Így kell mindössze négy epizódból sorozatot forgatni. Többet nem is bírna, kevesebbre nincs is szükség. Van íve, íze, illata és lendülete. A német filmgyártás szédítő tempóban gyártja az emlékezetes mozifilmeket. Ilyen A jel is. Kicsit olyan, mintha tudományosan fantasztikus volna, de itt minden emberien valóságos – még az is, ami amúgy kitaláció. 

Örök dilemma, amióta az ember felnézett az égre, hogy vajon egyedül vagyunk-e a világmindenségben. A végtelenbe ugyan beleférne milliónyi idegen civilizáció, a Föld lakói azonban még a magukét sem ismerik. Azt sem tudjuk, mi van a fejünkben – hogyan lehetséges az, hogy az agyunk olyan, mint egy szuperszámítógép, de közben keressük a kapcsolatot az ismeretlennel? Mintha annak felfedezésével közelebb juthatnánk egymáshoz. Persze…

A jel éppen ezeket a dilemmákat boncolgatja a Netflixen. Paula (Peri Baumeister), a németek űrhajósa feljut a világűrbe. Vele megy egy másik német, Hadi Hiraj (Hadi Khanjanpour), és valami olyasmi után kutatnak, ami annyira titkos, hogy senki másnak nem mondják el. Csak annál a magáncégnél tudják ezt, amelyik a két német űrhajóst feljuttatta a nemzetközi űrállomásra, elvégre ezért finanszírozták az útjukat.

A történetnek amúgy éppen itt van az egyik gyönge pontja, mert a jelet, amit Paula az űrben hall, azt odafönt csupán olyan rádiófrekvencián képes venni, amilyen csak az úgynevezett földárnyékban érhető el. Vagyis ez azt jelenti, hogy ehhez nem kell felmenni a világűrbe, elegendő volna kivárni, amíg a bolygó abba az irányba fordul, ahonnan a jel könnyen fogható. 

De sebaj, így minden sokkal izgalmasabb, és Paula az űrben elfogja a jelet. Ez pedig mindent megváltoztat. Mindenki életében. Azokéban is, akik feljutottak az űrbe, és azokéban is, akik lent maradtak.

Németek a földön, németek az űrben

Nagyon nagy bonyolultságra nem kell várni, A jel mégis csavaros, figyelmet lekötő sorozat. Szépen forgatták, kellően lassú és tagolt, történetvezetése egyáltalán nem kusza, és kifejezetten izgalmas. A sorozatban benne van minden, amit az emberiség eleddig felhalmozott, legyen az tudás, vágyakozás, gyűlölet és harag, és azt a fontos felismerést, tapasztalatot, tényt sem különösebben bonyolítja, hogy az emberi élet véges. Még akkor sem tesz így, hogy már tudjuk: minden tudományos felfedezésben ott lapul az örök élet ígérete.

Az, hogy itt minden német, a sztori, a stáb, semmit nem vesz el az élménytől, sőt. A jel ismét remek bizonyítéka annak, hogy a világ filmgyártásához a német is felzárkózott (Babilon Berlin, 1899, Sötétség), és nem is akar leszakadni. Sőt. A világhírre törő német filmeknek lelke van, és mindezt képesek olyan elemi erővel megjeleníteni, hogy az a székbe tapaszt.

Ebben a sorozatban is minden dráma egyszerre emberi és társadalmi, úgy ráadásul, hogy ezt a kettőt nem is akarja elválasztani egymástól. Mert az információ, amihez Paula felfedezésének segítségével hozzájutottak a kevesek, olyannyira titkos, hogy minden vele kapcsolatba és összefüggésbe hozható személy lényegében elpusztítandó.

Paula olyan hős, aki egyben áldozat, ahogyan a Földön maradt férje, Sven (Florian David Fitz) és lánya, Charlie (Yuna Bennett) is. Ebben a történetben mindenki próbál élni és túlélni, de ez lehetetlen. A titkok mindig áldozatot követelnek, olykor többet is, mint amennyit amúgy megérdemelnének. 

Egy jel, de micsoda tévedés!

Sven és Charlie rendes emberként élik apa-lánya életüket. Paula az űrben, ők a Földön, a titok meg mindenfelé. A gondok ott kezdődnek, hogy Paula rájön még az űrben, hogy amire odafönt rátalált, azt a tudást nem mindenki akarja megosztani idelent. Mintha az emberiség megint egy olyan korba zuhant volna vissza, amelyben a tudás veszélyes volt, ahogyan a gondolkozás is. Mert még mindig tartja magát a nézet, hogy az emberek nem állnak készen a megismerésre.  

Ez micsoda tévedés…

Többnyire mindig a kevesek hiszik azt, hogy ha valami jó dolog történne az emberiséggel, az ugyanolyan fájdalmas volna, mintha rossz történne. Éppen ezért mindig vannak olyanok, akik szeretik eldönteni, hogy az emberiségnek mi a jó és mi a rossz. Mi az a tudás, amit rá lehet engedni a társadalmakra.

Ebben a sorozatban ennek vagyunk szemtanúi. A színészek szinte kivétel nélkül jól játszanak, bár tény, az európai filmgyártás ellenére azért A jelben is érezhető némi Kapcsolat-utóhatás és kapcsolódás, és a karakterek kibontása mögött is jelen van az érzés: ilyen sztorit mintha már láttunk volna. Éppen a Kapcsolat című filmben, a Határtalan éjben vagy a Frekvenciában. Ráadásul A jelben is megjelenik Carl Sagan zseniális, a földön kívüli értelmes élet nyomait kutató tudós szelleme, ahogyan a Kapcsolatban is.

Ezúttal mégis sokkal inkább e világi történettel találkozunk, és A jel inkább szól a kiszolgáltatottságról, a hazugság erejéről, a családról, a barátságról, félelemről, haragról és agresszióról, mint idegen lényekről.

Mi vagyunk az idegenek

Ez a sorozat leginkább az elhallgatott igazságokról szól, és arról, hogy az embernek el sem kell hagynia a bolygóját ahhoz, hogy idegenekkel találkozzon. Olyanokkal, akikkel elvileg együtt élnek, ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanúgy tele vannak vággyal és kétellyel, mégis idegenek egymásnak. 

Ez a film azt mutatja meg, hogy mennyire sérülékeny az élet ezen a bolygón, és milyen gyorsan mondunk le arról, hogy megismerjünk egy olyan világot, ami csupán egyetlen karnyújtásnyira van tőlünk. S hogy inkább elpusztítjuk azt, leromboljuk mások álmait, eltöröljük még az emlékét is, csak azért, hogy ne kelljen tükörbe néznünk. 

Aki megnézi A jelet, gondoljon arra, hogy amit lát, az a valóság. Lehet, hogy minden éppen most történik, ezekben a percekben. Lehet, már régen megtörtént. Lehet, ez mindig újra és újra megtörténik – mindaddig, amíg észre nem vesszük, hogy a jel nem csupán nekünk, hanem értünk szól, és senki nincs egyedül, legkevésbé a világmindenségben…

7/10