teszik, miután több titkos ügynökség is úgy véli, hősnőnk írásai „megjósolják” a jövőt.

Nagy szerencse tehát, hogy Sam Rockwell nagy szakállas, hobónak is beillő ügynöke, Aidan feltűnik a színen, amikor Ellyt éppen el akarják rabolni a vonaton, és a botcsinálta páros világon átívelő rohanásba kezd egy Nagyon Fontos Mesterkulcs után.

Az Argylle egy fordulatos film. Már-már azt kell hogy mondjuk, túlságosan fordulatos. Egyik csavar követi a másikat, de míg egy normális kémthrillerben legfeljebb egy vagy kettő ilyen momentum akad, addig a Kingsman készítőjének újdonságában legalább ötöt-hatot számoltunk össze. Amikor egy sorsfordító leleplezést bedobnak egy filmben, és az jól meg van alapozva, akkor ez a bizonyos nagy fordulat simán katartikus lehet. Amennyiben viszont egy olyan slendrián rakja össze a forgatókönyvet, mint Jason Fuchs, akkor inkább komikus hatást vált ki. Ebbe a hibába esik az Argylle, az első csavar után jön a második, harmadik, negyedik satöbbi... nézőként szimplán belefáradunk az egészbe.

Pláne, hogy ha a mélyére nézünk, az Argylle-ban semmi eredetiség nincsen. Olyan filmekből lopnak ötleteket, mint

• A Bourne-rejtély,
• a Mission Impossible,
• a Feláldozhatók
• vagy éppen az Amerika Kapitány: A tél katonája.

Szomorú, mert Matthew Vaughn kétszázmillió dollárból készült blockbuster akciófilmje még akár szórakoztató is lehetne, ha nem tolják túl a biciklit. Bryce Dallas Howardnak abszolút jól áll ez a könyvmolyszerep, és bár Sam Rockwell képtelen bármiféle identitást vagy sármot magára erőltetni, a főgonoszként ténykedő Bryan Cranston kárpótol a férfi főszereplő által okozott szenvedéseinkért. Mégsem ő, hanem a nagyjából összesen tíz percet látható Henry Cavill lopja a show-t, aki láthatóan nagyon éli az akciómókát. És ennek az embernek nem akarták engedni, hogy egy kedvesebb, optimistább Supermant játsszon el. Az Argylle rá a bizonyíték, hogy ment volna neki.

Akciófilmről van szó, jogos lehet a kérdés tehát, hogy milyen az akció az Argylle-ban. Ugyanazt mondhatjuk, mint a történetről, hogy vannak meglepő és kiszámíthatatlan elemei. De a készítők nem tudják megállni, hogy e szempontból is túlzásba essenek. Egy-két akciószekvencia már inkább bizarrá és nevetségessé válik, ahelyett, hogy eltátanánk rajtuk a szánkat.

A zenék legalább itt-ott heroikusak, és a fülünket birizgálják a Beatles slágerének áthangszerelt dallamai, de ennek a filmnek hatalmas túlzás a 140 perc. Egyszerűen képtelenek Vaughnék koherens tartalommal megtölteni ezt a játékidőt, és egy ponton túl, amikor már fárasztóvá válik a sok, vásznon látott kreténség, elkezdünk azon gondolkozni: mikor lesz már vége? Ez az utolsó jelenet? Vagy a következő? És a francnak sem akar jönni a befejezés, még egy újabb helyszínt, újabb fordulatot kapunk, és mi érezzük magunkat kínosan attól, hogy a színészlegendának számító Samuel L. Jacksonból újfent egy üvöltöző bohócot csináltak.

Az Argylle egy hatalmas átverés, egy botladozó, túlírt, túlbonyolított és mindenféle eredetiséget nélkülöző kémparódia, amit Henry Cavillékkel és egy cuki macskával próbáltak eladni. Végül egyik ígéretből sem lett semmi, Cavill abszolút mellékszereplőnek bizonyult, a CGI-cica pedig legalább annyira rosszul nézett ki, mint bármelyik látványosnak szánt akciósnitt. Jól tették volna, ha inkább csak simán kitolták volna az Argylle-t az Apple TV+-ra, ott lett volna a helye, mert egy nagyon gyatra streamingfilmről van itt szó, ami még a közepes szintet sem éri el.

Annyit lelövünk a végéből, hogy a rendező nem bírta megállni, hogy a végét összekapcsolja a Kingsmannel, de a stáblista alatt mutatott jelenet és a folytatás beharangozása inkább valami fenyegetéssel ér fel. Jobban teszi mindenki, ha megspórolja a pénzét, az Argylle nem éri meg sem az időnket, sem a megkeresett lóvénkat. Helyette ott a Szegény párák, még épp elcsíphető a nagyvásznon. Aki eredeti szórakozásra vágyik, inkább szavazzon Jórgosz Lánthimosz horrormeséjére. Az is agymenés, de a jobbik fajtából. Nem úgy, mint az Argylle.

3/10

Az Argylle: A szuperkém jelenleg is látható a mozikban.