A héten megkérdeztük Orbán Viktort, milyen lépéseket tervez a kormány, hogy a homoszexuális párok nagyobb biztonságban érezzék magukat Magyarországon. A miniszterelnök finoman szólva is kitérő választ adott a kérdésre, ezért mi úgy gondoltuk, saját magunk fogjuk letesztelni, mennyire toleráns és elfogadó Budapest: szóval mit szólnak ahhoz, ha két férfi kézen fogva sétál a városban.

Azt előre leszögezzük, hogy ez nem egy átfogó teszt, egy pár órás sétával képtelenség felmérni egy komplett város (főleg nem az ország) reakcióját. Hiába jutottunk a cikk végén egy egyértelmű konklúzióra, egyáltalán nem szeretnénk általánosítani. Mi is tisztában vagyunk azzal, hogy milyen atrocitások érték az utóbbi években a Pride felvonulóit, illetve személyes vagy közvetett tapasztalatokról is bőven hallottunk már. És azt is tudjuk, hogy nagyon ritkán lehet férfipárokat látni Budapesten, vagy ha igen, ők is inkább turisták a belváros szívében – volt, aki rólunk is azt hitte, hogy azok vagyunk.

A tervünk a következő volt: a város több különböző pontján sétálunk kézen fogva, de nem provokálunk szándékosan, csak lődörgünk, mint egy pár. Megnézzük a külvárost és a belvárost is. Ha valaki erőszakosan beszól nekünk, akkor nem reagálunk. Ha még erőszakosabban megtámad minket, akkor megvédjük magunkat. Volt rajtunk mikrofon, rejtett kamera, mögöttünk pár méterre pedig egy táskából épphogy kifigyelő kamerával sétált egy operatőr: az ő feladata az volt, hogy vegye a velünk szemben haladó emberek reakcióit. Mert azt már előre sejtettük, hogy bőven lesz olyan, hogy valaki a szemünkbe nem mer mondani semmit, de amint elmegy mögöttünk, zsörtölődik egyet.

Akkor vágjunk is bele a Bosnyák téren.

Izzad a tenyerünk, és el nem tudjuk képzelni, hogy mi fog történni. Felkészültünk a legrosszabbakra is, látjuk magunk előtt, hogy kifordulunk a templom sarkáról, és hasba rúg minket egy különösen elszánt buszsofőr vagy nyugdíjas, és itt véget is ér a kalandunk. Rettenetesen feszültek vagyunk, az egy dolog, hogy úgy izzad mindkettőnk tenyere, hogy szinte cuppog, de el nem tudjuk képzelni, hogyan fognak reagálni az emberek a Bosnyák körül.

Senki nem bámul az arcunkba, senki nem köp a lábunk elé, senki nem buzizik a bajsza alatt. Egy pár vagyunk az utcán, az emberek elmennek mellettünk, a legdurvább, amit kapunk, az egy ilyen kuncogás:

De a taxis nem nekünk óbégat, a teherautó nem nekünk dudál, a zöldséges nem nekünk ordít, hanem Sanyinak. A Thököly úton sétálunk pár buszmegállónyit, leérünk a Hungária körútig, és a tömegben is kézen fogva megyünk át a zebrákon. De utána átgondoljuk a tervünket, mert ezen kívül senki nincs az utcán hétköznap délben, Zuglóban.

A Keleti és a Blaha között viszont már sokkal többen járnak, most már igazán kíváncsiak vagyunk, történik-e velünk bármi. Aztán lefordulunk a Nagykörútra: az Oktogonnál négy kopasz, kissé fenyegetően kinéző férfi támasztja a falat, de amit kicsalunk belőlük, az csak egy diszkrét köhögés.

Utólag rájövünk, hogy voltak emberek, akikből sikerült valami reakciót kiváltani, még ha ezt akkor nem is tudtuk:

• Egy csapat rocker szembejött velünk, de csak a vigyorgásukat láttuk, visszanézve a felvételeket viszont egész jól kivehető a „gecik” felkiáltás:

• Volt, aki csak kínosan érezte magát:

• De mások szerint két egymás kezét fogó srác igazán cuki:

A körúton történt velünk a legérdekesebb dolog. Egy fiatal férfi veszi a bátorságot, odasétál mellénk, és megkérdezi:

Where are you from?

Elmondjuk neki, hogy „From here, Hungary” – és itt még nem tudjuk, hogy el fog-e küldeni a fenébe, vagy épp az ellenkezője lesz:

Elképed, és csak gratulálni tud nekünk, hogy ennyire bátrak vagyunk, hogy ezt felvállaljuk. Szerinte ezt itthon nem sokan vállalják, az ő homoszexuális barátai is félnek megfogni egymás kezét az utcán. Még egyszer gratulál és sok szerencsét kíván.

Egy utolsó kört megyünk a Kálvin és a Ferenciek tere között, hátha Rogáncityben lesz majd valami. Annyit érünk el, hogy a Kecskeméti utcában két ebédelő férfi látványosan megszakítja a beszélgetést, amikor meglát minket, illetve az Egyetem téren is kapunk néhány nézést, amit szintén csak később, a rejtett kamera képén szúrunk ki:

Legnagyobb meglepetésünkre a Ferenciek teréhez közeledbe belefutunk Losonczy Pálba, a kerületi önkormányzat jobbikos képviselőjébe. Reméljük, az mindenkinek megvan, hogy a Jobbik néhány éve azt mondta, hogy az egymás kezét fogó egynemű párokat is pénzbírsággal vagy elzárással büntetné – szóval kíváncsiak voltunk, mit csinál egy nemzeti radikális párt tagja, ha meglát két egymás kezét fogó férfit.

Nem szól egy szót sem, mindössze megvizsgálja az egyik épület homlokzatát.

Tanulság van?

Nem szabad és nem is akarunk általánosítani, de az alatt a pár óra alatt, amit kézen fogva Budapest utcáin töltöttünk, semmi különleges nem történt velünk, legalábbis semmi drasztikusan más ahhoz képest, ha lányokkal sétáltunk volna kéz a kézben. Ennyi erővel meztelenül is sétálhattunk volna, főleg, ha felidézzük szegény nő történetét, aki úgy tudta keresztül-kasul bejárni nemrég a budapesti tömegközlekedést Csepeltől az Oktogonig, hogy órákig nem törődött vele senki – azon kívül, hogy fotók és videók készültek róla.

Sokkal rosszabb élményre számítottunk, mint amit végül átéltünk, de úgy néz ki, hogy szemtől szemben senki sem olyan bátor, mint a Facebookon-falán. Elég valószínű, hogy erre a cikkre százszor annyi pozitív vagy negatív komment és email fog érkezni, mint amit személyesen az utcán kaptunk egymás kezét fogva.