Először Fóton találkoztam Kádár L. Gellérttel, és ennek is már két éve. Ott építették meg ugyanis Nándorfehérvár erődítményét, ott forgatták az 1456-os ostrom televízós sorozatába szánt csatajeleneteket. A Hunyadi-sorozat, a tíz rész azóta elkészült, az első két részt ma este vetíti a TV2. A televíziós sorozat főszereplőjével ezúttal a díszbemutatón beszélgettünk, ez most csupán villáminterjú Kádár L. Gellérttel. Majd készül rendes is.
Már ott, Fóton láttam, hogy a film készítői, a rendezők, a producerek miért mondták azt, hogy amikor a castingon meglátták a kovásznai születésű és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakán tanult aspiránst, szinte azonnal tudták, hogy megtalálták azt, akit a Hunyadi-sorozat főszerepére kerestek.
Galéria: A Hunyadi-sorozat bevonult a filmtörténelembeFotó: Hunyadi
Erdélyben találtak rá
Annak bizonyára van némi szimbolikája, hogy Kádár L. Gellértre Erdélyben találtak rá (Hunyadi János hadvezér és Magyarország első kormányzója Kolozsváron született – talán – 1407-ben vagy 1409-ben), hiszen János apja, Vajk nem sokkal fia születése után vagy éppen akkor lett Hunyadvár birtokosa.
Már ott, Fóton látszott, hogy szép szál ember az is, aki most a sorozatban Hunyadi Jánost alakítja, és a furcsa csak az volt, hogy a középkor egyik legkeményebb katonája, vagyis Kádár L. Gellért mosolyog. Ugyanez a mosoly ült az arcán most is, amikor a Hunyadi-sorozat gálavetítését követően megkérdeztem tőle, hogy ez a szerep, ami őt néhány évvel ezelőtt megtalálta, mire tanította. Így felelt:
Ha az élet bármit úgy ad vissza, hogy azt bizonyítja be, hogy valami nem lehetséges, akkor azon nagyon el kell gondolkodnom, és bármennyi is nehéz beismerni, hogy az életemért csakis én vagyok a felelős, a helyzetemen, az életemen csakis én tudok változtatni. Csakis az akaraterőm és hitem az, ami abban segít, hogy elérjem a céljaimat, s hogy előrébb tudjak lépni. Nekem ezt tanítja, ezt tanította Hunyadi János.
Kicsit kemény, kicsit sáros
Lám, itt van egy szerep, ami képes tanítani, igaz, Hunyadi János anno az egész világnak mutatott példát azzal, hogy mindvégig hitt abban, hogy az Európára támadó török megállítható. Kádár L. Gellért persze azt is elárulta, senki ne gondolja azt, hogy mivel ő erdélyi születésű, mindent és tökéletesen tudott a törökverő hadvezérről.
Azt tudtam, hogy keménykezű, de a román tankönyvekben csak egészen kicsi bekezdés szól róla, a fejezetek inkább a fiáról, Mátyásról értekeznek. Amikor a szerepet megkaptam, meglátogattam Vajdahunyad várát. Fantasztikus volt ott lenni, és lehet, ezt már csak én képzelem hozzá, de érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát. Akkor értettem meg, hogy aki ilyen körülmények között élt, az csakis kemény ember lehetett.
Arról is beszélt, hogy a középkornak százféle arca volt, és nekünk, magyaroknak az a része jutott, amelyik kicsit kemény, kicsit sáros, de ez akkor is a miénk.
Amikor jelentkezett Hunyadi János szerepére, nem titkolja, hogy ezért is ment el a castingra, arra vágyott, hogy kiszakadjon abból a közegből, amiben addig élt. De nem azért, mert a régi ne tetszett volna neki, vagy ne érezte volna jól magát abban, csak valami újra, valami színesre vágyott, ami feltölti, ami lehetőséget ad számára, hogy még jobban megmutathassa, milyen színész is ő. Vagyis gondolt egy merészet, és bejött.
Most ő alakítja Hunyadi Jánost a Bán Mór Hunyadi című regényfolyamából készült televíziós sorozatban. A sorozatról szóló kritikánkat ide kattintva elolvashatják.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!