Kisebb elmegyógyintézet lehet a Központi Hírszerző Ügynökség.
II. Erzsébet királynő mit sem tudott az egészről.
2024. december 20., 16:08
A kínai vezetés érdekeit képviselte – állítólag.
2024. december 17., 06:49
A brit politikusok aggódnak Kína növekvő befolyása miatt.
2024. december 14., 16:15
A herceg azt közölte, megszakította a kapcsolatot a kínai kémnek tartott üzletemberrel.
2024. november 29., 18:46
Kivétel nélkül mindenkit átvágott.
2024. november 11., 06:44
Erre még James Bond is csettintene.
Az ukrajnai háború óta azonosított több mint félszáz áldozat a Kreml köreihez tartozott.
2024. szeptember 12., 08:11
1982 és 1989 között dolgozott a CIA-nak, később pedig az FBI-nak is.
2024. augusztus 26., 15:54
A Horvát kormány még nem kommentálta az ügyet.
Az olimpián hajtott volna végre súlyos következményekkel járó akciót.
Európában már csak egy országban hajtják végre a halálbüntetést.
A randiapp közvetítésével még fizetni sem kell a spionnak.
A kínai származású kém az AfD EP-képviselőjének asszisztense volt.
A szimpatizánsban bizonyítja, ő korunk egyik legsokoldalúbb színésze.
Szerethető kémtörténet az NDK sötét éveiből a Netflixen.
A közösségi médiában is szervezkednek Aaron Taylor-Johnson esetleges szereplése ellen.
Telitalálat az új Mr. és Mrs. Smith.
Főszerepben Argylle, a nem túl szuper kém.
Az Utolsó befutók az elmúlt évek legizgalmasabb brit thrillere.
Eddig nem volt rá ideje, mert nagyon elfoglalt.
2023. szeptember 11., 20:39
Államtitkokat osztottak meg Moszkvával, hazaárulással vádolják őket.
2023. szeptember 11., 19:07
Diana hercegné nagymamája volt a célpont.
2023. augusztus 20., 20:58
Főszerepben tért vissza a színészlegenda.
2023. augusztus 15., 19:48
Gal Gadot elérte a mélypontot.
Az Oroszországért felelős brit exkémfőnök hirtelen halálról is beszélt.
Odaragaszt a képernyő elé.
A titkos ügynökök munkája nincs veszélyben, a világ annál inkább.
Közel három órán keresztül pörög, megállás nélkül!
Már az is furcsa, hogy alakulnak ki ekkora hullámok egy tavon.
Sziporkázik benne a 75 éves sztár.
Az amerikaiak Oroszországban ugyanolyan óvatosak, „mint a feketék az Egyesült Államokban”.
Méghozzá egy hidegháborús aktából.
Hiába a közbenjárás, nem engedték szabadon.
Még egyetemista korában szervezték be.
2022. november 17., 05:55
Akár életfogytiglant is kaphatnak.
2022. november 16., 07:23
Mivel az is felvetődött, hogy esetleg orosz kémről lehet szó, az FBI nyomoz.
2022. szeptember 22., 19:17
Nem akármilyen startot vett a Zsivány Egyes előzménye.
2022. augusztus 26., 20:41
Egy kémnő, aki véres bosszút áll.
Sokat kellett rá várni, de megérte.
Mindenki ezt nézi most.
Kellemetlen meglepetés érte.
Robbantások elkövetésére készült.
2021. szeptember 15., 18:52
Csaknem egymillió forintnyi összeget vett át, amikor lebukott.
2021. augusztus 15., 08:56
Hit & Run, magyarul Cserben hagyva. A székbe tapaszt.
2021. augusztus 12., 18:20
A vád terrorszervezet tevékenységében való részvétel.
A hadianyaggyárakban olyan készleteket tartottak, amelyeket Ukrajnába.
Azt gyanítják, hogy külföldi titkosszolgálattal állt kapcsolatban.
2020. szeptember 11., 23:30
Részletek és találgatások a Playboy-modell haláláról.
2020. augusztus 22., 07:17
Peter Rafael Dzibinski Debbins zöldsapkásként szolgált, de már Oroszoroszág fiának érzi magát. Életfogytiglant kaphat.
A vád szerint az elítélt a CIA-tól és a Moszadtól is kapott pénzt katonai információkért.
A vád szerint információkat szolgáltatott a CIA-nak az iráni rakétaprogramról.
Az iráni Mahmúd Muszávi-Madzs az amerikai és az izraeli hírszerzésnek mondta el Szulejmáni tartózkodási helyét. Halálra ítélték.
Moszkva szerint hazug módon és megalapozatlanul vádolják gyilkosságok kitervelésével a prágai emberüket.