Adrien Brody étkezési zavarokkal és PTSD-vel küzdött az egyik legismertebb szerepe utánLátványos sorozat a Halo, két évad már lefutott, és benne van még legalább egy széria. Merthogy a nézők szerették, a producerek szerették, s bár a történet sokszor olyan, mintha már láttuk volna, és idegen lények ennél több embert talán csak a Csillagközi invázióban, a Csillagközi rombolóban, A holnap határánban vagy Thanosz egyetlen – fizikailag amúgy szinte lehetetlen – csettintésével mészárolnak le (és persze a Birodalom a Halálcsillaggal a Star Wars-eposzban), a Halo mégis pörgős és akciódús, a spartanok a hősök hősei.
Nekünk, magyaroknak különösen érdekes a Halo-sorozat – már a videójátékban is voltak, akik magyarul beszéltek, és Visegrádon éltek. A SkyShowtime-on látható streaming első évada ráadásul Magyarországon forgott, ennek megfelelően tele is van magyar szereplőkkel – például Nagypál Gábor (Squirrel), Trokán Nóra (Trokan), Fenyő Iván (Bota), Csányi Dávid (Colonel Stacker), Fülöp Anikó (Olsson) vagy éppen Miller Dávid (Murdo) –, de csupán ezért aligha lennénk ennyire elégedettek.
Az eredetileg a Paramount+ csatornán futott sorozat tényleg olyan, mint egy hatalmas, soha véget nem érő mészárlás. Egyetlen percre nem hagy nyugodni. Olyan, mintha folyamatosan harckészültségben kellene lennünk, így a sorozat szüneteiben azt is simán el tudjuk képzelni, hogy
a bolygót, amelyen élünk, hamarosan megtámadják.
De ez történik akkor, amikor egy videójátékot megfilmesítenek. A konzolok előtt ugyanis aligha ülne bárki is, ha nem lehetne szitává lőni bárkit és bármit. Főleg úgy, ha az a valami és bármi az „életünkre tör”.
A sztorit az eladott mintegy 70 millió videójáték alapján nyilván egy egész generáció ismeri, és erre a bázisra jól fel lehet építeni bármit. A filmet is, és a Steven Spielberg produceri felügyeletével készített Halo-sorozat tarolt is. Bár azt nem mondanánk, hogy a történet annyira unikális volna, de tény, amikor a Halo-sorozat első videójátéka az utcára került, még az ezredfordulón, az egészen egyedinek bizonyult.
A streamingen futó filmes sorozat egészen halósra sikeredett. Az emberiség már kirajzott a világűrbe, fejlődése odáig jutott, hogy más bolygókon is képes élni, s mivel össszeakasztotta bajszát egy olyan szupercivilizációval, amelyik nyilván el akarja pusztítani az emberiséget, szuperkatonákat kellett tervezni, a spartanokat. A Halo főhősei a spartanok, az olyan emberek, akiket – ahogyan az ókori Spártában – már gyerekként arra készítenek fel, hogy szenvtelenül gyilkoljanak.
A legjobb spartan John-117-es. Ő egyszerre a jövő Batmanje és Amerika kapitánya, de messze nem Superman.
Ő Master Chief, mindenki példaképe és ikonja, az ellenség rettegett démonja.
A sorozatban John-117-et Pablo Schreiber alakítja, és róla első ránézésre is elhisszük, hogy spartan. Rezzenéstelen, mosolytalan és mégsem Steven Seagal-féle faarc. Ő is az a művész, aki szakít azzal a sztereotípiával, hogy az izomemberek ne lehetnének jó színészek. A tekintete, az intonációja is elárulja, hogy tudja, mit az, hogy színészmesterség.
Mondjuk, az alkotóknak nem lehetett könnyű dolga, hiszen szuperembereket kellett teremteniük. De ha innen nézzük, úgy nem is olyan nehéz, ha spartannak találnak négy „óriást”.
Nagyon sok filmes szaktudás pedig nem kell ahhoz, hogy – bár A Gyűrűk Ura-sagánál azt már megtapasztalhattuk, hogy a térben megfelelő módon elhelyezett, azonos magasságú emberek is eltérő nagyságúnak látszanak – ha egy majd kétméteres ember mellé úgy válogatsz szereplőket, hogy Shabana Azmi (Margaret Parangosky admirális) csak 168 centiméter magas, Charlie Murphy (Makee) pedig csupán 162 centiméter, akkor a különbség óriásinak tűnik. A spartan heroikusan hősies... Még a 176 centiméter magasra nőtt Natascha McElhone-hoz (Dr. Catherine Halsey) képest is. Különösen akkor, ha a spartanok bakancsának talpa olyan vastag, mint a manapság utcai divatban is látható harci csizmáké.
A Halo-filmsorozat elemei tényleg sok filmből ismertek már. Bányászbolygó, telepesek, szuperkatonák, titkos városok, űrkalózok, rejtélyes látomások, mélyűr, utazás a térben, gonosz idegen faj. A sci-fi, a tudományos fantasztikum világa nagyon újat csak akkor mutat, ha a vizuális elemeken és effekteken túl az agyat, az elmét is meg tudja mozgatni, a képzelőerőt tornáztatja. Itt azonban mindent készen kapunk, vagy még készen sem.
Amit látunk, az jórészt számítógéppel készült, ennek megfelelően a Halo a VFX diadalát is hirdeti. Ez a filmgyártási folyamat olyan, amelyben az emberi játék szinte csak alibi, ám nélkülözhetetlen.
Az öntudatra ébredő szuperkatona, John-117 története ez egy olyan világban, amelyben Dr. Halseyk tesz arról és azért, hogy a tudomány a létezés fölé pozicionálja magát, a hatalom meg akár a pusztuláson túli világra is kiterjesztené a karmait. Natascha McElhone remek választás a szenvtelen, de a lelke mélyén érző tudósra, Joseph Morgan (James Ackerson) jól hozza a karrierista, megalkuvó vezetőt, Shabana Azmi azonban nem tud túllépni az egysíkúra formázott admirális szerepén.
Bokeem Woodbine kifejezetten jó választás az exspartan Soren-066 szerepére, róla tényleg elhisszük, hogy kalóz, hogy zsivány, a múlt emlékeitől sebzett apa. Karaktertörténetének jót tesz az, amikor a fiát keresi, a történet remek spin-off-lehetőségeket rejt magában.
Charlie Murphy akkor is ember marad, az idegenek között ő amolyan házi eb, bár szerepében Áldottnak nevezik, miközben ez nála nem védjegy. Kiváló sorozat rejlik a Yerin Ha által megformált Kwan Ha karakterében, kár, hogy a Halónak két évad alatt sem sikerül kibontania azt, hogy ő mitől is lenne Oltalmazó.
Nem könnyű nézni ezt a sci-fit. Nem a vizualitása miatt, azt a számítógépek megoldják. Bár az is igaz, hogy olykor meglehetősen sötét tónusú, ami segít eltakarni a trükkös hibákat, de fene sem bánja, mert a történet zakatol.
Ami kicsit megnehezíti, az a sztori. Itt-ott ugrál, fejezetek maradnak kibontatlanok. Ilyen a már említett Kwan Ha bolygójának története, a Madrigál-vonal és a lány története is. Ilyen az első évad utáni törés, pedig a mesterséges intelligencia Cortana és John-117 szimbiózisa izgalmas lehetne, ahogyan szétválasztásuk története is.
Nehezen összerakható elem maga a Halo is, a vágyott világ lényege. A Halo ugyan körvonalazott, mégis tökéletes homály, ahogyan az is, hogy azt az emberiségen kívül miért akarja más is megkaparintani. S miért nem lehet ott együtt élni. S különben is, mi az a titkos város, amire Dr. Halsey rábukkan...? De a Halo mennyországhoz hasonlatos szerepe és értelme odavetett, ahogyan a filmben felbukkanó ősi, idegen civilizáció rejtőzködése is. A kiszabaduló spórák okozta zombiság szerepe pedig erősen töredékes.
A filmsorozat mégis koherens – főként a spartanok heroizációjának vissza-visszatérése, valamint a képi világ, a látvány egységessége miatt. A világból, amit meg akar mutatni, nem sok újat tudnunk meg. Illetve annyit mégis, hogy az ember évszázadok múlva is éppen olyan marad, mint most. Csak míg manapság a Föld van tele álmodozókkal, hatalomra vágyókkal, esendőkkel, tiszta lelkűekkel és vallási mámortól elaléltakkal, addig a jövőben már az egész univerzum lesz tele.
A tanulság pedig az, hogy ami egyszer megszületik, az idővel el is pusztul – de mindig akadnak olyanok, akik sosem várják meg azt, amíg a sors elvégzi a dolgát. Ja, és páncél nélkül a legkeményebb hős is sebezhető. Még akkor is, ha egy spartan soha nem hal meg...
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
