Az 1848–49-es szabadságharc bukása után számos magyar választotta új hazájának az amerikai kontinenst. Az Amerikai Egyesült Államok ebben az időben tényleg a lehetőségek hazája volt, hiszen Európában még javában az elnyomó királyokkal küzdött a nép, amikor a tengerentúlon már meg is unták a nagy demokráciát. Kossuth nincstelen katonái azonban ritkán találták meg a helyüket a pezsgő amerikai nagyvárosokban. Az alternatívaként felmerülő bányászat vagy az alaszkai aranyásás sem igazán feküdt a földműveléshez és kardforgatáshoz szokott eleinknek, így a kackiás bajszú Kárpát-medenceiek vagy vállalkozni kezdtek, vagy beléptek a jenkik seregébe.

Ellenben volt egy harmadik út is. Igaz, nem pont az Egyesült Államokban, de még Észak-Amerikában, pontosabban Kanadában. A Canadian Pacific Railway ugyanis hiába lett 1886-ban kész az országot kelet–nyugati irányban átszelő kontinentális vasútvonalával, gőzöseik lakatlan és megműveletlen területeken robogtak a fővárosból a Csendes-óceán felé. Mit ér a vasút, ha azon nem utazik senki, és nem szállítanak árukat? Ráadásul a vállalat sok pénzébe kerülő hír­verés sem járt eredménnyel, hiába ígértek Ottawában családonként ingyen 180 hektárnyi földet, adókedvezményeket a vállalkozó kedvű leendő telepeseknek.

Ekkor találta ki a cég vezetése, hogy kérjék fel a jó szervezőnek tartott, mellesleg dúsgazdag Esterházy Pál Oszkár herceget, hogy karizmatikus személyével győzze meg a pennsylvaniai, massachusettsi, marylandi és ohiói magyarokat, hogy 

A főúr 1885-ben fogadta el a megbízatást, és ígéretéhez híven valóban egymás után alapította meg Saskatchewan államban a kisebb-nagyobb kolóniákat és városokat a szittya magyaroknak. Ez mind szép, jó, ráadásul igaz is, a gond ezzel csak az, hogy a szóban forgó illető se Esterházy, se Pál, se Oszkár, se arisztokrata, se mágnás nem volt, „csak” egy jó nevű, osztrák származású magyar építész kalandor és egy picit szélhámos fia. De miről is van szó?

A meggyilkolt valódi apa és a névadó apa

Michael Nogrady 1980-ban keltezett, „Hungarian place names in Canada” című tanulmányából, illetve a tengerentúlon több évtizedig élt dr. Dojcsák Győző professzor-akadémikus kutatásai alapján elkészült, „Magyarok a prérin” című dokumentumfilmből tudjuk, hogy 

A Kismartonból származó papa tervei alapján kezdték el építeni a ma is látható esztergomi bazilikát, amelyet bár nagybátyja, Kühnel Pál tervei alapján kezdtek el kivitelezni, ám ő több alkalommal is sikeresen módosított a rokon tervein, ami által sokkal jobb lett a kupolát tartó pillérek alapozása és a kripták kialakítása is. Ugyancsak az öreg mérnöki bravúrjának köszönhető, hogy az építkezés útjában álló Bakócz-kápolnát sikeresen szétbontották 1600 darabra, és mai helyén újra felállították alig fél esztendő leforgása alatt. De szintén az apa érdemeit szaporítja, hogy az ő elképzelései szerint épült fel az esztergomi körtemplom, a pannonhalmi apátsági könyvtár és székesegyház tornya, valamint a héregi, a bajcsi és a vágszentkereszti templomok is. Ha a korai halál nem sújtott volna rá fiatalon, akkor az esztergomi bazilika végleges formája nem Hild József tervei alapján valósult volna meg.

Bár sok év távlatából már nehéz igazságot találni, de az tény, hogy a 

Kossuth és Viktória királynő szolgálatában

A gyilkosság után az ifjabbik János előbb apja rokon­ságához került, majd a ledér anyja később (1880-ban) esztergomi kanonokká avatott testvéréhez, Krotky Józsefhez. A felcseperedett ifjú a szabadságharcban katonának állt, Korponay János ezredes segédtisztjeként 1849 márciusában kapta meg a had­nagyi rangot. A világosi fegyverletétel után Törökországba került, onnan 1850-ben Londonba érkezett, ahol a rendkívül jó megjelenésű, kiválóan képzett fiatalembert Ernest de Bunsen báró a fia mellé vette nevelőnek, pár év múlva pedig bejuttatta az angol királyi hadseregbe is. Tiszti kinevezését maga Viktória királynő és Lord Penmure írta alá 1856-ban.

Ifjabb Packh János korai hadnagyi kinevezése, illetve Bunsen támogatása azt sejteti, hogy a pletyka mégiscsak igaz lehetett, s tényleg az Esterházy család valamelyik tagja nemzhette és egyengethette az ifjú „zabigyerek” útját. Ezt e feltételezést erősíti az a tény is, hogy Esterházy Pál gróf, Klapka korábbi ezredese a szabadságharc után szintén Londonba emigrált, ahol a hercegi családot eleve jól ismerték Pál Antal hercegnek köszönhetően, aki ekkor nemcsak a bécsi udvar londoni követeként volt ismeretes, hanem korábban a Batthyány-kormány király személye körüli minisztereként is.

A jó pedigré miatt ifjabb Packh János angol katonatisztként így „szinte azonnal” részt vehetett az 1856. évi krími háborúban, ahonnan egy évvel később sérülésmentesen a dél-afrikai Fokvárosba vezényelték. Onnan a következő év novemberében az indiai Poonába irányították. 1860-ban visszatért Afrikába, majd négy évvel később Londonon keresztül Jamaicába került, aztán ismét a fekete kontinens és a Bahama-szigetek következett.

A világlátott fiatalember egyéb­ként kiváló lovasként, vívóként és művelt zenészként is kedvelt figura volt a brit felsőbb körökben. Az osztrák–magyar kiegyezés évében lemondott az angol tiszti kapitányi rangjáról, és mint a Kossuth-emigráció oly sok tagja, hazajött Magyarországra. Az Abaúj vármegyei honvédek igazolási bizottságánál jelentkezett mint Esterházy Pál honvéd hadnagy, aki a hadseregben Packh János név alatt szolgált. 

Vad magyarok a vadnyugaton

Talán ezért vagy a Habsburg uralkodóra tett hűségeskü megtagadása miatt 1868 januárjában New Yorkban telepedett le. Ott először a bevándorlási irodán dolgozott, ahol kapcsolatba került a magyar bevándorlókkal, és megismerte gondjaikat. Saját vállalkozás­sal is próbálkozott: 1880-ban hozta létre az Első Magyar Gyarmatosító Társaságot, de ez nem járt sikerrel. A kanadaikkal 1885-ben került kapcsolatba.

Azokban az időkben Kanadának súlyos problémái voltak a félvérekkel, a francia prémvadászok leszármazottaival és az őshonos indiánokkal. Több fegyveres összecsapásra is sor került 1869–70-ben és abban az évben is, amikor Esterházyt a prérire küldték. A kanadai angol származású vezetők egyébként azért is ragaszkodtak az angol királyi hadsereg volt tisztjéhez, mert jól értett a fegyverforgatáshoz, az általa toborzott magyarok többsége pedig szintén harcedzett katona volt. 

A döntő győzelemmel záruló batochei csatával így végérvényesen megnyílhatott az út Új Magyarország megalapítása előtt. Dojcsák Győző professzor kutatásai szerint ekkor úgy becsülték, hogy Esterházy akár fél­millió, hunkynak hívott magyar, szlovák és ruszin telepest is képes a Saskatchewanba vinni, hiszen az Egyesült Államokban akkor már több százezer honfitársunk élt, az óhazából pedig tömegessé vált a kivándorlás.

A juharszirupos Hunok völgye

Az 1885-ös áttelepítésben Esterházynak egy másik gróf, Dőry Géza is segített. Ő az adósságai elől Amerikáig menekülő, Tolna megyei köznemes volt, aki a grófi címét a család egy másik, addigra kihalt ágától „vette kölcsön”. Az első 38 család Manitoba tartományban telepedett le a Hun Valley-nek nevezett területen, ám a kegyetlen, olykor –50 Celsius-fokos kanadai tél hatására a kétharmaduk visszamenekült a pennsylvaniai bányavidékre. Akik itt maradtak, azok megpróbáltak életben maradni. A vasúttársaság 4000 dollár kölcsönt nyújtott a magyaroknak mezőgazdasági eszközök és haszonállatok vásárlására. Az első tél folyamán a telepesek kiegészítő jövedelemre tettek szert favágással és szénégetéssel. 

1886-ban megnyílt a posta. Egy évvel később az első iskola, 1888-ban elkészült az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett római katolikus templom is, amelynek első plébánosa Kistorz Ernő volt. A Somogy megyei falvakra hasonlító új település kezdetben 200 hektárt ölelt fel. 1893-ban már 122 ember, 60 ló és 200 szarvasmarha élt a kolóniában. Dőry gróf 1895-ös halálával az eredeti gyarmatosítók nagy része jobb földek után nézett nyugaton, a magyarok helyére lengyelek érkeztek, akik 1921-ben Polóniára változtatták meg a városka nevét. Bár a település neve azóta is Lengyelország latin neve, a területet 1977-től hivatalosan ismét Hunok völgyének hívják.

Kaposvár és a kálisó fővárosa, Esterházy

A kanadai Kaposvárt és Esterházyt 1886-ban alapította meg Packh János. Az egymáshoz közel fekvő két településen kezdetben 70 család élt, akik 85 ezer holdon gazdálkodhattak. A kolóniának két postaállomása is volt. A telepen 1889-ben nyílt meg az első iskola, szálloda és bár, a vasút 1902-ben érte el az egymástól alig három kilométerre fekvő két kisvárost, amelyeknek a lakossága ekkor már meghaladta a 900 lelket, akiknek 2500 tehenük, 600 lovuk, 1200 malacuk, egy cséplőgépük, 400 ekéjük és 200 szekerük volt.

A magyaroknak kezdetben egy német származású papjuk volt, de Francis Woodcutter plébános olyan gyorsan megtanulta a nyelvet, hogy a katekizmust már ő fordította le magyarra. 1906-ban fel is épült a ma is működő, Nagyboldogasszonynak szentelt kőtemplom, amely jelenleg szabadtéri múzeumként várja az érdeklődőket. A temetőben több magyar név (Bunyák, Bartók, Dőry, Gönczy, Házy, Helmeczi) is olvasható a sírokon. A város első moziját és kórházát 1907-ben avatták fel. 

Esterházy bár gyorsan fejlődött, ám az államok­beli pénzembereket egyre jobban zavarta a „herceg” tevé­kenysége, hiszen az egyébként is munka­erőhiányban szenvedő ipari területeikről vitt el olcsó munkaerőt a kanadai szűzföldekre. A pénzemberek különféle rágal­makkal próbálták Esterházy befolyását csök­kenteni. Közben Magyarországon is támadás érte a kivándorlások szervezése miatt. Packh János nem tudott a csendes félreállításáról, értetlenül állt az elébe gördített akadályok előtt, és a saját erejéből folytatta New York­ból a telepítést, most már nemcsak a kanadai prérire, hanem Texasba is. Az ellene indított helyi akció egyik áldozata lett Vass Gyula is, akit ő a távollétében az Esterházy-kolónia vezetésével megbízott. 

Amikor Esterházy tudomást szerzett erről az ügyről, még a saját nevén levő földről is lemondott. Amikor a város fennállásának 25. éves évfordulójára készült, a lakosok meghívták névadójukat, hogy vegyen részt az ünnepségeken. Az idős ember azon­ban már nem tudta vállalni a hosszú utat. Nincstelenül hunyt el 1912-ben New Yorkban. Három feleségétől három gyermeke született.

A kanadai Pannónia dicsérete

A bevándorlásnak köszönhetően a magyarok létszáma idővel annyira megugrott, hogy az itteni Kaposvár-folyó mentén 1894-től eleink még több kisvárost alapítottak, amelyek a mai napig megtartották nevüket. Ilyen a Kovács János református lelkész alapította Otthon, ahol az Amerikai Nemzetőr című lapot is szerkesztették, a Szabó János pionír által 1900-ban alapított Békevár és New Botrágy, vagy a szintén a közelben elterülő Mátyásföld, Székelyföld, Kipling, Ontarióban pedig az Árva nevű település is.

Egyedül Sokahalom nevét változtatták meg jóval később az angolok a számukra jobban értelmezhető Stockholmra. Bár a kanadai kormány egy év után leállította Új Magyarország benépesítésének finanszírozását, az amerikai Pannónia kialakulását már nem tudták és nem is akarták megakadályozni Ottawában. 

Ami pedig a névadót illeti, Esterházy-Packh János bár minden ízében szélhámosnak tűnt, mégis maradandó értéket hozott létre, ráadásul az igazi kalandoroktól eltérően igen keményen dolgozott is azért, hogy a betelepítéseinek tartós hatásai legyenek.