A Csikós-udvar és a Törökkert

A terület ifjabb Vastagh György szobrászművész Lófékező című szobráról kapta a nevét, amelyet eredetileg 1901-ben avattak fel a most újjáépített Lovarda előtt. A művész modellje egy hortobágyi csikós volt. A paripa ábrázolása csaknem portrészerű: a bábolnai Schaghia XI. és O-bajan II. törzsmént vette mintának. A mű avatásakor már híres volt, mivel várbeli felállítása előtt a szobor sikerrel megjárta az 1900-as párizsi világkiállítást. Az alkotást 1954-ben szállították át a Hunyadi-udvarba, majd restaurálását követően, 2019 augusztusában visszahelyezték eredeti helyére.

Szintén elkészült a Lovarda épülete mögötti új zöldfelület. A királyi várpalota nyugati oldalán elnyúló alsó és felső várfal közötti udvart a török korban Jeni mahallénak, azaz Új városnak nevezték. A Karakas pasa tornyától a Buzogány toronyig elnyúló egykori, balkáni hangulatú, 30x340 méter nagyságú városrésznek a török megszállás idején még saját dzsámija is volt. Most Törökkert néven felidézték ezt a korszakot is.

Bár a Csikós-udvar csak a Karakas pasa torony restaurálását követően, jövő tavasszal születik teljesen újjá, az új közterületet már igénybe veheti a nagyközönség. Használható a Palota útra lefutó két, nagy kapacitású, egyenként 33 fő befogadására alkalmas lift is. A Lovardát szeptember 18-án és 19-én, a kulturális örökség napjain, valamint októberben több alkalommal is ingyenesen lehet majd megtekinteni. A Lovarda előtti terület a 30. Budapest Borfesztivál új helyszínéül is szolgál 2021. szeptember 23-tól.

A mellszobrokkal megkoronázott Stöckl-lépcső

A látvány miatt a Csikós-udvart érdemesebb a felső palotaszintről, Hauszmann Alajos különleges vonalvezetésű, neoreneszánsz stílusú díszlépcsőjén megközelíteni. Az 1896-ban átadott lépcső a közelben álló egykori várfelügyelő kétszintes hivatali háza után (Stöckl Gebӓude) kapta a nevét, amely Ausztriában a kastélyok szomszédságában álló melléképületek gyűjtőneve volt. A lépcsőt 1902-ben bővítették ki az új főőrségi épület szuterénszintjébe vezető járdával.

1971-ben a főőrségi épülettel és a felvezető rámpával együtt a Stöckl-lépcsőt is elbontották. A háború után készült fényképek és Havassy Pál építész-tervező 1963. októberi utasítása is azt sejteti, hogy a lépcső elbontására nem a műszaki állapota miatt került sor.

• A Stöckl-lépcső helyreállítása nem pusztán funkciója miatt volt fontos, hanem történelmi szempontból is, hiszen talán ez az ország legkülönlegesebb és legnagyobb múltra visszatekintő történelmi lépcsője.
• A rekonstruált lépcső ismét közvetlen összeköttetést teremt a Csikós-udvar és a Budavári Palota szintje között.

Antonio Bonfini és Luigi Ferdinando Marsigli mellszobra

Antonio Bonfini (1427–1502) Magyarországon tevékenykedő humanista történetíró, aki Mátyás király meghívására érkezett hazánkba 1486-ban. Életműve, a Hungaricum rerum decades IV et dimidia (A magyar történelem négy és fél könyve) a magyar történelem első nagy humanista feldolgozása.

Farkas Zoltán készítette a Bonfinit ábrázoló mellszobrot, amelyet 1934-ben avattak fel a Hunyadi-udvaron, a Stöckl-lépcső feljáratánál. A szobor egy második példányát 1935-ben Olaszországban állították fel. Budapest ostroma során a szobor eltűnt. 2008-ban Fáskerti István és munkatársai mintát vettek az itáliai alkotásról, és ez alapján újraalkották a történész portréját. A mű talapzatát – az eredetileg Árkay Bertalan-féle posztamenset megidézve – Szilágyi András faragta újra.

Luigi Ferdinando Marsigli gróf (1658–1730) botanikus, hadvezér, diplomata, műgyűjtő és hidrokartográfus volt, aki nagy szerepet játszott Buda 1681-es visszavételében. A harcokat követően a romos várból kimenekített közel háromszáz kódexet, amelyek közül sajnos egy sem volt Mátyás király corvinája. A karlócai béke után ő állapította meg és jelölte ki az új határvonalakat, de jelentős szerepet játszott a Duna feltérképezésében és a folyó mentén található vadon termő növények katalógusának összeállításában is.

Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrát 1936-ban avatták fel a Stöckl-lépcső feljáratánál. A háború után a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója, Tasnádi Kubacska András mentette ki a romok közül. A mű ezután a Magyar Nemzeti Múzeum egyik folyosójára került, ahol az 1956-os forradalom során kiütött tűzben szinte teljesen elfeketedett. 1994 óta a Természettudományi Múzeum Ásványtárában őrizték. A két mellszobor ismét eredeti helyén áll, a Stöckl-lépcső tetején, az Oroszlános kapu és a Főőrség épülete között.

A Lovarda

A Királyi Palotától nyugatra fekvő királyi (más néven udvari) istállót, valamint az ettől délre eső lovaglócsarnokot és kocsiszínt István nádor kezdte kiépíteni a XIX. század elején, azonban az elkészült részek komoly károkat szenvedtek a Görgei Artúr vezette 1849-es ostromkor. Végül mégis felépült a csarnok, amely a Királyi Palota lovardájául szolgált negyven éven át.

A mellette álló istállóépület túl kicsinek bizonyult, ezért a lovaglótermet istállóvá és kocsiszínné alakították. Hauszmann Alajos tervei alapján 1899 és 1901 között az új palotaegyütteshez méltó lovardát építettek a Csikós-udvarban. A 11 400 négyzetméteres, téglalap-alaprajzú épület faszerkezetét Thék Endre bútorgyára tervezte és gyártotta. A lovaglóterem nyitott fedélszékét Neuschloss Károly és fiai cég kivitelezte, az óriási, részben színes ablakokat Róth Miksa cége készítette. A kétrészes, manzárdtetős épület kivitelezési munkálatait Höpfner Guido irányította. Az épület látványos tetőzete a prágai Belvedere-t és Palladio vicenzai bazilikáját idézte.

Az egykori királyi család lovaglásai után IV. Károly koronázásakor a Lovarda is szerepet kapott. Itt pihent a bécsi udvarban hosszú hónapok alatt betanított ló, amely a koronázási ceremónia alatt az új királyt cipelte. A Lovardát a századfordulótól kezdve 1938-ig csak az udvartartás használta, ezt követően az udvarlaki őrség spanyol lovasiskolája is tartott benne bemutatókat. A II. világháborúban negyvenszázalékosan megsérült épület megmenthető lett volna, de 1954-ben inkább lebontották. Első komolyabb régészeti feltárása Zolnay László vezetésével 1967–1975 között történt.

• Az újjászületett impozáns épület közel 1500 négyzetméteren XX. századi multifunkcionális rendezvénytérnek ad otthont.
• A tervezést megelőző kutatás során előkerültek a pallértervek, valamint majdnem teljesen a részlet- és gyártmánytervek. Ezenfelül rendelkezésre állt a művészettörténeti tudományos dokumentáció mellékletében az építkezéshez kapcsolódó ajánlatok, költségvetések és számlák jelentős része, így nemcsak a beépített anyagok, hanem az eljárások és a mennyiségek is megismerhetők voltak.
• A megmaradt tervezési dokumentumoknak köszönhetően korhűen visszaállított homlokzat mellett a belső terekben is visszaköszönnek az eredeti anyagok, színek és motívumok.
• Az eredetivel megegyezően készült a nyitott fedélszék, a gerendázat és a páholyok, a színes, nagy ablakok.
• A homlokzat meghatározó része volt a déli főbejárat kovácsoltvas szerkezetű üveg előtetője. Ez a fennmaradt rajzok, valamint a fényképek alapján teljes hűséggel rekonstruálható volt.
• Az épület szerkezete tökéletesen megfelel a mai állékonysági és földrengésbiztonsági előírásoknak és szabványoknak, miközben teljes mértékben követi az eredeti geometriát és figyelembe veszi az eredeti megoldásokat is.
• A lovaglócsarnok minden részletében követi az egykori épület kialakítását. Meghatározó eleme a körbefutó ferdesíkú falburkolat – lambrin –, amelynek az eredetivel egyezően nemcsak a lovaglótér határolásában, hanem a tér fűtésében-szellőztetésében is szerepe van.
• A lovaglótér nagy ablakainak üvegezése az eredeti költségkiírásokból és számlákból egyértelműen meghatározható, a fotókon is egyértelműen kivehető. A források alapján kialakított kétszínű katedrálüvegezés kompozíciója azonos az eredetivel.
• Az épület északi részében eredetileg vasoszlopok segítségével tizenkét lóállást alakítottak ki, az újjáépítés során ez a kialakítás szerkezetileg és vizuálisan megmaradt, de az új funkcióhoz illeszkedően a rendezvények vendéglátási igényeit szolgálja.