A közelmúltban debütált a Netflix oldalán A szervezet (The Union) című akcióvígjáték Halle Berry és Mark Wahlberg főszereplésével. A film szemlátomást nem volt olcsó mulatság, ha a szereplőket, a számos forgatási helyszínt különböző országokban, az akciójeleneteket és a technikai megoldásokat nézzük. Ennek ellenére sem akció, sem komédia vonalon nem tud újat hozni, rengeteg közhelyet és túljáratott filmes fordulatot süt el.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e erre? Kell-e bármi újat nyújtania egy alapvetően csupán a szórakoztatásra kitalált filmnek? Viszont ha végignézünk a pályán, akkor a konkurencia azt mutatja, hogy igen. A kémes akciókomédiák világában is rengeteg jól működő, kreatív ötlet található, A szervezet mégsem tudott több lenni egy furcsa hibridnél, amiben a Kéjjel-nappalt, Az U.N.C.L.E. emberét, a Redet és a Kingsmant próbálták összemosni. Ezzel sem volna feltétlenül gond, de mindnek csupán a körítése jött át, nem azok a húzások és ötletek, amiktől a felsorolt akcióvígjátékok működnek.

Nem mondhatjuk, hogy nézhetetlen, mert nem az. Azt sem mondhatjuk, hogy a felénél kinyomtuk, mert felforrt volna az agyvizünk attól, ahogy blamálja magát a film, de azt nem sikerült megfejtenünk, hogy mi volt a cél az alkotással. Mert számos kémfilm van a világban, és azon túl, hogy most lett még egy – amiben nem Tom Cruise vagy Helen Mirren játszik, hanem Mark Wahlberg és Halle Berry –, nem lett több a filmes világ.

Láttuk, olvastuk, hallottuk

A sztori szerint Mike (Mark Wahlberg), az egykor ígéretes fiatal fiú felnőttkorára nem vitte sokra. Épp csak megél a fizetéséből, a rossz melója és az extanárnője ágya között tengődik, amikor hirtelen visszatér életébe nagy szerelme, Roxanne (Halley Berry), aki a Police dalával ellentétben úgy döntött, megváltoztatja életét, és lázadó egyetemi diákból egyfajta titkos ügynökké válik. Szükségállapot adódik munkahelyén, a Szervezetben, ezért kénytelen behozni egykori szerelmét, akit egy gyorstalpaló keretében képeznek profivá, miközben kettejük románca kezd újra feléledni.

A film története nem túl bonyolult, sőt voltaképpen a legtöbb szereplő csak sodródik az árral, mintha folyamatosan egyértelmű volna, mit kell tenniük. Nincsenek döntési helyzetek, vagy ha véletlenül mégis akad, teljesen egyértelmű eredmény születik (többségben a szerelem vagy a pénz jegyében).

A karaktereket mind láttuk már más filmben, csak más színészek megformálásában. Van a boxos kiképző, az ázsiai agytröszt, az idős szaki, a dögös kémcsaj, az esetlen újonc, a beképzelt főmufti meg az ízig-vérig hűséges, tökös amerikai vezér, akit J. K. Simmons alakít. Megtalálni a hatalmat gyakorlók inkompetenciájának kliséjét, a hétköznapi emberek erejét, a keleti országok terrorimádatát, amit csupán a hős angolszász nemzetek állíthatnak meg. 

Ami pozitív, hogy a cselekmény folyton pörög. Ami negatív, hogy minden akadály, ami adódik, nagyjából tíz percen belül meg is oldódik, épp ezért – noha pontosan tudjuk, hogyan végződik a film – nem lehet előre megjósolni minden fordulatot, mert nem igazán van idő ilyeneken gondolkodni. 

A poénok zöme is inkább megmosolyogtató, mintsem igazán nevettető. Szerelmi drámának sem mondható, mivel hiába agonizálnak a karakterek, nagy megfejtések nem történnek. Mint akciófilm vannak pörgős jelenetek, de nem tud kiemelkedni a B-kategóriás alkotások közül A szervezet, és akkor nem is említettük a Mission: Impossible-filmek valóban mozgalmas, akciódús kémvilágát.

Jó kivitelezés

Technikai gondok ugyan nincsenek – a vágás, a kamerakezelés, szinte minden filmtechnikai fogás jól működik –, de ez esetben sem látni semmi kiemelten izgalmas megvalósítást, vagy egyáltalán rendhagyó ötletet. Azt kapjuk, amit az összes akciókémfilmben a Charlie angyalaitól a Mr. és Mrs. Smithig már láttunk. A zenére ugyanez igaz. Nincsenek kiemelkedő tételek vagy pillanatok.

Ugyan Halle Berry itt-ott megpróbálkozott valamit hozzátenni, hogy erősebb legyen a hatás, de ennek kibontakozására ideje és alkalma nem volt. A dialógusok is főként sablonokat hoznak. Egy-két poénban azért érezni némi egyediségre való törekvést, ahogy szélsőségesen tárgyilagosan, gyakorlatiasan kezelnek szituációkat, de ez sem menti meg a filmet.

Összegezve: A szervezet nem egy csapnivaló film, de semmi sincs benne, amiért az ember újra végignézné. Az akcióvígjáték műfajában tucatnyi film van, ami sokkal erősebb, izgalmasabb, változatosabb, jellegzetesebb.

Filmtechnikailag jó, logikailag nem zuhan össze (mondjuk néhány cselekménykötést szimplán kispóroltak). Közben a színészek sem rosszak, bár Mark Wahlberg statikus játékánál a tévés kvízműsorok vendégei is több érzelmet mutatnak. Halle Berry és J. K. Simmons azért hoz némi színt a filmbe, de ez vajmi kevés.

Azt sem feltétlen értjük, hogy az Oscar-díjas színésznő, aki az elmúlt években újra feltört, és olyan világsikerű alkotásokban szerepelt, mint a John Wick harmadik és negyedik része, miért ment bele egy ilyen filmbe még 2020-ban (az alkotást négy évig tervezték és csinálták)? Mondjuk érdemes megemlíteni, hogy egy másik netflixes filmjét a streamingóriás nemrég elkaszálta. 

Különféle szép helyszíneken (Olaszország, Szlovénia, Anglia, USA) forgattak rengeteg látványosnak szánt jelenetet, és feltehetően nem kevés pénzt is beleöltek az eredménybe, de rendezői koncepció nincs, nem is érződik, hogy lett volna, vagy csak egyáltalán nem tudott megvalósulni. Akit furdal a kíváncsiság, hogy mégis milyen lehet A szervezet, nem fog a kardjába dőlni, ha egyszer végignézi, hiszen ahogy írtuk, egyáltalán nem tragikus, egészen könnyed alkotás. Ettől független nem valószínű, hogy évekkel később sokan fognak még emlékezni erre a filmre.

5/10