Vajon az üzleti terv mennyiben módosulna, ha valódi, minőségi nyersanyagokat, nem mindenből a legolcsóbbat, legsilányabbat használnák. Nem beszélve a technológiai, szakmai hibákról, amelyektől hemzseg még egy egyszerűnek tűnő eggs benedict (Benedek tojás) is. Jelentős eltérés mutatkozna vajon a tervben, ha a luxi körülményekkel egyenrangú kulináris tartalmat produkálnának? Nem csak marketinggel etetnék a jónépet, többnyire külföldieket, akik beleszédülnek a belvárosi, többemeletes gangos bérház trópusi dzsungelt imitáló metamorfózisának látványába. A belváros egyik legnépszerűbb szelfipontjáról próbálok itt eldadogni egyet s mást,

És valóban: kifogástalan a miliő, nagy ötlet, szemkápráztató megoldás, ahogy egy gangos bérház többemeletnyi magasságban sűrűn benőve trópusi zöldnövényzettel, mint egy ázsiai filmdíszlet kínálja magát, feledtetve minden egyéb józan megfontolást, hiszen itt bármit adnak is, az csak hibátlan lehet.

Nagy a konyhák versenye

Miami Beach tele van az ilyen és még ilyenebb helyekkel, nyilván jobbak is a természeti adottságok arrafelé, meg eltérőek a fogyasztási szokások is, de az biztos, és ezt tapasztalatból mondom, hogy amennyiben a külső adottságoktól, designtól nagymértékben negatív irányban eltérő kulináris minőséget produkálnának, a hely nem sokáig élne. Csak a design egymagában nem lenne elég.

Giga verseny van, és bármennyire is nagyobb részt a designra van kihegyezve, mert kétségtelen tény, hogy a mindig újra vágyó fogyasztót a külsőségekkel könnyebb megfogni, de hosszú távon azoknak van nyert ügyük, akik kulináris téren is ragaszkodnak a minőséghez, akik kellően innovatívak. És az üzleti tervben az egyszeri beruházás magas költségei mellett, az egész beruházás értékével arányos kulináris menedzsmentköltségekkel számolnak, vagyis nem akarják silány termékkel kiszúrni a fogyasztók szemét, mert esetleg a megtérülés számszakilag így látványosabbnak tűnik. Az idő, persze, tudom, pénz. De a fogyasztói megelégedettség még annál is értékesebb.

Angol reggeli volna

Nem mondhatnám, hogy az angol konyha, az angol reggeli, az igazi, az eredeti, olyan kifinomult lett volna a maga idejében. Tápláló volt és zsúfolt, ahogy ma is. De milyen legyen egy, a magát a XIII. századtól stabilan „angol reggelinek” tartó fogás… Abban a reggeliben minden sütve van, vagy majdnem minden, van ízes kolbász, véres hurka. A paradicsom félbevágva rendszerint magán viseli a hirtelen sütés nyomát, kellemesen odapörkölt. A gomba szintén. A paradicsomszószban úszó bab frissen készül, nem ám olcsó konzervből kirázva kerül egy gyűszűnyi méretű tálkába, mint a Király 26-ban, ahol az idézőjelet sem érdemlő kolbász, a névbitorló, feketére sütve, beazonosíthatatlan nyersanyagból, talán baromfi melléktermékből készül. Horror.

A repedt héjú paradicsomról nem tudni, hogy a bátortalan hőkezelés során durrant ki, vagy szállítás közben nyomorodott meg. A sült padron paprika amolyan innovatív elemként fonnyad nagy szemű só nélkül a tányéron, nem tudja, hogy került ide. Egy árva, foncsorát vesztett tükörtojás szendereg még a tányéron a pirított gomba mellett, jobb nem felébreszteni. Mindez „english breakfast” címen. Úgy látszik, a brexit megtette a hatását, az angolokat Európában mostoha sors várja. Mindez majdnem öt rongy, ami, valljuk be, nem kevés pénz egy ilyen lebágyadt kompozícióért. De az üzleti terv, úgy tűnik, felülírja a konyhai mesterség szigorú követelményeit.

Ahol egy szelet kenyér ára néggyel kezdődik és még két nulla is van utána, ott aztán legyen az a kenyér olyan is, érje meg az árát, ami, amúgy eléggé el nem ítélhető módon egy tányéron árválkodik partra vetett halként, nem kosárban. Valahogy nem a helyhez illően, de már mindegy is: a szelet kenyér átlagos, a vekni nagyjából tizenketted része lehet.

Tojás, lazac, selfi

És hol van a „szívet melengető” pufók, vajon pirult friss muffin, ami félbevágva egy-egy buggyantott tojást hordozva magán, forrón felhabzó hollandi szósszal, füstölt lazaccal, vagy sült baconnal beindítja a reggelt. Snidling és/vagy kapor nagy barátja a megfolyó tojás sárgájának és a citrusos hollandinak.

Látszólag itt volna előttem, bár a dermedt hollandi látványát baljós előjelként értékelem. A paprikaszórás némi fáradt snidlinggel kiegészülve sem ígér jót. De leginkább a hollandi dermedtsége, páncélszerűsége, szimpla gyári majonézhez való hasonlatossága, még, ha azelőtt hollandinak is becézték, megfontolásra késztet: hogy vajon értik-e errefelé majd' újabb öt rongyért a csíziót.

Sovány, szikkadt muffin, nehezen beazonosítható, ha pirult is, régen volt az, inkább megszívta magát, de a lazac alá betuszkolt elázott paradicsomszelet és két apró miskulancia levélke, mintha egy cserbenhagyott hamburgerkezdeményből fordult volna a benedict felé.

A füstölt lazacnak becézett cucc külön fejezetet érdemel: öreg, valódi füstöt sosem látott, rendkívül silány termék, a skála legalján foglal helyet. Egyedüli örömöm forrása, hogy a buggyantott tojás sárgája megpróbálta kimozdítani a dermedtségből a készítményt: kevés sikerrel.

Közben zajlik az élet, a kisebb csoportokban érkezők azonnal selfie üzemmódba helyezik magukat, ha a telefonokba épített fényképezőgépek olyan zajosan kattannának az expozíció pillanatában, mint a régi analóg gépek, akkor egyszerre ezer kattanásba fulladna minden, ami még halványan emlékeztet egy korábbi civilizációra. Mindenesetre, ha szabad javasolnom, érdemes volna átnézni azt az üzleti tervet, és a konyha rovatot újra gondolni. A többi stimmel.

Pierre gasztroesztéta. A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Ha lemaradt volna az előző heti Pierre-cikkről, itt elolvashatja.