A franciák ismét próbáltak kitenni magukért, az Ad Vitam című akciófilmben azonban ezúttal inkább a romantika győzött. És lássuk be, a romantika ritkán emel meg egy olyan történetet, amelynek brutálisan valósághűnek kellene lennie.

Kőkemény akciófilmet ígér az Ad Vitam előzetese, de a franciák ezúttal kicsit eltévesztették a fókuszt. A film cselekménye nem bonyolult, ennek ellenére próbál csavaros lenni, de éppen a csavar az, ami kicsit olyan érzést kelt, hogy a forgatókönyvíróknak menet közben jutott az eszébe: abban nem biztos, hogy elegendő feszültség van, ha két kommandósnak gyereke születik.

Esetlegessé válik az élmény, mert a terhesség nem párhuzamosan fut a kommandósléttel, hanem alárendeltté válik, hivatkozássá, szükségszerűen kellene emiatt feszültnek lennie. A helyzet az, hogy az áldott állapot valójában felesleges is, nélküle valóban lehetne kőkemény a sztori.

Akciófilm egy születendő gyermekért

Az alapszituációról annyit elegendő tudni, hogy főhősünk, Franck (Guillaume Canet) hibát vét egy akcióban, a barátja meghal, és emiatt távoznia kell a kommandó kötelékéből, ám később rájön arra, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Nyomozni kezd, és kiderül, hogy...

Felesége, Leo (Stéphane Caillard) lényegében végig áldozat, kiszolgáltatott, ő az, akit Francknak meg kell védenie, mert a gyermeknek meg kell születnie. 

A gond ott van, hogy Franck vétke nincs egyenes arányban a büntetésével, és igazából nem is nagyon érthető, hogy miért és mit csinált volna rosszul. Még egy átlagos akciófilmben is sokkal több vétség kell ahhoz, hogy valakit azonnal leszereljenek – arra hivatkozva, hogy elveszett a bizalom... Franck mindent jól csinált, még akkor is, ha emiatt valaki meghalt.

A történet szálai egészen a magas politika szintjére vezetnek, és ismét kiderül, hogy ha a hatalom úgy akarja, hogy valamit nagyon el kellene hallgatni, akkor könnyen előfordul, hogy a jó fiúk harcolnak a jó fiúk ellen – aztán kiderül, hogy a fiúk nem is annyira jók.

Az Ad Vitam azt mutatná meg, hogy mennyire kegyetlen is a valóság, ám mindezt esetlenül teszi. Ja, legyen most ez, ja, legyen inkább az érzés uralkodik minden jelenetsorának végén, és a film, persze, így halad előre, de ha a történet másféle irányt venne, az is rendben volna. Mert ez a film inkább sodródik, semmint halad, és ettől kicsit közhelyes marad, de

Nézhető, mert látványos, parkourrajongóknak kifejezetten látványos, ahogyan hősünk falat mászik, háztetőkön ugrál – ám éppen ez az, amitől ismét olyan dimenzió nyílik a filmben, ami lehetne hangsúlyos, mégis inkább olyan érzésünk támad, hogy ez is csupán kellék, amitől feszültséget kellene éreznünk.

Ettől függetlenül a film látványos, szépen forgatott. A casting nem feltétlenül erős, amit az is igazolni látszik, hogy mellékszereplője Ben (Nassim Lyes) sokkal izgalmasabb karakter, mint Franck. Talán egy spin-off-sorozatban megérné őt megmutatni, az egyszerre lenne emberi és drámai. Így csupán erős protagonista, talán hangsúlyosabb is, mint a saját történetében sodródó főhős.

Az Ad Vitam aligha kap folytatást, de egy esélyt megérdemel. Annak, aki rajong a kőkemény francia akciófilmekért, ez most kicsit szoftnak tűnhet, és annyira nem is romantikus.

5,5/10