Index Vakbarát Hírportál

Köszönetet mondott az ágyjelenetért a Trónok harca sztárja

2024.02.16. 06:44
Emilia Clarke többször jelent meg a képernyőn „alul öltözve”, s noha voltak olyan pillanatok, amikre nem emlékszik vissza örömmel, akadt egy bizonyos ágyjelenet, amelyre nagyon sokat várt. Miután végre ez is elérkezett, a színésznő örömében felment a sorozat alkotóihoz, hogy személyesen mondjon köszönetet.

Ha humorérzékről van szó, a Trónok harca egykori sztárja, Emilia Clarke minden bizonnyal nem szenved hiányt belőle.

Ahogy arról a Daily Star is beszámol, a színésznőt sokáig támadták, amiért több jelenetben is ruha nélkül mutatkozott, ezen pedig egy, a sorozatban ikonikus ágyjeleneten tudott csak változtatni.

Elvállaltam a munkát, elküldték a szkriptet, olvasom, és úgy voltam vele, hogy »szóval ez a trükk«. De frissen végeztem a színészképzésen, ezért munkaként fogtam fel: ha benne van a forgatókönyvben, akkor minden bizonnyal szükség van rá. Jöjjön, aminek jönnie kell, értelmet fogok találni benne, és megcsinálom úgy, hogy király legyen

– idézi a lap a színésznőt, aki hozzátette:

Sosem voltam olyan forgatáson korábban, mint ez. Életemben összesen kétszer voltam filmben, erre ott voltam egy forgatáson teljesen meztelenül, körös-körül egy csomó ember, és nem tudtam, mit kéne csináljak, nem tudtam, mit várnak el tőlem, nem tudtam, mit akarnak, és hogy én mit akarok... Mindettől függetlenül az első évad alatt végig azzal küzdöttem, hogy nem érek annyit, hogy bármit is kérjek. Nem érek annyit, hogy szükségem legyen bármire is.

Akadt egy erőszakot ábrázoló jelenet is, amelyben Emilia Clarke Jason Momoával közösen játszott. A forgatás alatt mindkét színész elsírta magát, de Clarke szerint volt, amikor Momoát még inkább megviselte a dolog.

Még nálam is többet sírt. Csak most jövök rá, milyen szerencsés voltam, mert a dolgok nagyon-nagyon másként is alakulhattak volna. Jasonnek volt tapasztalata – egy tapasztalt színész volt már akkor is, aki számos dolgot csinált már korábban –, és azt mondta, »Kedves, ezt így kell csinálni, így pedig nem szabad« (...) mindig mondta, hogy »hozna már valaki neki egy ki*aszott köntöst? Épp reszket!« Kedves és figyelmes volt, törődött velem emberként is

– fogalmazott Emilia Clarke.

A nők közötti harag

Mindezek ellenére sokan támadták a színésznőt feminista körökből, amiért számos jelenetben vetkőzött meztelenre. Szerinte hatalmas probléma a nők közötti gyűlölet, éppen ezért örült, amikor végre fordult a kocka, és női karakter létére ő vihette „a domináns szerepet”.

A jelenetben, amikor a Daariót alakító Michiel Huisman vetkőzött az ő karakterének. 

A sok negatív kritika után ez akkor lendületet adott a színésznőnek, majd ezt követően szinte azonnal felment a készítőkhöz (David Benioff és Dan Weiss – a szerk.) és megköszönte nekik a lehetőséget.

„Erre a jelenetre vártam!” – emlékszik vissza a színésznő. Ezután már jóval határozottabb és nyugodtabb volt.

Ez önmagában annyira antifeminista. A más nőket gyűlölő nők az igazi probléma. Bosszantó, épp ezért volt fantasztikus, hogy lett egy jelenetem, ami után végre azt mondhattam: »Tessék!«

– idézte a lap Emilia Clarke-ot.