Index Vakbarát Hírportál

Londonban is bemutatták Petőfi kalandjait

2024.03.18. 10:30
Vasárnap este a londoni magyarok is megnézhették az 1848-as forradalomról szóló Most vagy soha! című filmet. A premier sok brit filmes szakembert vonzott, mivel jó forgatási helyszíneink miatt népszerűek vagyunk a rendezők és producerek között.

Vasárnap, március 17-én este Londonban is bemutatták a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet – számolt be az MTI. A díszbemutató helyszíne a Piccadilly Circus közelében lévő, premiermozijairól híres Leicester Square-en, a Vue filmszínházban volt.

A rendezvényen részt vett Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete, de Lóth Balázs rendező is, aki elmondta:

Petőfi Sándor itthon a szabadság jelképe, minden magyar ismeri, de máig nem készült film kimondottan az ő életéről.

Komoly kihívásnak élte meg az alkotás elkészítését, ami óriási kutatómunka után öt éven át zajlott.

Rákay Philip, az 1848–1849-es szabadságharc történetét feldolgozó film forgatókönyvírója és kreatív producere a londoni vetítés után az MTI-nek úgy nyilatkozott, a bemutatóra brit filmes szakemberek is hivatalosak voltak, hiszen óriási az érdeklődés Magyarország iránt, ahol remek forgatási helyszínek, stúdiók vannak, kiválóak a magyar színészek, a magyar filmes szakértők pedig világszínvonalúak.

Ezt az is bizonyítja, hogy sűrűn forgatnak itthon brit, amerikai, indiai filmesek is. Ahogy Rákay elmondta, a londoni bemutatóval az is céljuk volt, hogy megmutassák, Magyarországon milyen eredeti és épített helyszínek, milyen szakemberek, milyen színészek vannak.

Hozzátette, nagy igény lenne még több történelmi magyar filmre, hiszen történelmünk elképesztően színes, és „napestig lehetne sorolni” azokat a történelmi családneveket, amelyek viselőiről szintén filmeket kellene készíteni.

A Most vagy soha! kreatív csapata majdnem egy éve Mohács történetén is dolgozik, hiszen 2026-ban lesz a mohácsi csata 500. évfordulója.

A filmről szóló kritikánk ide kattintva olvasható el.