A nosztalgia nálam egyértelműen nőnemű, Nosztalgia kisasszony. Nosztalgia kisasszonynak nincsenek nagy igényei, elvan ő egy kiskocsmában, hosszúlépést kortyolgatva, kockás abroszra könyökölve, de még az abroszhoz sem ragaszkodik.

Legyen szaftos a resztelt máj, az sem baj, ha ropogós szalonnamorzsával meghintik, lassúdad aranyosra-lekvárosra pörkölődött hagymával, krémes krumplipürével, tocsoghat is a szaftban, legyen rajta frissítő zöldszórás, és lehet emberes adag, nehogy már csak mutatóba hozzák, kákabélűeknek. Meg egy kis savanyúság, az is legyen, de hát ezt már mondani sem kell, annyira nyilvánvaló.

Itt, Budapesten, a Parlament árnyékában, a régi Pick üzletben, amely manapság Pick Bisztróként üzemel, szerencsére személyesen maga Nosztalgia kisasszony gondoskodik a vendégekről. Ritka szép eset, kivételes állapot, hogy az emberfia – lánya – szemtől szembe megpillanthatja Nosztalgia kisasszonyt.

Istennő a hegyről

Ilyenkor illik részletes jellemzést, leírást adni róla. Nosztalgia kisasszony igazi nő, a századforduló kerekded női ideálját idéző alkatú, szeme szürkés-kék árnyalatú, tekintete pajkosan vallató, mindazonáltal megértő, megbocsátó. Olümposzi istennőre emlékeztető körméretei minden testrészén egyenletesen domborodnak. Mozgásának sebessége azonban súlytalan, mintha a szférikus méretek kiterjedése nem venne tudomást a gravitáció törvényéről. Mosolya, mely tovább gömbölyíti jelenését, lankadatlan.

Itt ülök a bisztróban, némi félhomály és archaizáló patina vesz körül, lehetne a design ennél sokkal célratörőbb. Szívesen látnám a Pick márka zsúfolt, bátran túlzásba menő díszítő motívumkénti tobzódását. Ahogy az egy átlagos olasz vagy spanyol salumeriában megszokott. De nem tervezni jöttem, hanem Nosztalgia kisasszonyra várok, hogy letegyen elém egy hosszúlépést, és hogy elgyönyörködhessek, kizárólag a nosztalgia jegyében, karcsú dereka és dupla kiterjedésű csípője ringásában.

Mindig az a legjobb, ha van arca, ha konkrét személyhez köthető a kisvendéglő, jelen esetben bisztró. Van a konyha, amely teszi a dolgát, azonban kint a placcon, egyes egyedül, Nosztalgia kisasszony gondoskodik mindenkiről. Ő, mint egykor anyánk, vagy anyánk nővére teszi elénk a gőzölgő ételt, megigazítja a szalvétát, szerelmes pillantásával kíséri elégedett mosolyunkat, minden rezdülésünket kifürkészi.

Csibehúsleves és resztelt máj 

Lesi, hogy ízlik-e az étel. Az meg nem lehet más, mint csibehúsleves, de nem ám szűkkeblű éttermi gazdaságos kivitelben, hanem forró mélytányérba tálalt, még a karimán is túlcsordult, friss csibemelle húsos. Nosztalgia kisasszony ezzel gömbölyödött ide mifelénk. Tartsák nagy becsben Nosztalgia kisasszonyt, mert hiába, hogy látszólag a dolgok itt egyben vannak, nélküle lélektelen részletekre bomlana.

Mert ennek a levesnek, még ha oly ízes is, a szétfőtt sárgarépák nem válnak a díszére. Nosztalgia kisasszony kerek mosolya azonban, térülése-fordulása feledteti az anomáliát. Tőle a gulyásleves, kis piros lábasban nem a lélektelen turistaközhely megtestesülése, hanem a sűrű ízű, omlós marhapofával dúsított, szinte mártás erejű leves természetes edénye. Bár furcsállom, hogy zöldség nincs benne, csak krumpli, de amúgy igencsak eltalált jószág.

Közben Nosztalgia kisasszony minden asztalnál megfordul, senkitől sem sajnálja kerek mosolyát, bekerülgeti az egész placcot, megbeszéli a megbeszélnivalókat, kiokosítja a járatlan vendéget, és meleg étellel jól tartja őket.

És még csak ezután jön az éhes vőlegényadag: ropogós hasaalja-tekervény, tényleg akkora, hogy a fal adja a másikat, viszont bárhogy vizsgálgatom, hibát nem találok benne. Szaftos, ropog a bőre, mint a rianó jég. Van hozzá fokhagymás dinsztelt spenót, az is rendben van.

Fentebb már említettem a resztelt májat, konfitált hagymával, bőséges paprikás szafttal, krumplipürével, és szalonna-, vagy nevezzük a nevén: pörcszórással, meg frissítő zölddel. Nem ám kóstolóadag, és bár én nem bukom a mennyiségre, legalábbis ételben nem, Nosztalgia kisasszonytól, ki igencsak termetes, és nosztalgiából sosem elég, ezt is díjazom, mert ha egyszer jó, akkor mit pipiskedjek, ráérek arra a csillagosban.

Elvarázsolódásom nem feltétlen az ételeknek köszönhető, csak részben. Annál inkább annak a női személynek, akit itt és most Nosztalgia kisasszonynak aposztrofáltam, és ki egymaga megteremtette a szükséges miliőt, miáltal szúrós kritikusi természetem ellágyult. Ám, ha már mindenáron valamiféle tanulságot kéne így a végén megfogalmaznom, akkor az annyi, hogy a klasszikus vendéglátás hús-vér vendéglátó nélkül csak imitáció. Szükség van Nosztalgia kisasszonyra.

(Az Index Könyvek gondozásában megjelent Vajda Pierre: Pierre kóstolgat – és hiszed, vagy sem, elégedett című könyve itt megvásárolható.)

Pierre gasztroesztéta. A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Ha lemaradt volna az előző heti Pierre-cikkről, itt elolvashatja.