Index Vakbarát Hírportál

Széll Tamás hónapokig postagalambot evett

2016. március 14., hétfő 09:35

Újra itt a Kultrovat podcast: ahogyan ígértük, nemcsak filmekről lesz benne szó, hanem minden másról is, ezúttal a gasztronómiába ássuk bele magunkat nagyon mélyen. Széll Tamás, a Michelin-csillagos Onyx séfje volt a vendégünk, akit nagyon sok minden miatt hívtunk meg, de leginkább azért, mert élvezet hallgatni, ahogyan a magyar gasztronómiáról és a kajákról beszél. 

Meg azért is, mert Széll Tamás nemrég megnyerte a Bocuse d'Or magyar döntőjét, és ő fogja képviselni Magyarországot azon az európai döntőn, ami májusban Budapesten rendeznek meg. Ebből adódóan nagyon sokat beszélgettünk a versenyről, hogy hogyan zajlik a felkészülés, hogyan találja ki a menüt, milyen idegállapotban kell lenni ahhoz, hogy valaki profin lenyomjon egy ilyen, öt és fél órás versenyt? És arról is, hogy a verseny alatt csak csokit eszik, és nem megy ki pisilni sem.

Miről beszéltünk még az adásban?

De főleg persze kajákról. Hogy honnan szerzik az alapanyagokat, mennyit járnak piacra, és miért fontos Magyarországnak hogy legyen jó sok Michelin-csillagos étterem. Széll Tamás szerint ugyanis ezt úgy kell elképzelni, mint egy nagy piramist, aminek a csúcsán helyezkednek el a Michelin-csillagos éttermek, akik kitermelik majd azokat a szakácsokat, akik aztán saját helyeket nyitnak, és ellátják minőségi rántott hússal az országot.

Széll Tamás elmesélte azt is, hogy gyerekként nagyon rossz evő volt, majdnem mindent utált, de mégis nagy hatással volt rá, hogy anyukája nagyon kreatívan főzött. Amikor például a szomszéd felszámolta a postagalamb-állományát, akkor hónapokig csak galambot ettek, és amikor igazán elkezdte érdekelni a főzés, még csigát is gyűjtött magának, hogy megfőzze.

Elmondja, hogyan zajlott le itthon a gasztroforradalom, milyenek voltak a középiskolás évek, és miért is nem szeretnek étterembe járni a magyarok. Meg azt is, hogy miért nem jár ő magyar éttermekbe. És hogy, miért nehéz ma megfőzni itthon egy gulyáslevest.

Széll Tamás hónapokig postagalambot evett

A Kultrovatot az ITuneson is meg lehet hallgatni, rá kell keresni arra, hogy "Kultrovat", fel is lehet rá iratkozni. Ha RSS-olvasóval követnének minket, akkor  ezzel a linkkel iratkozzanak fel. A podcastok gyűjtőlinkjét pedig itt találják .

Miért is jó podcastot hallgatni?

Mert nem lehet mindig Indexet olvasni, de lehet olyankor is Indexet hallgatni! Amikor hosszú utazásokon már az összes zenénket rongyosra hallgattuk, és kiolvastuk a könyvet, és egyébként is ráz a busz/vonat, és összefolynak a betűk. Podcastot hallgatni vezetés közben is lehet, sokkal jobb élmény mint bármelyik kereskedelmi rádió reklámszüneteit nyomogatni. Podcastot hallgatni futás és edzés közben is nagyon hasznos, mert így szellemileg nem vész kárba az az idő sem, amit a testedzésre fordítunk. Podcastot hallgatni takarítás és mosogatás közben is nagyon élvezetes, úgy elszáll egy óra, mintha sosem lett volna. Sőt, ha nem olyan a munkája mint nekünk, hogy szavakat kell egymás mögé rakni, hanem mondjuk pixeleket vagy dobozokat, akkor még munka közben is csak úgy szalad vele az idő.

Eddigi KULTROVAT podcastok:

#1 Pilot: Az Oscar-gáláról

#2 Zányi Tamás, az Oscar-díjas Saul fia Golden Reel-díjas hangmérnöke

#3 Széll Tamás, a Michelin-csillagos Onyx Bocuse d'orra készülő séfje

Rovatok