Nem fogják elhinni... Megint utazunk. Vissza az időben. Ezúttal – szerencsére – Budapestet nem hagyjuk el. Ráadásul a Duna partján meg is állunk, egy nagyon híres hotel teraszán, ahol Pierre is megfordult, nem is egyszer, inkább sokszor.

No, ezen a szent helyen, valamikor a hetvenes években járunk, megismerhetünk egy regényhőst. Egyelőre ugyan senki nem írt olyan prózát, amelyiknek hőse volna ez a mágikus realista életművész, aki honnan máshonnan is érkezhetett volna, mint a távoli Latin-Amerikából.

• Olajos haj.
• Türkizkék színű zakó.
• Gitár.
• Romantika.

Folytassuk? Vagyis mondani sem kell, hogy hősünk, aki imádta a norvég kaviárt, az eperhabot, és ha nem evett, akkor vagy a feleségében gyönyörködött, vagy mások asszonyában, de a lényeg: közben még arra is volt ideje, hogy szívhez szólóan énekeljen. Nos, ez a férfi egyszer csak megkérdezte:

A beszélgetés angol nyelven zajlott, keverve spanyol szavakkal, és hiába magyarázták neki, hogy ez a kártyajátékban annyit jelent, hogy a tétek még játékban maradnak, vagyis a következő körben az összes megjátszható, hősünk értette is meg nem, amit hallott, viszont halálosan beleszeretett a szófordulatba.

S hogy jön mindez a gasztronómiához? Hát úgy, hogy Pierre nem csupán képletesen beszél az eperről, aminek mostanában is dúl a szezonja. Így érthető, ha ez a történet most Pierre eszébe jutott. S ha már felidézte, meg is osztotta velünk.

Ám ahol van eper, ott hamarosan lesz pezsgő is. És ahol pezsgő van, ott múltidézés. És ahol a történeteket mesélnek, ott mindig érdemes figyelni, mert egyszer eljön az idő, amikor nekünk is elő kell állnunk egy-két anekdotával. Hogy jelenünk részesei legyünk.

Aki lemaradt volna az előző podcastról, amelyben Pierre arról beszél, hogyan és miért megy a vodka a csigához, az ide kattintva meghallgathatja.

Pierre gasztroesztéta.

Az adásban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.