2023 végén új horrorfilm érkezett a Netflixre, már magyar szinkronnal is elérhető. A halál nővére című alkotás a 2017-ben – a Sony Pictures égisze alatt – megjelent Verónica című film előzménytörténete. Mindkét spanyol horror a természetfeletti zsánert járja körül, azonban kellően eltérő megközelítéssel.

A mostani alkotás egy jóval művészibb, letisztultabb, moralizálóbb elgondolás. Noha mindkét film rendezője Paco Plaza, A halál nővére nem a klasszikus, rémisztgető, jump scare központú műfajt idézi.

A halál nővére, ha röviden szeretnénk leírni, egy olyan apáca történetét meséli el, akit gyerekkorában különlegesnek tartottak, sokat várnak el tőle, ő pedig nehezen viseli ezt a terhet. Elsősorban az ő megpróbáltatásait láthatjuk, a lelki teher alatt roskadozó fiatal lányt, akit körbezár a misztikum és a paranormális jelenségek hada.

Érdekes, hogy nincsen olyan erőteljes kapcsolat az előzményfilm és a 2017-es változat között, mint például az Ómen-filmek és a tavaly megjelent Az első ómennél. A két alkotás egymástól függetlenül is értelmezhető. A mostani film csak Narcisa nővér történetét hivatott elmesélni, akinek különleges ereje és furcsa háttértörténete kap részletes magyarázatot.

Nem a megszokott

A film leginkább látványos és vizuális megoldásaira, illetve a főszereplő és a gyerekszínészek tehetségére alapoz. Többször megvezeti a nézőt, azonban nem feltétlenül a szó rossz értelmében. A film szinte semmit sem kínál tálcán. Lassan építkezik, a végén pedig mindössze fél óra alatt rakja helyre a történet darabkáit. A kerek másfél órás játékidőt tekintve ez még jó aránynak tekinthető, mert azelőtt kezdi kibontani a hátteret és eszkalálni a történetet, hogy a néző ráunna.

Az események folyamatosan haladnak előre. A film sokszor belengeti, hogy „na majd most megijesztjük a nézőt”, de nem történik semmi, vagy nem épp úgy, ahogy azt várnánk. Noha ez kicsit lógva hagyja a közönséget, képes teljesen kiölni a kiszámíthatóságot a filmből, ami egy horrornál amúgy jó dolog. Kellő mennyiségű csavarral megtöltve egy ilyen gondolat sikert arathat, ám itt ebből olyan sokat nem kapunk – a film végéig zömében lineárisan halad a cselekmény.

Az elmúlt időszakban annyi apácás horrort láttunk, hogy kis túlzással ki voltunk éhezve egy olyan változatra, ami eltérő, és hoz valami más érzetet. Erre A halál nővére alkalmas, noha nem egy hátborzongató filmről beszélünk. Ezt az is mutatja, hogy a Netflix kínálatában messze nem a legdurvább kategóriába sorolták. Mindössze 16+ a megadott korhatári javaslat.

Azt azonban, hiába lassú az építkezés, nem lehet mondani, hogy a film unalmas. Egy-egy ponton beköszön a paranormális hatás, és a hangsúly a főszereplő pszichológiai megpróbáltatásaira helyeződik. Elvarratlan szálakat nem hagy, és olyan kérdések maradnak csak nyitottak, amelyeket rá lehet bízni a közönségre – a miértekről és hogyanokról döntsenek ők.

Profi csapat

A főszerepet alakító Aria Bedmar eleinte kicsit plasztikusnak hat, azonban hamar belerázódik, rengeteg igazán szép pillanata van. A gyötrelmet remekül ábrázolja, és nála szépen megkülönböztethető, hogy melyik pillanatban dominál a félelem, és mikor a fájdalom. A gyerekszínészek zöme is jót alakít. A Rosát megformáló Sara Roch jelenetei egy részében képes a természetes, erős játékra, viszont a többi esetben sem válik hiteltelenné. Noha a Julia nővért alakító Maru Valdivielso játéka néhol kissé következetlennek tűnik, és a Luisa Merelas által vászonra vitt főnővér sem sokoldalú karakter, összességében a színészi alakításokra nem sok panaszunk lehet.

Ehhez érkezik a rendezés és az operatőri munka. Paco Plaza és Daniel Fernández Abelló gyönyörű, sokoldalú vizuális világot hozott össze. A megoldások változatosak, s noha a kivitelezés nem úttörő, kiemelten figyeltek arra, hogy

Hasonló a helyzet a zenével, ami szintén nem egyedi, azonban rengeteg különféle stílust és műfajt kever, ezeket képes egymáshoz igazítani. Visszaadja a film hullámzását, nem válik le a képről, de van akkora ereje, hogy külön is megállja a helyét,

Összességében A halál nővére egy technikailag látványos, profi alkotás, amely történetében kicsit túlhasznált, mégis stabil, színészi játékában jól működő film. Apró hibái akadnak, olykor egy-egy kicsit komolyabb zavar, mint a párszor látványosan gyenge CGI, ami képes kizökkenteni a nézőt, de az összértéket nem teszi tönkre. Nem nevezhető az ijesztgető horrorok gyöngyszemének, azonban látványosan nem ez volt a cél. Az üzenetét átadja, az elképzelést megvalósítja, az atmoszféra felépül.

Hogy vajon az előzmény és a folytatása, a Verónica után újabb részek készülnek-e, és teljes sorozat születik, még kérdés, azonban ha a rendező, Paco Plaza ebben az ívben finomítja mozis és streamingalkotásainak vizuális megközelítését, igazán erős, idővel akár úttörő horrorok is kikerülhetnek kezei közül.

8/10