Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRasszista megjegyzések miatt került veszélybe Tom Holland szerepe
Hiába várja nagy lelkesedéssel a bejelentés óta a Rómeó és Júlia című Shakespeare-örökzöld bemutatását a londoni West End közönsége, a stábnak előre nem várt problémákkal kell szembenéznie. A szereplőgárda bemutatását követően ugyanis temérdek rasszista megjegyzés érkezett a színdarab közösségi oldalára, ami miatt most a rendező Jamie Lloyd is hangot emelt.
A szakember még pénteken adott ki egy nyilatkozatot, amelyben mélységesen elítélte a faji megkülönböztetést és a támadásokat, amelyek a társulatuk egy meg nem nevezett tagjára irányultak.
Ennek véget kell vetni. Egy figyelemre méltó művészcsoporttal dolgozunk. Ragaszkodunk ahhoz, hogy szabadon végezhessék a munkájukat anélkül, hogy online zaklatással szembesülnének.
Továbbra is mindenáron támogatni és védeni fogunk mindenkit. Semmilyen visszaélést nem tolerálunk. A megfélemlítésnek és zaklatásnak nincs helye sem iparágunkban, sem tágabb közösségeinkben
– emeli ki a bejegyzésben.
A közönség felháborodását az váltotta ki, hogy a korábban mindig fehérként ábrázolt Júliát ezúttal a színes bőrű Francesca Amewudah-Rivers alakítja majd, ami sokak tetszését nem nyerte el – ez persze nem ok, és senkit sem jogosít fel arra, hogy támadásokat indítson az illető irányába.
A bennfentesek szerint a történtek miatt az is felmerült, hogy a Pókemberként megismert Tom Holland főszereplésével készülő darab próbáit felfüggesztik, előadásait pedig későbbi időpontra halasztják, egyelőre azonban erről nem érkezett hivatalos információ.
Az előadás premierje a tervek szerint május 23-án lesz a londoni Duke of York’s Theatre-ben, és egészen augusztusig lesz látható. Tom Holland és Francesca Amewudah-Rivers mellett Freema Agyeman, Michael Balogun, Tomiwa Edun, Mia Jerome, Daniel Quinn-Toye és Ray Sesay is feltűnik majd. Már ha tényleg folytatják a munkát…
(Borítókép: Gilbert Flores / Getty Images)