Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Budapest ki nem mondott főterét sikerült kiszabadítani az autók fogságábólA bohém, kicsapongó életéről ismert, Magyarországot négy alkalommal is felkereső VIII. Eduárd élete talán mindenkinek ismerős lehet a Király beszéde című filmből. A walesi herceg apja halála után, 1936. január 20-án lett az Egyesült Királyság és a brit domíniumok királya, valamint India császára. Öntörvényű uralkodóként nem nagyon foglalkozott az udvari protokollal és a hivatali előírásokkal, amelyet jól szemléltet, hogy beiktatása után néhány hónappal megkérte a kezét a kétszer elvált, polgári származású, ráadásul amerikai állampolgárságú Wallis Simpson asszonynak, akit az anglikán egyház vallási konvenciói szerint nem vehetett volna el.
Bár a kapcsolatot az évszázad szerelmének festették le a korabeli lapok, a románc nem volt felhőtlen. Az első probléma abból adódott, hogy a világ legvonzóbb fiatalemberének lefestett, nagy nőcsábászként ismert Eduárd sohasem tudta kielégíteni a nőket. Az uralkodó félrekezelt gyermekkori mumpsza miatt ráadásul terméketlen is volt.
Ezen az apró zökkenőn úgy lépett túl Wallis Simpson, hogy naponta alkalmazta kedvesén a kínai borbélyházakban 1924-ben személyesen átélt és elsajátított sanghaji aktus technikáját, amely hosszabb ideig tartó erekciót eredményezett az uralkodónál.
Erről az ázsiai országban megtanult szexuális trükkről Az én Lótusz évem című bekezdés alatt számolt be a feslett erkölcsű asszony naplójában. A Scotland Yard nyomozóinak feljegyzései szerint Eduárdot annyira lenyűgözték kedvesének fürge ujjai, hogy 110 ezer font (ma nagyjából 2,5 milliárd forint) értékben vásárolt neki hálából ékszereket. Igen ám, de VIII. Eduárd az elnyújtott erekcióval sem tudta a csúcsra juttatni szerelmét, így a körberajongott Wallisnak további szeretőket kellett tartania ura mellett.
Az egyik ilyen vágylovag személyesen Joachim von Ribbentrop gróf volt, aki 1936-tól két évvel későbbi külügyminiszteri kinevezéséig a Harmadik Birodalom londoni nagyköveteként kényeztette kétheti rendszerességgel az amerikai asszonyt. Persze nem humánumból, hanem
Adolf Hitler kifejezett utasítására, hiszen a náci ügynökként is tevékeny amerikai nő által tudták Berlin igényeinek megfelelően befolyásolni az angol királyt, aki egyébként születésétől fogva hitt a felsőbbrendű faj egyeduralmában.
Erre utal, hogy Eduárd még walesi herceg korában élete végéig tartó szoros barátságot alakított ki a Brit Fasiszták Uniója (BUF) vezetőjével, Sir Oswald Mosley báróval. Érdekes adalék a király életéhez Albert von Mensdorff-Pouilly-Dietrichstein gróf, az Osztrák–Magyar Monarchia korábbi londoni nagykövetének Berlinnek ez időtájt küldött távirata is, miszerint
Eduárd a nemzetiszocializmusban látja a kommunizmus előretörésének gátját, így szívesen az élére állna egy német–brit katonai-politikai-gazdasági szövetség létrejöttének is.
A király egyre nagyobb nemzetbiztonsági tényezőnek számított. Ennek megfelelően amikor Eduárd 1936. július 16-án ellovagolt a Buckingham-palota mellett, Jerome Bannigan vagy más néven George McMahon elővett a kabátjából egy rongyba burkolt pisztolyt, hogy lelőhesse a nácibarát uralkodót, de Gordon Dick segédrendőr még azelőtt legyűrte a gyilkosságra készülődő merénylőt, hogy elsüthette fegyverét.
A tárgyaláson az ír férfi azt állította, hogy az egész akciót az angol katonai hírszerzés, az MI5 szervezte meg, ám a bíróság nem fogadta el a hazafi magyarázatát, egy év börtönbüntetésre ítélték.
Ma már sok történész vélekedik Banniganhoz hasonlóan, hogy a merénylet mögött a kormány és a brit királyi udvar állhatott. Az igazság persze csak akkor fog kiderülni, ha London feloldja és kutathatóvá teszi a mai napig titkosított dokumentumokat.
Az alkotmányos válság elkerülése és a lángoló szerelem miatt a király 1936. december 11-én lemondott a trónról, utódjául legidősebb öccsét, a dadogós Albertet javasolta, aki VI. György néven kezdte el uralkodását a brit domíniumok felett. Eduárd összesen 326 napig volt Nagy-Britannia királya, megkoronázására a fenti polémiák miatt nem került sor.
Persze nyilván más lenne a kislány fekvése, ha előkerülnének olyan hiteles titkos dokumentumok is, amelyek
Wallis Simpson korábbi két férjének (Earl Winfield Spencer Junior és Ernest Aldrich Simpson) német meggyilkolásáról vagy elbénázott angol–amerikai védelméről szólnának, hiszen csak ez a két férfi választotta el az amerikai nőt és Eduárdot, hogy életük végéig a brit világbirodalom nácibarát urai lehessenek.
A herceggé visszaléptetett Eduárd 1937. június 3-án vette el feleségül az Abwehr titkos ügynökeként is ismert Wallis Simpsont a franciaországi Tours melletti Château de Candé kastélyban, amelyen öccse, „a mocskos szájú Bertie” parancsára a királyi család egyetlenegy tagja sem vehetett részt.
Mivel borzalmasan dadogós testvére engedélye nélkül Eduárd nem térhetett vissza Nagy-Britanniába, franciaországi otthonából 1937 októberében a brit kormány tanácsa ellenére a Harmadik Birodalomba látogatott, hogy Obersalzbergben személyesen fogadhassa Hitler gratulációit és jókívánságait. A náci tisztelgést is végrehajtó brit herceggel sokat foglalkoztak a német újságok. Egyes történészek úgy vélik, hogy a németek világháborús győzelme esetén Eduárd lett volna ismét a nemzetiszocialistává átalakult Nagy-Britannia régi-új uralkodója, kvázi Hitler angliai alkirálya.
Tetézte a problémákat, hogy Julius von Zech-Burkersroda gróf, Németország hágai nagykövete 1940 februárjában azt állította, hogy személyesen a windsori herceg árulta el a német hadvezetésnek a szövetségesek belgiumi védelmi terveit, amelyet a herceg kategorikusan tagadott. Szintén ebben az évben fejezte ki csodálatát Eduárd a német társadalom gyökeres átszervezéséről, amelyet mintaként állított be Nagy-Britannia politikai elitjének is. Franciaország megszállásakor személyesen kérte meg a Wehrmacht helyi parancsnokát, hogy fegyveresekkel őrizzék párizsi és tengerparti házait. 1941-ben interjút adott az amerikai Liberty újságnak is, amelyben azt állította, hogy
csak Hitler lehet a megfelelő és logikus választás a német népnek,
és szerinte az amerikai elnöknek kellett volna közvetítenie a békekötés aláírásához. A herceg később tiltakozott, hogy szavait félremagyarázták. Náci ügynökként is tevékeny felesége sem maradt el a sommás nyilatkozatoktól. Anglia bombázásakor, 1940 májusában a hercegné ugyanis közönyösen csak annyit mondott egy amerikai újságírónak, hogy
nem mondhatnám, hogy sajnálom a brit népet.
A Wehrmacht európai előrenyomulásakor a windsori herceg először a dél-franciaországi Biarritz üdülővárosba, majd 1940 júniusában Spanyolországba, később pedig Portugáliába utazott. Lisszabonban egy bankárnál, Ricardo de Espírito Santónál lakott, ahol az Abwehr egyik titkos ügynöke, Walter Schellenberg megpróbálta rávenni, hogy térjen vissza a németbarát Spanyolországba, ám időközben befutott Winston Churchill miniszterelnök távirata is, miszerint ha a herceg nem utazik el azonnal a brit birodalom valamelyik területére, hadbíróság elé állíttatja.
A németek már Eduárd elrablását tervezték, amikor a brit kormány gyorsan kinevezte a herceget a több mint háromszáz szigetből álló Bahama-szigetek kormányzójává, hogy Európától minél messzebb legyen.
A házaspár augusztus 16-án érkezett meg kényszerű állomáshelyére, amelyet ő mindig is harmadosztályú brit gyarmatnak tartott az ott élő egykori rabszolgák leszármazottai és a
közép-európai zsidók és a kommunista bajkeverők miatt kialakult általános szegénység és rossz fizetések miatt.
Undorát tovább növelte, hogy a lakhelyének kijelölt nassaui kormányzói palota lelakott volt, bútorai szegényesek és termeszekkel fertőzöttek.
A folyamatos homokviharok miatt egy hét után elmenekültünk a házból, hogy Frederick van Zeylen és Sinclair, a festő házában találhassunk menedéket
– panaszkodott levelében a korábbi kormányzónak, Bede Cliffordnak. Mivel London a háborús kiadásokra hivatkozva nem támogatta a palota felújítását, így a hercegi pár elfogadta Sir Harry Oakes kanadai származású aranybánya-tulajdonos, neves filantróp felajánlását, hogy költözzenek be az ő egyik kastélyába.
Igen ám, de alig telt el pár év, amikor nagyvonalú vendéglátójukat 1943. július 8-án brutálisan meggyilkolták.
Most nem térnék ki a megoldatlan gyilkosság részleteire, az elbénázott nyomozásra, a lényeg most csak annyi, hogy Eduárd a Bahama-szigetek kormányzójaként továbbra is szoros kapcsolatot tartott fent Berlinnel.
Jó példa erre Sir Guy Baxter bahamai pamut- és pálmaolaj-nagykereskedő esete, aki angol nemesként szintén a németek győzelmében látta a világ problémáinak megoldását. Több mint valószínű, hogy a kormányzó jóváhagyásával és tudtával
Baxter ugyanis egy titkos német tengeralattjáró-bázist épített ki a saját költségén az általa birtokolt Darby-sziget közepén.
Az 554 hektáron elterülő lakatlan sziget ideális választásnak tűnt. A sziget három jól védhető belső tóval rendelkezett, amelyeket 1941-ben egy-egy ötven méter mély és 22 méter széles csatornával kötöttek össze a türkizkék tengerrel.
Ezeken a vízi korridorokon keresztül tudtak a sziget belsejébe éjjelente behajózni a náci tengeralattjárók, és biztonságosan kikötni a hatalmas betonrámpákhoz. Itt a kapitányok tiszta ivóvizet, élelmiszert és maximum 350 ezer gallon gázolajat vételezhettek, de a nagykereskedő a szigetet keresztbe-kasul átszövő barlang- és ciszternarendszerében kialakíttatott egy szerelőműhelyt is, ahol a Hamburgból és Kielből ideszállított szerszámokkal a legénység a kisebb javításokat is elvégezhette.
A német tisztek kényeleméről egy körpanorámás villa gondoskodott, amelyet Sir Guy Baxter még 1938-ban építtetett fel a sziget legmagasabb, 84 méter magas csúcsán. A hatalmas terasszal megspékelt, nyolcezer négyzetméteres ház minden luxussal el volt látva. A padlózat mahagónifából készült, az esővíz gyűjtéséről és tárolásáról három darab 125 ezer literes víztartály gondoskodott, sőt már ekkor gondoltak rá, hogy az energiaellátást ne csak az angol Lister márkájú dízelgenerátorok biztosítsák, hanem négy szélmalom is.
Szintén itt helyezte el a Kriegsmarine a nagy hatótávolságú rádióelektronikai és távíró-berendezéseit, így egy Enigmát is. A német és az olasz tengeralattjárók – többek között a Darby-szigeten kialakított titkos támaszpontjuknak köszönhetően – igen eredményesen tudták elsüllyeszteni ellenségeik hajóit.
1942 februárja és 1944 szeptembere között csak a karibi-térségben csaknem 130 szövetséges kereskedelmi és hadihajót küldtek az óceán fenekére. Ám ez a „hadi siker” mit sem ért. Németország immár másodjára is elvesztette a világháborút.
A bajt érezve a sziget tulajdonosa, Sir Guy Baxter ingatlanjait hátrahagyva Dél-Amerikába menekült, Eduárd walesi herceg pedig 1945. március 16-án lemondott kormányzói posztjáról. Öccse, VI. György király ekkor küldte el a hírszerzés és a Királyi Könyvtár egy-egy emberét a Frankfurt melletti Kronberg im Taunusban álló Friedrichshof-kastélyba, hogy foglalják le azt az angolokra nézve szégyenteljes levelezést, amelyet bátyja folytatott Hitlerrel a háború alatt.
1945 májusában Eduárd és felesége visszatért Franciaországba, ahol visszavonult életmódot folytattak a párizsi önkormányzat által felajánlott Neully-sur-Seine nevű külváros, du Champ d’Entraînement 4-es szám alatti házukban. A walesi herceg később vett még egy ingatlant is a francia főváros Gif-sur-Yvette nevű városrészében is, ahol az új szomszéd megint Sir Oswald Mosley lett. A királyi tiltás miatt Angliába ritkán mehetett el a herceg és felesége. Az első ilyen alkalom 1952 februárja volt, amikor öccse, a tüdőrákban elhunyt VI. György temetése miatt felkereshették Londont.
A második alkalom 1965-ben történt, amikor a herceg egy retinaleválás miatti szemműtét miatt keresett fel egy londoni magánklinikát. Az operáció után II. Erzsébet királynő és Marina kenti hercegnő is meglátogatta a házaspárt. A következő alkalom ismét egy temetés volt. A családi távolságtartás csak Eduárd utolsó éveiben enyhült valamelyest. II. Erzsébet és legidősebb fia, Károly walesi herceg 1972-ben kereste fel személyesen az ekkor már nagybeteg, nácibarát rokonukat Párizsban. Nagy-Britannia egykori uralkodója és felesége földi porhüvelye a windsori kastély közelében fekvő Royal Burial Groundban fekszik.
Visszaugorva a bahamai szigethez, a következő izgalmas sztori 1978-ban kezdődik, amikor a Pablo Escobar alapította Medellín-kartell egyik vezetője, a német származású kolumbiai drogbáró, Carlos Lehder megvette a Darby-szigetet, hogy az Egyesült Államokba irányuló kokainszállítmányait a közeli Norman Cay szigetláncolaton kialakított kéttucatnyi repülőterével együtt átrakodási bázisként használhassa. Lehder az egykori náci tengeralattjáró-búvóhelyen két, háromezer méter hosszú füves kifutópályát is kiépíttetett repülőgépei számára, hogy jól megfizetett pilótáival közel a víz felszíne felett repülve csempészhesse be a fehér port Floridába és Karolinába. Többek között ezt a sztorit dolgozza fel a Barry Seal: A beszállító című játékfilm is.
A sziget védelmén több fegyveres és harci kutya őrködött. Ők ellenőrizték a sziget tizennégy strandját, illetve szintén ők felügyelték a modernizált radarrendszer segítségével az amerikai kábítószer-ellenes ügynökségek (ATP, DEA) és az FBI bahamai és karibi mozgását is. Az 1938-ban átadott villa azonban nemcsak radarállomásként működött megint, hanem extrovertált partiközpontként is. Lehder barátja, Carlos Toro maffiózó későbbi rendőrségi nyilatkozataiban igen élénk képet festett a szigeten zajló orgiákról.
Amikor a Land Roveremmel a villa felé hajtottam, útközben felvettem az anyaszült meztelen, Venezuelából és Kolumbiából ideszállított manökeneket, akik már a kocsiban elkezdték a kényeztetést. Hol a pezsgőt húzták meg, hol engem. Ez egy igazi Szodoma és Gomora volt. Drogok, szex és töménytelen mennyiségű alkohol. Nem voltak szabályok, és igen szórakoztató volt.
A drogelosztó központ naponta száz kiló kokaint továbbított az Egyesült Államok felé. Lehder központi szigete, a Norman Cay még ennél is többet.
Több mint háromszáz kiló drogot továbbított naponta az USA felé. Ez utóbbi sziget logisztikai bázissá történő kiépítésére egyébként a kartell becslések szerint 4,5 millió amerikai dollárt költött. Ám semmi sem tart örökké. Washington nyomására a bahamai kormány 1982-ben kiszorította a Medellín-klánt a szigetekről, Lehdert 1987-ben tartóztatták le Kolumbiában, akit rögtön ki is adtak az Egyesült Államoknak. Jó magaviseletéért és a hétpecsétes titkok elárulásáért cserébe az amerikaiak 2020-ban szabadon engedték Bogotá tiltakozása ellenére. Mivel Carlos Lehder apja náci tisztként disszidált a világháború után Kolumbiába, fia a származása miatt szintén tavaly német állampolgár lett. Hererák miatt jelenleg egy berlini magánklinikán gyógykezelik.
„Munkássága” több mint érdekes. Elég sok benne a budapesti szál. Egy magyar dokumentumfilmes stábnak ugyanis ügyvédje, dr. Oscar Arroyave elmondta, hogy ügyfele egykori beosztottai nemcsak kokaint csempésztek innen az Egyesült Államokba, hanem a
Hamburgból idehajóztatott, Svájcban átcsomagolt, az újpesti Chinoin és a debreceni Biogal gyógyszergyárakban előállított, „combnyitóként” ismert és felkapott Captagont és Metakvalon partidrogokat is, amelyeknek szállításában a szocialista magyar katonai titkosszolgálat is rész vett.
De ez a sztori egy másik történet. Az előzmény itt olvasható. A sziget egyébként elég régóta eladó. 2019-ben potom 46 millió amerikai dollárért, most már csak 39 millióért próbálják eladni.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
