Egyszer végigevett egy egyhetes karib-tengeri hajóutat, mégsem hízott egyetlen dekát sem. Besenyei Péter legszívesebben halászlevet vagy rakott krumplit készít a barátainak, természetesen „Besenyei módra”. A műrepülő-világbajnok álma, hogy egy kicsit lelassuljon körülötte a világ, legyen ideje zongorázni, olvasni s végre unatkozni öt percet egy jó pohár bor mellett.

Egyszer majdnem szőlőtelepítésre adta a fejét, aztán végül egyetlen szőlőtőke maradt belőle. Elmesélné ennek a történetét?

Amikor ötvenöt éves lettem, úgy gondoltam, elég érett vagyok már arra, hogy legyen saját szőlőm. Ezen a gondolaton felbuzdulva megrendeltem ötszáz tőkét, de Tünde párom lebeszélt róla, mondván, nem lesz annyi szabadidőm, hogy metsszem, permetezzem, gondozzam a szőlőt. Szerencsére hallgattam rá, és Nagy Gábor szekszárdi barátomnak átengedtem az egészet. Ezek után Tünde meglepett egy szál szőlőtőkével, hogy mégis legyen szőlőm.

Mik a kedvenc borai?

Először talán harminc éve ittam nagyon jó nedűt: egy kedves orvos barátom kastélyklinikájának pincéjében ízlelgettük a legfinomabb francia borokat. Később a chilei és argentin borokba szerettem bele, de az új-zélandi borok is nagyon ízlettek. Az utóbbi húsz évben a magyar borok sokat fejlődtek, így rájöttem, ha egy igazán jó bort szeretnénk kóstolni, amiben van némi fantázia is, akkor az csak magyar bor lehet.

Milyen finomságokra emlékszik vissza a gyerekkorából?

Gyerekkoromban vidéken nyaraltam, imádtam azt a miliőt: kicsi volt a konyha, így ha átjött a rokonság, az udvaron ettünk, összegyűltünk tízen-tizenketten. Nagyon kedveltem a húslevest, a csirkecombot, és nagymamánk olyan krémeseket és tökös-mákos réteseket sütött, hogy azoknak nem akadt párja!

Mikor főzött először?

Odahaza édesanyám főzött, ő nem nagyon engedte, hogy a konyhában segédkezzek. Később, önálló emberként nagy kedvvel láttam hozzá a főzésnek, s a mai napig kedvemet lelem benne: előfordul, hogy előveszek egy fej hagymát, pár gerezd fokhagymát, paprikát, összedarabolom, megpirítom, teszek rá egy kis kolbászt vagy valamilyen húst, és összepárolom az egészet. Mégis, a legszívesebben halászlevet főzök bográcsban és szabadtűzön vagy a „Besenyei-féle” rakott krumplit. A sűrű halászlevemnek évekig sikere volt a barátaim között, mígnem egyszer Hankó Attila barátom megjegyezte, hogy a halászlét tilos passzírozni, és keszeget tenni bele, csak nemes halból készíthető el. Megfogadtam tanácsát, azóta a halászlét pontyalapból készítem, s teszek hozzá harcsafejet, csukát, balinhúst, és így most még sokkal finomabb, mint korábban.

A párom sokszor készít nekem sült rákocskákat, ami fokhagymás pirítóssal igazán fenséges. Mivel hétvégi főző vagyok, így még nem untam meg, szeretek kísérletezni. Egy alkalommal, amikor nem volt odahaza, úgy döntöttem, előkapom a mélyhűtőből a rákocskákat, s ahogyan láttam tőle, szépen kisütöm. Mire elkészültem, Tünde hazaérkezett, s látta rajtam, hogy kissé el vagyok keseredve. Végül kiderült, hogy a rákocskák azért lettek túlságosan kemények, mert túlsütöttem őket a serpenyőben.

A világot járva milyen érdekes ételekkel találkozott? Mekkora a kockázatvállalása?

Bátran kóstolgatom a helyi specialitásokat: ettem már teknősbékalevest, rántott skorpiót és pirított szöcskét, de sült kígyót is. Legjobban mégis a tenger gyümölcseit kedveltem meg. Egy alkalommal egy karibi hajóúton vettünk részt, ahol gyakorlatilag egész nap ettünk, egyik fogás jobb volt, mint a másik. Életemben nem ettem ennyit, mégsem híztam egyetlen dekát sem. Kedvelem az arab, thai, koreai, japán konyhát is, és leginkább a halakat. Egyszer Tongán horgásztunk, s két szép tonhalat fogtunk, de mivel mi már napok óta halat ettünk, így kivittük egy kis szigetre, és odaadtuk a parti büfés néninek. Nemsokára vékony halcsíkdarabokkal és egy különleges szósszal tért vissza, s kérte, hogy kóstoljuk meg. Meglepődve vettük észre, hogy a haldarabok teljesen nyersek voltak. Állítom, hogy ilyen finomat még életünkben nem ettünk!

Egy kockázattűrő embernek is vannak nehéz pillanatai. Hogy viszonyul ezekhez?

A nehézségeket általában feladatként élem meg: előfordult, hogy a levegőben leállt a motor, vagy kigyulladt, de nekem berepülőpilótaként az volt a dolgom, hogy lehozzam a gépet a földre. A könyvemben van egy mondás: „A boldogság alapja az elégedettség. Érhetünk el bármit, kaphatunk a sorstól bármi jót, ha azzal nem vagyunk elégedettek, boldogtalanságra vagyunk ítélve. Persze az elégedettség nem jelenti azt, hogy ülhetünk a babérjainkon, és nem kell törekednünk a többre és a jobbra.” Örülök, és hálás vagyok, hogy reggelente Tünde mellett ébredhetek fel, akkor már jól indul a nap.

Miről álmodik mostanában?

Arról, hogy lelassul ez a féktelen tempó körülöttem, így az utóbbi időben azt tanulom, hogy tudni kell nemet is mondani. Szenvedélyem a zene, imádok horgászni, régebben autóversenyeztem, ejtőernyőztem, karatéztam, de érdekel a fotózás is. Próbálok beletuszkolni egy napba mindent, amit csak lehet. Azt szoktam mondani, ha egyszer levetítenék életem filmjét, biztosan nem unatkoznék! Szeretném, ha végre lenne időm zongorázni, több zenét hallgatni, könyveket olvasni. Hatvan éve nem állok meg, szeretnék végre egyszer legalább öt percet unatkozni egy jó pohár bor mellett.