Mocskosul tudnak fájni azok a dolgok, amelyekről úgy hittük, hogy már rég lezártunk önmagunkban. Valakinek az elvesztése után még akkor is felszakadhatnak a sebek, amikor már sem az arcát, sem az illatát nem könnyű felidéznünk. Lakos Nóra új filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet, egy tinédzser szemszögéből mutatja be, hogyan lehet felépülni ebből a pokoli érzésből.

Szokták mondani, hogy nem a holtakat, hanem az élőket kell szánni, hiszen a fájdalom, ami a szeretett személy elvesztéséből fakad (legyen az egy szülő, egy szerelem vagy csak egy házi kedvenc), próbára teszi az embert. Ilyenkor az életbe és a jövőbe kell kapaszkodni, mert a szeretet iránti vágy összefogja az életben maradtakat: valahol ez történik Lakos Nóra filmjében is.

Az alkotás alapjául a holland írónő, Annet Huizing Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című kötete szolgált, erre húzták fel a nemzetközi koprodukcióban megvalósult, de alapvetően magyarországi családi filmet. Az alkotás, amely a JUNO11 égisze alatt kerül a hazai mozikba 2025. január 16-án, joggal pályázhat majd az év egyik legjobb magyar családi filmjének címére, hiszen szinte minden korosztálynak képes nyújtani valami érdekeset.

Nem is tudta, hogy ennyire fáj majd

A történet szerint a tinédzserlány, Nina (Demeter Villő) csonka családban nő fel, anyját nyolc éve vesztette el. Ő már hozzászokott ehhez az állapothoz, nem is tudja felidézni édesanyja arcát vagy illatát. Hárman élnek otthon apjával, Andrással (Mátray László) és öccsével (Hárs Bonca) remekül megvannak, néha pedig meglátogatja őket nagynénje, Adél (Tenki Réka), aki sorozatosan szóvá teszi, hogy mit kéne máshogy csinálni a gyereknevelésben, és miért lenne jó egy nő a háznál.

Egy véletlen folytán azonban úgy fest, bekerül egy új szereplő a családi körbe Detti (Rujder Vivien) személyében. Nina apjával egymásba szeretnek, Detti pedig igyekszik a gyerekek szeretetét is elnyerni. Ez egy darabig egészen jól halad, de minél jobban átveszi az anyai szerepet az új nő, Nina annál jobban kezd ellenállni. Próbál kapaszkodni édesanyjába, ami azért is nehéz, mert nincsenek róla emlékei,

A cselekmény vázát Nina írói törekvései adják, hiszen a fiatal lány felnőttként híres író szeretne lenni, akár csak a Gyilkos sorok főszereplője, Jessica Fletcher. Ehhez felkeresi szomszédjukat, Lídiát (Zsurzs Kati), aki valóban egy híres írónő. Megkéri, hogy tanítsa meg neki a szakma fortélyait, ami eleinte elég nehezen megy. Lídia lépésről lépésre vezeti rá Ninát az írás alapjaira és arra, hogy mi is kell egy jó regényhez, a fiatal lány pedig rádöbben, hogy saját életében nincs semmilyen konfliktus, amiből ihletet meríthetne. Persze ez megváltozik, ahogy apja és Detti között kezd lángra lobbanni a szerelem, ami benne is mély érzéseket vált ki.

A történet érdekessége, hogy az írói keret képes izgalmassá tenni az egyébként jól ismert sztorit, hisz megannyi film van, ahol a családba beilleszkedni próbáló anyát a gyerekek szemszögéből látjuk. Mégis, ahogy Nina próbál történetet írni érzéseiből és a körülötte zajló eseményekből, elidegeníti magát a dolgoktól, új perspektívákat fedez fel, néha pedig szándékosan próbál elmélyülni érzéseiben, és még intenzívebben megélni azokat.

Mindössze két apróság van, ami kicsit akadályozza a sztori gördülékenységét. Egyik a tinédzser szerelmespár szála, ami többször visszatér, és hiába érvényes a szerepe Nina karakterfejlődésében, sokszor épp annyit vesz el a film dinamikájából, mint amennyit hozzá tudna tenni. A másik zavar a történet kétharmadánál észlelhető (két főbb konfliktus között), amikor megül kicsit a film, nem képes érdemben haladni és fejlődni a cselekmény.

A film, amely addig könnyen húzza be az embert, néhány jelenetben pedig még meg is kacagtatja vagy épp ríkatja a nézőt, kicsit repetitívvé és fáradttá válik, és az ember emiatt picit hosszabbnak érezheti az egyébként mindössze százperces alkotást. A végeredmény szerencsére feloldja ezt a fáradt melankóliát, végkicsengése pedig pozitív.

Élni a lehetőségekkel

Lakos Nóra rendezése meglepően izgalmas és látványos világot tár elénk, amelyhez rengeteget ad Reich Dániel és Bálint Dániel operatőri munkája. Kétségkívül gyönyörű képi világot kapunk, annak ellenére is, hogy az első jelenetsorok még kicsit sablonosan a banki reklámok túldinamizált és stilizált képeit idézik. Vannak igazán szép pillanatok, ahol kimondottan a rendezés és az operatőri munka sokszorozza meg az érzelmi hatást, ráadásul itt-ott kísérleteznek is azzal, hogy különböző stílusokat ültessenek a családi film világába, ami sok esetben jóval plasztikusabb szokott lenni, mint amit a Véletlenül írtam egy könyvet esetében tapasztalunk. 

A vágás szintén folyékony filmélményt biztosít, a díszletek és forgatási helyszínek adta vizuális és dramaturgiai lehetőségeket pedig többnyire kihasználják az alkotók. Bár akad néhány jelent, amely kicsit töltelékhatást kelt vagy csak a komikus feloldást szolgálja, a film egysége szerencsére nem igen bomlik meg.

Az egyetlen korosztály, ami kimarad a szórásból, az érdekes mód pont az, amelybe én is tartozom, a huszonévesek csoportja. Esetemben a Gyilkos sorokkal mégis be tudott húzni a film már az elején, anno hétvégente nagymamámmal néztem. Persze ez egy véletlen egybeesés, így nehéz megmondani, hogy egy huszonéves mivel tud azonosulni a sztoriban, és mi ragadja meg az alkotói válságon, nyomáson és a szakmai útkeresésen kívül. Persze kevés olyan film van, ami kortól és nemtől függetlenül mindenkinek egyaránt szól, így az, hogy a Véletlenül írtam egy könyvet ennyi célcsoportot tud szimultán megszólítani, már önmagában is szép teljesítmény.

Jó egyensúly

Szintén pozitívum, hogy a főszerepeket alakító színészek természetesnek hatnak, a játékuk stabil és szórakoztató. Vannak kiemelkedő pillanatok szinte minden főszereplőnél, és hiába akad egy-két jelenet, ami kicsit megbicsaklik, összességében nem lehet panasz a munkájukra. Külön érdemes kiemelni Demeter Villőt, aki főszereplőként remekül helytállt. Egy-egy jelenetben érződik némi bizonytalanság,

A zenéket tekintve a film tele van magyar előadók műveivel és azok átdolgozásaival, élen a Bagossy Brothers Companyvel és Szabó Balázzsal, akik mind szerepelnek is a filmben egy-egy cameo szerep erejéig. A fennmaradó dallamokat Jacob Meijer és Alexandder Reumers szőtte, és tökéletesen passzolnak a hangulathoz, jól passzolnak a beillesztett zenékhez, kellemesen simulnak a jelenetekbe.

Összességében a Véletlenül írtam egy könyvet egy erőteljes, intenzív, látványos alkotás, amely a családi filmek unásig egyformára szabott világát is képes volt kitágítani. Bár kicsit tündérmese-szerűen pozitív a végkicsengés, és itt-ott a miliő is a valóságtól elemelt, tényleg szép és érzelemdús alkotás született Lakos Nóra kezei között,

Hiszen a film sokszor fog meg olyan témákat (ráadásul szemtelenül őszintén), mint egy anya nélküli csonka családban élő lány nehézségei, aki egyedül kell megküzdjön olyan fontos dolgokkal, mint az első menstruáció, a nőiség mibenléte, a szerelmi kapcsolatok kezelése, de az egyszerűbb helyzetekben is nehézség számára tanácsot kérni, legyen szó akár a sminkelésről.

Annak ellenére, hogy akad néhány apróbb hiba, végeredményben remek alkotás a Véletlenül írtam egy könyvet. A mű akár az év egyik legjobb magyar filmje is lehet, bár ezt januárban kijelenteni még korai lenne. Annyi biztos, hogy ritkán születik olyan erős családi film Magyarországon, mint Lakos Nóra alkotása, ahol a színészek, a zenék, a történet és a képi világ közt képes kialakulni egy egészséges egyensúly.

8/10