A Városliget Zrt. képviselői azt mondták, ő csak annyi szeretnének, ha az állandó viták mellett magáról a Ligetről is szó lenne néha, és ha megismernék az emberek a Városliget történetét. Ami egészen 1794-ig nyúlik vissza, de akkor itt még csak egy erdő és bűzös mocsár állt, tudtuk meg Lovas Dánieltől, aki többek között az Élet a régi Városligetben című könyv szerzője is. Ekkor merült fel annak az ötlete, hogy Pestnek kellene egy közpark, ahová az emberek hétvégente kijárnak. Az első próbálkozások nem nagyon jártak sikerrel, nagyjából már akkor is úgy folytak a dolgok, mint ma: ha valaki ültetett egy fasort, azt tíz év múlva valaki kivágta. Emellett a mocsár lecsapolása is gondot okozott. A város akkoriban még innen nagyon messze volt, homokdűnéken kellett hosszan kocsikáznia annak, aki el akart érni az erdőbe.

A park fejlődése aztán József nádor idején lódult meg, ő ugyanis a várostervezést olasz mintára képzelte el, úgy gondolta tehát, hogy a városba nem valók fák. Ha viszont nincsenek fák, akkor kellenek közparkok a város mellett. A Ligettel sok munka volt, végül az 1840-es évekre jutott el abba az állapotba, hogy a pestiek kedvenc és egyben legzsúfoltabb kiránduló helyévé vált. Nehéz elképzelni, de akkoriban még nem létezett az Andrássy út, a Liget bejárata nem is itt, hanem kicsit arrébb, a Király utca folytatásánál volt. Ennek nyomai ma is látszanak, a mai 56-os emlékmű mögött egy hatalmas körönd terül el, sajnos már csak megcsonkítva. De a két belső kör még ma is megvan, mintegy száz évig mindenki innen érkezett a Ligetbe.

Ahogy egyre népszerűbb lett a Liget, úgy nőttek a gondok is. Az 1860-es évekre – ekkor alakították ki a tavat, majd megnyílt az Állatkert is - a Liget annyira népszerű lett, hogy hétvégente szabályos dugók alakultak ki a Király utcában, az emberek ingerültek üvöltöztek egymással és látni sem lehetett a portól. (A Király utca abban az időben amúgy is a legsűrűbben lakott utca volt.) Ekkor döntötte el a városvezetés, hogy más bejáratokat is tervez a Városligetbe, így épült meg a lóvasút a Keleti pályaudvar felől, illetve később az Andrássy út. 1880-­as évek közepére a Városliget nagyvárosi parkká vált, kivilágított sétautakkal és szökőkutakkal. Eleinte külön területekre jártak a gazdagok, akik előszeretettel korzóztak a Stefánián, és a szegényebbek, akik inkább a vurstlit, a bábszínházak és a kiskocsmákat látogatták, de aztán egyre inkább keveredni kezdett a nép. Lovas Dániel szerint miután a huszadik század elején a költők is bemerészkedtek a vurstliba, divat lett oda járni.

A Városliget életében a legnagyobb fordulópontot a millenium jelentette. Ekkor aztán az is megismerte a Ligetet, aki addig még nem is hallott róla, a milleniumi kiállítást ötmillió ember látta. Ingyen szállították és szállásolták el az embereket vidékről. Sok építményt annyira megszerettek a látogatók, hogy valóságos mozgalom indult azért, hogy ne bontsák vissza. Így maradt meg a Vajdahunyad vára is, amit eredetileg csak fából és habarcsból építettek, majd két év múlva, mikor teljesen tönkrement megépítették kőből is.

Lovas Dániel szerint ma már nem tudjuk elképzelni, hogy milyenek voltak a hétvégék a Városligetben. Először is állandóan szólt a zene, élőzene járt még a korcsolyázáshoz is, ami gyorsan hatalmas divattá vált, hiszen ez volt a sport, amit az arisztokrata nők is korlátozás nélkül űzhettek. A korcsolyaszezont minden évben hatalmas várakozás előzte meg a fővárosban, volt hogy három jégpálya is működött a Ligetben, még az állatkerti tavon is korcsolyáztak. Amikor befagyott a tó, és lehetett jönni korcsolyázni, az omnibuszokra piros zászlókat tűztek. Innen aztán mindenki tudta, hogy elindult a szezon. De voltak itt szép parkok, szökőkutak, szobrok, és akkor még nagyon nagy szónak számító villanyvilágítás is. Mivel hétvégente amúgy is itt volt egész Pest, egyértelműnek tűnt, hogy itt rendezik meg a nagy vásárokat, 1885-ben egy hatalmas ipari kiállítócsarnokot is felhúztak ide, ami miatt sok fát kellett kivágni. A csarnok a háborúban megsemmisült, de a helyén ma sincs még egy fa sem, ez a rész a mai nagyrét.

A Városliget tehát folyamatosan fejlődött és 150 éven át a fővárosi lakosság legfőbb kiránduló és kikapcsolódási helye volt. Aztán a második világháborúban elkezdődött a Liget mélyrepülése, amiből nem állt fel még máig sem. Mivel éppen két pályaudvar között helyezkedett el, bombázták rendesen. Arról mindenki hallott, hogy az állatkerti állatok is mind meghaltak, de emberáldozat is volt bőven. Van feljegyzés egy kellemes, októberi vasárnap délutánról, amikor egy hirtelen jött bombatámadást követően végtagok lógtak a Liget fáin. A bombák lerombolták a Közlekedési Múzeum kupoláját, az Iparcsarnokot, megsemmisült a Gerbaud pavilon, a Fővárosi Nagyvendéglő, a kertészeti pavilon, a zenélő szökőkút. Egyetlen épület maradt itt érintetlenül, a régi Műcsarnok épülete, (Olof Palme ház) ami gyönyörű, csak sajnos múzeumnak használhatatlan, mert kicsi. Az 1885-ös építést követően azonnal kiderült hogy nem megfelelő az épület így rögtön neki is álltak az új, nagyobb Műcsarnoknak, amit 1896-ban adtak át. A Liget Projekt sem tud egyelőre mit kezdeni az épülettel, nem tudni még, mi lesz majd benne.

Nagyon sok értékes épület semmisült meg a világháború alatt, és ami mégis megúszta, azt az új, kommunista rendszer tette a földdel egyenlővé. A Viaszmúzeum épen maradt figuráit, a munkások összetörték és elásták, a Felvonulási tér kiépítése miatt először is megcsonkolták a köröndöt, valamint lerombolták a Regnum Marianum templomot, egy szecessziós színházat és a villamos végállomás gyönyörű épületét. (Horn Márton, a Városliget Zrt. kommunikációs vezetője egyedül itt szólt bele a túrába, és elmondta, hogy a Múzeumi negyed tervei szerit ismét három épület állna itt, mint egykor – a Fotó Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum, és az új Néprajzi múzeum - a maradék részt pedig parkosítanák.)

Maradandó károsodást okoztak a Városligeten a BNV pavilonjai is, amiket egy ideig visszabontottak, egy idő után azonban már nem vesződtek vele, a BNV ma is álló, lepusztult és ronda irodaépületeit pedig éppen a Stefánia korzó közepébe biggyesztették bele. Egyetlen kedves épülete ennek a romhalmaznak a mai Pántlika, nem véletlenül, ez volt ugyanis a repiebédlő, ide hordták az illusztris vendégeket ebédelni, ennek a kivitelezésére tehát egy kicsit jobban figyeltek. Mivel a pályázatok eredményeit hivatalosan még nem hirdették ki, nem lehet pontosan megmondani, mi áll majd a mostani irodaépületek helyén, de ezeket lebontják, az biztos.

Már ha egyáltalán megvalósul a Liget Projekt, az utóbbi napokban ugyanis egyre több olyan hír jelent meg, hogy nincs pénzt a beruházásra, és EU-s pénzt sem lehet kérni az irdatlan összeget, 150 milliárd forintot felemésztő Múzeumi Negyedre. Horn Márton nekünk úgy nyilatkozott, az ő információ alapján száz százalék, hogy megvalósul a Liget Projekt, a szerződéskötés jövőre, az építkezés pedig 2016-ban kezdődik, és 2018 március 15-re fejeződne be. Uniós pénz valóban nincs rá, mert Budapestre elég nehéz uniós támogatásokat szerezni, de a költségvetés számol a Múzeumi Negyeddel. Horn Márton szerint ha ez a projekt megvalósul, az egy nemzetközileg elismert, egyedülálló turisztikai látványosság lehet. A Városliget történetét jól ismerő Lovas Dániel nem nyilatkozott a terezett projektről, csak annyit mondott, hogy valamit szerinte is muszáj kezdeni a Ligettel, mert ez az állapot gyalázatos.