Petrus, Ferenc tér 2-3

Ha megkérdezik tőlem, hogy melyik a kedvenc éttermem, mindig zavarba jövök, mert igazából nincs is konkrét kedvenc helyem. Eleve leginkább új helyekre megyek, van, ahol ebédelni szeretek, de vacsorázni nem jó, és van olyan is, ahová csak azért járok sokat, mert közel van.

Az étteremnek eddig is volt egy erős rajongótábora, de most azért került be hirtelen a köztudatba, mert a Laci! Konyha mellett ez az étterem kapott idén Bib Gourmand-ajánlást a Michelin-kalauzban, ami a kiváló konyha mellett azt is jelenti, hogy ár-érték arányban igen jó a hely. Azaz valóban jó kaját kapunk, nem olyan elképesztően sok pénzért. És ennek minden szavával egyet is kell értenem, azok után, hogy egy csütörtök délben egyszerűen beestem oda ebédelni.

Feke Zoltán, a Vár: a Speiz egykori séfje eleve azzal az elhatározással nyitotta a helyet két éve, hogy a Vár után ezt az éttermet is a Bib Gourmand-ig viszi. (A Vár: a Speiznak már nincs Bib Gourmand-minősítése, de közben ők is teljes arculatváltozáson mentek át, és éppen most nyitottak újra, két hete.)

Feke Zoltán terve három év alatt össze is jött. Saját szavaival élve ő úgynevezett comfort foodot készít, ennél azonban sokkal több vár itt minket, nagyon remek francia konyha. Francia étterem ugyan van egy pár Budapesten, meg olyan is, amelyik jó, de valahogy kevésbé mozognak a köztudatban, aminek az is része, hogy a legtöbb francia hely nagyon drága. Azt a Petrusra sem mondanánk, hogy olcsó, de nyilván nem is ez a cél. Az ételek árai azonban nincsenek elszállva,

Ami egyébként egy elég meggyőző csigakínálattal kezdődik, de rendes franciás helyhez méltóan békacomb is van is az étlapon. A csigának én sosem voltam ellensége, nem volt kérdés, hogy megkóstolom - csak választani volt nehéz, van burgundi raguban, ázsiai módon, házában, mindenhogy. Végül a pankómorzsában rántott csigát kértem (2790 Ft).

Ami érkezett, az már látványra is remek volt, ízre pedig frenetikus. A csigához kínált béarni mártás szinte levesként övezte a ropogósra sült, friss csigákat, amiket apróra vágott zöldség tett még ropogósabbá. Az egész kreáció alján pedig apró, főtt burgonya pihent. Verset is tudnék írni arról, hogy mennyire csodás volt ez így együtt, de inkább nem teszem.

Második fogásnak egy másik előételt kértem, bár bőven tudtam volna mit választani az étlapról. Ez is egy új élmény volt, mert a 4-5 főételt kínáló konyhákon néha nem tudok mit választani, főleg, ha éppen nem ennék húst. Itt egyáltalán nem volt ilyen gond, húsimádóknak ott a kacsa többféle formában, vagy a mangalica és marhapofa (boeuf bourgignon). De nem érzik majd idegennek a helyet klasszikusabb konyha kedvelői sem, hiszen mindig van egy főzelék, ottjártamkor épp borsó volt az étlapon, illetve állandó vendég a rántott hús tejfölös uborkasalátával, sült burgonyával.

Mint azonban mondtam én maradtam az előételnél, abból is egy kiadósabbat választottam: olivás makréla, Champion de paris, paradicsom, tapenád, füstölt padlizsán (2890 Ft). Ez mondjuk pont úgy is néz ki, mint ahogyan hangzik, egyszerre kicsit talán túl sok is. Nem mondom, hogy nem volt összhang az ízek között, de egészen biztosan nem lett volna hiányérzetem, ha valami hiányzik a tányérról. Szemre viszont egészen harmonikus volt, nem rikító. Desszertnek pedig egy fehér csokis mousse csúszott le.

Az étlap mellett maga a hely is harmonikus, otthonos, jó hangulatú, minden el van találva, és a Ferenc tér környéke is sokat hozzáad. A falon rengeteg bekeretezett számla a séf gyűjtőútjairól, csupa neves és kevésbé ismert franciai étterem, ahonnan Feke Zoltán inspirációkat gyűjt. Ottjártamkor is éppen Franciaországban volt receptet gyűjteni. Szintén szimpatikus, hogy ez egy nagy táblára ki is van írva, nem kell azon lamentálni, hogy itt van-e épp a konyhán a séf, vagy nincs, jól vizsgázott a hely nélküle is. Szuper hely a Petrus, azonnal megszerettük, biztosan visszatérünk még.

Laci! Konyha!, Hegedűs Gyula utca 56.

Sokáig szemeztem a Hegedűs Gyula utcai Laci! Konyhá!-val, de nem azért, mert tudtam, az előző kalauzban is Bib Gourmand-minősítést kapott, hanem egyszerűen azért, mert közel lakom hozzá, és egy csomószor elmentem mellette. Ami nem túl penge hozzáállás egy étteremleírás megkezdéséhez, de tartson ki mindenki. Szóval ahogy egy közelben lévő fodrászhoz is elmegy néha brahiból az ember, úgy gondoltam, hogy próbáljuk ki a Laci! Konyhá!-t. Aztán amikor az asztalfoglalásnál elkezdtem keresgélni, akkor láttam, hogy a Gault & Millau is ajánlja, ráadásul Facebookon is nyilvánvaló volt, hogy nem viccelnek az onglettel, meg a polipkocsonyával.

Mi vacsorázni voltunk, még a második Bib Gourmand-értékelés előtt, szóval azt nem tudom elmondani, hogy az utóbbi egy hónapban mennyit változott a Laci! Konyha! minősége, de abból, amit akkor láttam, feltételezem, hogy nem sokat, mert nagyon azon már nem lehet javítani. A konyhát vivő Mogyorósi Gábor azt nyilatkozta még a nyitás után nem sokkal a Bűvös szakácsnak, hogy 

Én bisztróséfnek tartom magam, nem becsvágyam a csillag. A vendégek elismerését akarom.

És azt hiszem, sikerült is neki, mert a Laci! Konyha! eléggé bombajó benyomást nyújtott. Szépen, fokozatosan: először a spárgás-brokkolis polipkocsonyát kóstoltam meg, ami egy olyan fogás, aminek a leírásában szereplő négy dologból háromnak a közelébe se mennék normális esetben. És hát a brokkoliról és a spárgáról tényleg nem változtatta meg a véleményem – vannak még ilyen zöldségek a világon, amikbe ennyire bele van kódolva, hogy az emberek utálják? –, de a kocsonyáról inkább, kicsit azt sajnáltam, hogy viszonylag pici adag volt, de a vacsora elfogyasztása után már kevésbé. Ahogy Széll Tamás mondta a podcastunkban, az adagok azért kicsik, hogy előételtől kezdve a desszertig mindent meg tudjon kóstolni a vendég. Hála a jó istennek.

Főételként sült marhanyelvet, és rántott borjúkarajt rendeltünk, az utóbbiban külön aranyos volt, hogy a pincér elmondta: készüljünk fel, ez nem egy klasszikus bécsiszelet lesz,

Aminek én rettentően örültem, de látszott a pincéren, sőt, el is mondta, hogy ezt el szokták mindig mondani, mert sok vendég csalódik, amikor megkapják a tányért. Mi nem csalódtunk egyáltalán, a különleges bundában kihozott karaj tényleg remek volt, lédús, ízletes, finom, és ezerszer jobb, mintha pozdorjává kalapálták volna. A marhanyelv kevésbé volt meglepetés, mert szerintem a marhanyelv a belsőségek és a velő után a harmadik legjobb dolog, amit egy állatból el lehet fogyasztani, nem csalódtam, ez is remek volt. Esküszöm, őszintén szólnék, ha valami nem lenne remek, de olyan nem lesz.

Ugyanis kirendeltük mindkét dessszertet, amik tökéletes befejezések voltak a vacsorához, az egyik egy olivás piskóta volt mogyoróval, és barnavaj fagylalttal kehelyben, ez volt talán a klasszikusabb,  megszokottabb édesség – annak ellenére, hogy olíva volt a tésztában. Nekem sokkal jobban bejött a fehércsoki-kehelyben tálalt tápiókapuding, gránátalmával és jázminos csokival, ami

egyszerűen minden részlete tökéletes volt, a jázmin erős íze néha fejbevert, de azt lehetett ellensúlyozni a tápióka semlegességével. Most kicsit meg is bántam, hogy írtam róla, mert nagyon szívesen mennék és ennék azonnal egy ilyet.

Egy előétel, két főétel, két desszert, két üdítő – ezért fizettünk összesen 16 ezer forintot, de a Laci! Konyha! egyik erőssége az ebédmenü (két fogásért 2200 forint, extra fogások pluszpénzért), ár-érték arányban szuper, legközelebb nem kíváncsiságból fogok odamenni, hanem tapasztalatból.