Érkezik a hazai multiplexekbe az első egész estés, magyar animációs dokumentumfilm, a Kék Pelikan. Csáki László filmje visszarepíti a nézőt a kilencvenes évek rendszerváltás utáni Magyarországára, ahol hiába adatott meg a szabadság az immár lebontott vasfüggöny mögötti országnak,

Ezt a zavaros állapotot gyűri le három furmányos fiatal (Ákos, Laci és Petya), akik kikísérletezik, miként lehetne „okosba” megoldani a problémát. Eleinte csak a saját szabadságukat váltják meg hamisított jegyeikkel, majd az alkalmi buliból nagyszabású biznisz lesz, egy üzlet, amely lassan túlnő rajtuk.

A Művész Moziban sikerült megnéznünk áprilisi debütálása előtt a filmet egy zárt körű vetítésen, ahol találkozhattunk a mű alkotóival is, akiknek feltettük kérdéseinket. Volt, amire számítottunk, de néhány válasznál jócskán sikerült meglepniük bennünket is.

Az első egész estés magyar animációs dokumentumfilm nem tolja túl magát. Cirka 80 percben mutatja be a kilencvenes évek jegyhamisító bizniszét, aminek köszönhetően jó pár fiatalnak megadatott, hogy bejárja Nyugat-Európát – ami korábban sokaknak elképzelhetetlen volt –, kihasználva a filmben is elsütött poén valóságtartalmát, amely szerint:

A MÁV-hoz türelem kell.

A hatóságok lassú reagálásának hála mintegy tíz évig futott a buli, amit most zanzásítva láthatunk a vásznon. Az alkotás rétegzetten mutatja meg a történetet, amely egyszerre szórakoztató annak, aki megélte ezt az időszakot, és informatív annak, aki túl fiatal ahhoz, hogy ismerje a lúgozott jegyek sztoriját.

Technikai oldalról meglévő animációs ötleteket kevernek az alkotók, ami hiába nem úttörő, a végeredmény igényesen kidolgozott. Az alkotás, noha dokumentumfilm, több szálon szalad. Drámai stílusjegyekkel – néhol fiktív túlzásokkal – akciódús történeten keresztül vezeti végig a nézőt a három barát történetén,

A film gyengeségének leginkább azt lehet mondani, hogy a számos rögzített beszélgetés, amely nem profi szinkronszínészekkel történt stúdióban, valahogy a zörejekkel és zenékkel együtt megakad. Többször van, hogy egy-egy karakter mondanivalóját nehéz kihallani, és sérül a szöveg érthetősége. Szerencsére ez nem teszi érthetetlenné a cselekményt, csupán zavaró a hatás.

Valós szereplők

Csáki László, a film rendezője többször interjúzott a történet főszereplőivel, az ő hanganyagaikat vágják be sok helyen. Mellettük a történet számos szereplője is megszólal – van, akit szinkronszínész játszik, mások a saját hangjukon jelennek meg.

Az első interjú Lacival még a Bambi Eszpresszóban volt – egy iszonyú retró hely, elképesztően jól néz ki –, ezt diktafonnal vette fel, amibe ugye behallatszik a háttérzaj. Mondta pár év múlva, hogy használhatatlan, és vegyük újra. Ákosnál összegyűltünk, Laci hívott egy hangmérnököt, aki fölcsíptetett mikrofont ránk, és elhelyezett térmikrofonokat is – ez a hang van most benne a filmben, amit még 2015 körül rögzítettek

– emlékezett vissza Polya Péter, a történet főszereplője.

Elmesélte nekünk, hogy a filmben történtek után New Yorkba utazott, ott élt több évig, megismerkedett későbbi feleségével, és együtt jöttek haza. Bevallása szerint a Kék Pelikan elég jól megragadja a történet esszenciáját, az évtized hangulatát, de erős sűrítés van benne, hisz tulajdonképpen mintegy tíz év történéseit öleli fel.

A hangulat megteremtéséhez számos eszközt használ a film, ilyenek az archív hangfelvételek, az animációt néhol megtörő valós képsorok, valamint a kort reprezentáló zenei betétek. Ahogy halad a történet előre az időben, a filmhez írt zenéken túl korabeli slágerek is jelzik az idő előrehaladtát olyan zenekarokkal, mint a Bonanza Banzai, a Hiperkarma vagy a Kispál és a Borz.

Audioemlékek

A film egyik zeneszerzője, Tövisházi Ambrus kérdésünkre elmondta, zeneileg igazán érdekes időszak volt ez a kor, hisz akkor tört be az MTV, de jellegzetes hangzása volt az akkori rádió- és tévéreklámoknak, zenekaroknak is. Számos stílus virágzott a kilencvenes években a szintipoptól az elektromos zenei műfajokig. Rengeteg ikonikus banda és sláger született.

Ennél a filmnél még azt sem bántam volna, ha elnyomják a nagy slágerek a mi zenénket

– jegyezte meg nevetve a zeneszerző, majd hozzátette:

Az elejétől fogva mondtam Lacinak, hogy nekem a kor legmarkánsabb hangzását az akkori dobgépek és szintik hangjai adják. A rendszerváltáskor 13 éves voltam, ami rendkívül érzékeny időszak. Rengeteg audioélményem van abból a korból: a rádiók szignáljai, a reklámok – ezek elég komoly nyomot hagytak bennem.

Tövisházi Ambrus azt is elmondta, hogy kifejezetten más animációs filmhez zenét írni, mint élő szereplőshöz, de elég nagy alkotói szabadságot kaptak a munkafolyamat során. Pozitívan tekint vissza a munkálatokra, hiszen nem kellett a zenéken sokszor változtatni, nem kellett rengeteg dalt kidobni, a végeredményre pedig nagyon büszke.

Nem számszerűsíthető

A zenék közül a filmben van egy ikonikus drum and bass alapra futó jelenetsor, amely többek közt a film producerének, Felszeghy Ádámnak az ötletéhez kötődik. A kreatív producerként is közreműködő filmes – aki a jelenleg futó Lefkovicsék gyászolnak című alkotásnak is az egyik producere – elmesélte, ő csak a folyamat közben csatlakozott be a produkcióba, de számos lehetőséget látott benne. Aktívan részt vett a munkálatokban – nemcsak a finanszírozás előteremtésében, hanem a kreatív ötletelésben is.

ez az összeg azonban nem közelíti meg a mű valós értékét. Mivel az Inkubátor program projektjeként indult az alkotás, mindössze 87 millió forintos közvetlen támogatással kellett gazdálkodniuk, de az a rengeteg pluszmunka, amit az alkotói csapat bevállalt a sikerért, nem számszerűsíthető.

A film rendezője, Csáki László szerint a magyar animáció kezdi lassacskán bizonyítani, hogy nem csupán gyermek- és ifjúsági tartalmak gyártására alkalmas. Példának – a Kék Pelikan dokumentarista jellegén túl – olyan alkotásokat hozott fel, mint a Kojot négy lelke, amely egyszerre szólít meg több generációt, vagy a Műanyag égbolt, amely kifejezetten a felnőtt korosztályt célozza.

A dokumentumfilm alkotóinak elmondása szerint, miután a Kék Pelikan megkapta az Inkubátor program támogatását, kivették az animációt a programból, amit a rendező méltánytalannak tart:

A magyar animációnak joga van ehhez a lehetőséghez, és meg is érdemli. Nemcsak az előbb említett három egész estés film készült az utóbbi időben, hanem sorolhatnánk azokat a rövidfilmeket is, amelyek elképesztően sikeresek. Ha minden műfajnak van egész estés támogatása, akkor kötelességük visszarakni az animációt is az Inkubátor programba

– fogalmazott a rendező, aki hozzátette, hogy az ő alkotásuk az első olyan egész estés, dokumentarista animációs film, amely ennek a programnak a keretein belül született. A Kék Pelikan rá a bizonyíték, hogy gyártható film ebből a támogatásból, de fontos lenne átgondolni és finomhangolni a programot.

Csáki László szerint érdemes lenne a felnőtteknek szóló animáció támogatását optimalizálni: a feltörekvő alkotóknak szánt keretet megemelni, a tapasztalt filmesek támogatását pedig olyan összegre növelni, ami nagyobb projektek gyártását teszi lehetővé.

A rendező – aki többek között oktatással is foglalkozik – 18 évig dolgozott a Kék Pelikanon az ötlet megfogalmazásától a film vászonra juttatásáig. Ebben benne volt mintegy tízévnyi kutatómunka – 2011-től 2021-ig számtalan interjút rögzített különböző, a sztorihoz köthető emberekkel, mielőtt belevágtak volna a gyártási munkálatokba, amelyek nagyjából három évig tartottak.

Egy év alatt három egész estés alkotás került a mozikba, így a felnőtteknek szóló tartalmak is keresik az utat a nézőkhöz. Fontos lenne, hogy ez a megkezdett lendület folytatódjon, és újabb animációs „első filmek” kerüljenek gyártásba.