A napokban adták át a budapesti Marriott szállóban a hazai borászszakma jeles képviselőinek a Vince Díjakat. A rendezvényre kollégánk, Bakcsy Árpád is meghívást kapott, aki elmélkedett kicsit a borfogyasztásról, és beszélgetett az életműdíjas Bock Józseffel is.

Nagy nemzet a miénk. Legalább is alkoholbevitel szempontjából. Dobogón a helyünk, ahogyan erről tavaly írtuk is az Indexben: egy főre vetítve egy év alatt átlagosan mintegy 2,4 liter szeszt juttatunk a szervezetbe. Ennek nagy részét az olcsóbb sör teszi ki, ami évszázados hagyományaink fényében, miszerint borszerető és pálinkabarát nép vagyunk, némiképp meglepő.

Ami azt jelenti, hogy milliós nagyságrendnek van képe, véleménye a borokról. Ha őket mind megkérdeznénk, aligha volna meglepő, hogy a nagy számok törvénye alapján valamilyen PET-palackos lőre lenne az év közönségbora, vagy kisebb környezetben valamelyik helyi koma pinceförmedvénye.

Ehhez képest nem óriási a VinCE Magazin merítése, hogy 7000 szavazó döntése alapján 26 kategóriában díjazták a hazai borokat, és ezenkívül pálinkákat, párlatokat, borcímkét, borbárt, borászatot, borkereskedést és életműdíjas borászt. A nagy lépés inkább abban van, hogy végre valaki megkérdezte magukat a borfogyasztókat is. 

Igaz, abban a formában, hogy egy szakemberekből és közéleti borszeretőkből álló grémium kategóriánként három-három jelöltet adott meg a választás alapjául. Ezzel szerencsére kizártak olyan tételeket, amelyek ugyan jól fogynak országosan, de nem a minőséget képviselik.

Ugyanakkor olyan borok se nagyon kerülhettek be, amelyek nem a magazin gyakori szereplői. Az viszont, hogy csak hétezren szavaztunk, már a mi lustaságunk. Vagy annak is köszönhető, hogy több csatornán kellett volna elérni a fogyasztókat. Mindenesetre ha ez csak egy sorozat kezdete, akkor érdemes lesz majd többünknek kattintani az elkövetkező szavazásokon.

Az ünneplés mellett azt is látni kell, hogy a borral foglalkozóknak komoly kihívásokkal kell szembenézniük. A pandémia miatt a horeca szektorban (hotelek, éttermek, kávéházak) drámaian csökkent a borok forgalma (hiába nőtt az online értékesítés), és ez csak nagyon lassan ér el a korábbi szintre, ellentétben a sörökkel és az égetett szeszekkel, ahol ez a növekedés sokkal látványosabb. Főleg a fiatalabb fogyasztók körében. A feladat az volna, hogy a vedelés helyett megtanítsák nekik a kulturált borfogyasztást, érthető-értelmezhető és megfizethető, ugyanakkor divatos termékekkel.

A fogyasztói szokások látványos változása, az energia-, a bér- és a szállítási költségek növekedése, az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatása miatti gondok mind azért kiáltanak, hogy további pénzeket injektáljanak az ágazatba, a benne dolgozók pedig komolyabban összefogjanak a korábbi önös érdekek kergetése helyett.

(A 2021-es Vince Díj nyerteseinek teljes listája itt tekinthető meg.)

Az óvatos és a makacs sváb

Nagy megtiszteltetés, amikor jutalmazzák az embert – vallja Bock József, aki a közönségszavazatok alapján Vince-életműdíjat vehetett át. – Mindig fontos volt számomra a versenyzés, mert ennek tükrében látom, hol tartok, hogyan fejlődök. Amikor édesapám halála után először készítettem el a saját boromat 1981-ben, és nyertem vele több helyen is, az inspirált, hogy elindulhatok az utamon. 1987-ben már palackoztam az Oportót és a Sillert, 1991–1992-től pedig közvetlenül szállítottam a Gundelnak. Két hektárral indultam, és noha azt mondtam, hogy egy családi borászat ne nőjön 15 hektár fölé, ma már kilencvennél járunk, és folyamatosan fejlesztünk. A boraink mellett egy 40 szobás wellness- és borszálló, valamint egy étterem is a Bock márkanév része. Ehhez sok pénz kellett, de mert

óvatos sváb gyerek vagyok,

ezt mindig megfontolt hitelfelvétellel és pályázatokkal, saját magunk oldottuk meg. A jövőben is így kell fejlődnünk tovább, mert a környezeti változások miatt előbb-utóbb Villányban is meg kell valósítani a csepegtetéses öntözést a szőlőben, és szárazságtűrő klónokat is kell telepíteni. Idén már erősebben megérezte mindenki, hogy nagy a baj, mert harmadával kevesebb eső esett. Még szerencse, hogy nagyrészt agyagos a talaj nálunk, ezért csak 20 százalékkal volt alacsonyabb a termés mennyisége. Olyanra még a kilencven évet látott helyi öregek sem emlékeznek, hogy a Karasica kiszáradt volna, ami most nyáron egy hónapra megtörtént.

A holnap egyik nagy feladata az lesz egész ágazat számára, hogy nyolcvanévnyi tetszhalál után újra legyen hiteles és eredményes bormarketing. 

Elkerülhetetlen az is, hogy hiába erőszakolják ellentétes irányba a multik, a borászatoknál árat kell emelni, mert csak így lehet többet fizetni magáért a szőlőért. Az szomorú vicc, hogy tíz éve még 250 forintot adtak a borszőlő kilogrammjáért, ma pedig csak 160-at. De Villányon kívül hallottam már 100 forint alatti árakat is. Így nem lehet minőségi bort készíteni.

A kulturált borfogyasztást leginkább a vendéglátásban tudnák megtanulni a fiatalok és élvezni a vendégek. Nekem személy szerint pedig azt kellett mostanában még megtanulnom, hogy engedjem a gyerekeimet szabadabbra a hordóknál és a tartályoknál. Ugyan

makacs sváb gyerek is vagyok,

de most már belátom, hogy a borstílussal is fejlődnünk kell. Egyik kedvencemet, a Hárslevelűt már nem 22-es cukorfokkal szüreteljük, és nem testes fehérbort készítünk belőle, hanem friss, gyümölcsös, ropogós nedűt, amelyet egy éven belül érdemes elfogyasztania a vendégnek. A nagy testű, csúcsminőségű villányi vörösök mellett ez a könnyebben megfizethető, fiatalos stílus lesz a járható út.