Stíluszavar, gyönyörű látvány, erős színészi pillanatok, elszórt közhelyek, nyomasztó atmoszféra – ezt mind, mind megkapjuk Halle Berry legújabb filmjében. A Ne oldozz el! című alkotás már a mozikban pörög, a vetítésre pedig nagy reményekkel ültünk be. Ezeket részben beváltotta az alkotás, részben nem.

Hazugság lenne, ha azt mondanánk, csalódtunk, mivel az elmúlt években gyakori tendencia, hogy A kategóriás színészeket friss horrorokba hívnak, de ez rendesen felkészített bennünket a váratlanra. Sandra Bullock 2018-as Madarak a dobozban filmje vagy Nicolas Cage idei Longlegs című alkotása az erősebb vonalat képviselik, míg Russell Crowe egymásra halmozott ördögűzései (A pápa ördögűzője, Ördögűzés) már kevésbé. 

Épp ezért csupán Halle Berry színészi játékában bíztunk, minden mást pedig a véletlenre hagytunk, reménykedve, hogy a Ne oldozz el! (Never Let Go) című film inkább az első csoportba tartozik. Vegyes érzések vannak bennünk a vetítés után, hiszen akadtak farkashibák, de ezektől abszolút nem válik nézhetetlenné a film – csak jelentősen rontanak a végeredményen.

Történetünk egy anyáról szól (Halle Berry), aki két gyermekével és kutyájukkal él az erdő közepén egy faházban. A nem egypetéjű ikerfiúk közül az idősebb Samuel (Anthony B. Jenkins), az ifjabb pedig Nolan (Percy Daggs IV). Fogalmuk sincs a külvilágról, amióta az eszüket tudják, édesanyjukkal élnek elszigetelve mindentől. Anyjuk szerint egy gonosz erő tönkretette a világot, ami elpusztult,

Mindennap kimennek az erdőbe, hogy élelmet gyűjtsenek, de ilyenkor mindig egy kötéllel a házhoz kötik magukat, mivel az így is védi őket. Ha a kötél egyszer elszakadna, vagy eloldoznák, a gonosz lecsaphat rájuk, és ez az életükbe kerülhet. Így élnek éveken át, de a gyerekekben egyre növekszik a kétely, hogy valóban minden anyjuk elmondása szerint van-e, mivel a gonoszt csak édesanyjuk látja különböző víziók formájában, nekik pedig nem mutatja meg magát.

Mit is láttunk?

A film eleje hamar képbe helyezi a nézőt némi narrációval és a karakterek közti dialógusokkal, így gyorsan megértjük, hogy mi miért történik. Ahogy telik az idő, a nézőben is felmerül a kérdés, hogy valóban gonosz erő fenyegeti-e a családot, vagy csupán az anyának vannak őrült víziói.

Ezt a vonalat hamar megöli a megközelítés, hogy a film szinte sosem a szülői vagy gyermeki nézőpontból láttatja az eseményeket, ezzel egyfajta kettősséget teremt. Több helyen is erőltetve, de ragaszkodik a horrorisztikus megközelítéshez, ennek azonban a családra és belső kötelékeikre fókuszáló történet élét veszi. 

A testvérek közötti és a szülő-gyermek szeretet adja az alkotás fősodrát, ami a három színész játékával, kiemelve Halle Berryt, jól működik. Pont emiatt érzünk némi zavart, mivel a túlélőhorrorként aposztrofált filmben inkább a túlélésért folytatott küzdelem és a családi dráma uralkodik. Nincs félelmetes, horrorisztikus légkör, csupán a folyamatos éberség miatti nyomasztó atmoszféra. Néhány jumpscare-t és sötét víziót leszámítva nem nagyon emelkedik meg a pulzus.

Ott a lehetőség

A film fényképezése, látványvilága alapvetően szép, remek helyet találtak a forgatásra – még ha az erdő közepén lévő faház kicsit klisés is, de a történet szerencsére ezt validálja. Az operatőri munka is jó, Maxime Alexandre érdekes képeket, mozgásokat, hangulatokat tud teremteni, bár többször belefut a horrorközhelyekbe, nem is nagyon adnak sokat a rémisztő közeghez.

Vannak érdekes megoldások, Robin Coudert (művésznevén ROB) francia popzenész és filmzeneszerző képes felemelni a pillanatokat, de többségében inkább csak aláfest és kiszolgál. A zene nem egy olyan művészi elem vagy fűszer, ami a film elengedhetetlen alkotóelemévé válik jelenetről jelenetre.

Alexandre Aya, a Tükrök készítője ezúttal sokkal konzisztensebb, mint korábbi alkotásaiban, ennek ellenére szétszalad a fókusz a kétségébresztés, a túlélési harc és a horrorfilmes hatás közt.

A film utolsó fél órája még tovább ront mindenen. Már olyan sokat szeretne megjeleníteni és átadni, hogy egyik érzés sem tud teljesen érvényesülni, a hatások ütik egymást. Szerencsére a forgatókönyvírók, Kevin Coughlin és Ryan Grassby következetesek voltak, a logikai hibákat elkerülték, így a film kitart, de jóval erősebb is lehetett volna.

Történet a film ellen

Összegezve a Ne oldozz el! érdekes színfoltja Halle Berry karrierjének. Még producerként is részt vett benne, jelezve, hogy hitt a koncepcióban. Az is látszik, hogy miért: egyes pillanatokban komoly döntési helyzetek elé állnak a karakterek, ami történeti szinten morális kérdés, míg játékszinten lehetőség a színészi brillírozásra. De ez még nem elegendő. 

A szép külsőbe öltöztetett, történetileg működőképes alkotás néhány (ráadásul nem is óriási) hibája pont annyit vesz el az eredményből, hogy a nézőre gyakorolt hatás fellazul, holott a kemény pillanatokban igenis képes erős érzéseket kiváltani, így látszik, hogy

Ami külön érdekes, hogy a folytatások és előzményfilmek világában az embert igazán boldoggá teheti egy jól működő, eredeti ötlet, főleg ha azt nem tolják túl. Itt mégis érződik, hogy kívánna a történet egy folytatást, mivel nyitott a vége, maradtak megválaszolatlan kérdések. És mégis, hiába kívánja a történet, a film itt véget ér. Többről van itt szó mint gyerekbetegségekről, így kétséges, hogy egy második rész hozzáadna a sztorihoz. Lehet, még ebből is elvenne.

6,3/10